Mainzban vagyunk

Mainzi kulccsal zárok és nyitok

2008-09-07T21:20:00.002+02:00

Évek óta egy átfúrt kétpfenniges fityeg a kulcstartómon, csak úgy, mert kell valami kazi (értelem nélküli, lásd Kazohinia) tárgy minden ember kulcstartójára. Ez az én esetemben egy 1760-ban vert, „2 PFENNIG” feliratú érme, verdejelzése SM. A hátoldalán egy címer, a köriratban pedig ponttal elválasztott betűk, amiből a specialisták nyilván azonnal megmondják, hogy az illető uralkodó milyen tartományoknak volt „dei gratia” megválasztott királya, császára, akármije.

Nos, ez a kulcstartó 5-10 évig lapult a zsebemben úgy, hogy fogalmam sem volt, hogy a pénzt a német nyelvterületnek melyik részén használhatták 1760-ban, amikor ugye Németország sem volt, hanem egy kis- és nagyhercegségek és -fejedelemségek, -grófságok, mittudoménmik voltak egymás hegyén hátán; állítólag 300 darab. Tegnap rákerestem mindenféle oldalon, persze sikertelenül.

Aztán egyszer csak gondoltam egyet, mi lenne, ha a címer (korona alatt barokkos bugyolációban egy kerék) véletlenül mainzi lenne (ennek a gondolatnak az a szépséghibája, hogy a mainzi címerben két kerék van, nincs korona, nincs barokkos ömlengés, és alapvetően tök más; továbbá a kerék mint a kereskedelem meg infrastruktúra motívuma elég sok város címerébe bekerült). És akkor az SM verdejel meg az lenne, hogy Stadt Mainz.

Majdnem jó, csakhogy pontosan ilyen pénz nincs fent a neten, amilyen nekem van. A 2 pfenniges, mint kiderült, valóban mainzi, mivel pontosan ugyanez a címer van a hasonló korszakban vert 3 pfennigesen, és a dizájn is ugyanaz. Vertek 2 pfennigest is, de annak a hátoldalán a választófejedelem szignója van, nem pedig a kerekes címer, úgyhogy az én kulcstartófityegőm abszolút ritkaság. Kár, hogy egy kergemarha kifúrta.

Nem szagol, nyel!

2008-07-18T13:16:00.002+02:00

Azért meg kell hagyni, vicces nép ez a francia, tudják, hogyan kell előre menekülni. Büdösek voltak, hát feltalálták a parfümöt; amikor pedig berohadt a tejeskanna, hagyták még egy kicsit érni, és kész is volt a finom sajt. Egyedül csak arra nem találtak fel semmit, hogy mi van akkor, amikor a sajt büdös. A sajtparfüm hiányában azt tudjuk ajánlani, hogy ne nagyon szagolgassátok, csak nyeljétek!

A sajttálat a (kétszintes) luxemburgi Osanban vettük, ami ugyanabban tér el a budapestitől, amiben az angol/ír Teszkó az Ostblock szupermarketeitől, tudjátok; mindegy. Az alsó szinten megtaláltuk a sajtos részleget, ahol hatszázezermilliárd sajtféléből választhattunk. Mi inkább a francia sajtokra voltunk kíváncsiak, de becsúszott egy svájci is a kosárba, egy Tête de Moine, ami úgy néz ki, mint egy virág vagy egy vékonyabb karfiol, mert fehér átlátszó szirmai vannak. Ezt még aznap elpusztítottuk, könnyen ehető, továbbá parmezánra emlékeztető íze van, szaga alig. Ajánljuk azoknak, akik a túrórudit analizálva eszik, mert ezt a sajtot is remekül lehet cincálni.

Vettünk azonban egy francia sajttálat, aminek annyira förtelmes szaga volt, hogy a vonatban mindenki sajnálkozva nézett ránk. Kinyitották az ablakot, odébbhúzódtak, satöbbi. Luxemburg-Trier-Mainz útvonalon jöttünk, mintegy 4 órán keresztül hoztuk zavarba utastársainkat.

A sajttálon ezek voltak: Munster lait cru, Le bleuet du chatelard, Saint-Marcellin l´étoile du Vercors, Normanville, Enrobé chèvre, Tomme des Bauges. A képen a „Münszter le krü” van a pirosas csomagolásban, a „Lö blöé dü sátelár” a kék szegfűs, „Szen Márszelen létoál dü Verkor” a facsomagolásos, de rá van írva, a „Normanvill” az a fehér Nor-ral kezdődő, az „onrobé sevr” az csak a sajtfajta, az aszalt gyümölcsös kecskesajt, a „Tom dé Bozs” az a barnás héjú penésztömb Bozs városából, ezen semmilyen cédula nem volt.

A münszter egy híres elzászi sajtfajta, Ági kedvence, és a világon ez a legbüdösebb. Én nem mertem megkóstolni, pedig elszánt voltam; így csak a szagáról tudok beszámolni: harsány, fékeveszett penészbajnokság, intenzív, gátlástalan rothadás és tespedés, pókháló, pince, doh (Ákos szerint: három napja napon rohadó tyúkbelsőségek). De biztos finom, én mindent elhiszek. A kettes (az árulkodó nevű Blöé dü sátelár) számú sajt kemény, íze közepes, a szaga viszont eső utáni baromfiudvarra emlékeztet, és nem olyan merész, mint az előzőé, csak közelről érzed, de hányszor mondtam már, hogy ne szagolgasd. Saint-Marcellin l´ètoile du Vercors – végre egy olyan sajt, ami ízlik. Kenhető ez is, mint az első, és nagyon finom. Édes, zsíros, telt, tiszta kalória, laktat, semmihez sem hasonlítható, inkább ez lehet mérce, tényleg finom, neked is ízlene. Hátránya, hogy rettentően büdös, továbbá gusztustalanul néz ki, fehér és enyhén fodros külseje van. A Normanville-lel szintén megkentem egy kenyeret, ez leginkább olyan camembert-es, csak érettebb és büdösebb azoknál, amikhez mi hozzászokhattunk. Viszont sokkal finomabb annál, amennyivel büdösebb, úgyhogy ideális élvezeti cikk. Az enrobé chèvres az a sajt, ami nagy valószínűséggel mindenkinek ízlik, mert ez egy könnyű, édes kecskesajt, a szélén pedig aszalt sárgabarack volt, ami egyrészt száraz, másrészt pedig átitta a sajt. Ebből olyan is létezik, amire szilvát raknak. A barna penészes sajttömb egyáltalán nem büdös, csak közelről, de nem kínozzuk magunkat, bevesszük és szétrágjuk. Hát ez is finom, de nem különleges annyira, mint a többi. Egyszerű keménysajt. Érdekes, a keménysajtok annyira nem dobtak fel minket, mint ezek a kenhető, többnyire büdös sajtköltemények.

Jean-Yves Thibaudet meggyakja a Steinwayt

2008-07-17T11:16:00.003+02:00

Ez kész, ilyen nincs, ez, ez, ez... nem hiszek a szememnek, nem hiszek a fülemnek, dehogynem, de nem, nem, mégsincs ilyen!!! De az Ákosék sem hittek semmijüknek, és ők is csak tátogtak meg hüledeztek, amikor befejezte ez a Thibaudet gyerek a zongora szétverését. De nem verte szét mégsem, mert Rahmanyinov Paganini-variációinak utolsó hangja egy majdnem csendes plöttyintés, csak hogy mutassa, megmaradt a hangszer, semmi baj. Élőben Rahmanyinov, Thibaudet előadásában, emberek, hát ilyen nincs, ilyen nincs és mégis van!!! Láttátok volna a kezét!!!

Kezdődik. Thibaudet nekimegy a zongorának, a hallgatóság szétfolyik a székekben, lefolyik, letaglózza Rahmanyinov, és onnan, a földről nézed/hallgatod végig a darabot, teljesen lebilincselve, mint egy rabszolga. Kész. Egy perc se ment el, de ilyen jó koncerten még nem voltál, pedig... De gondolataid sincsenek, mert az összes hang, mind a tízezer az agyadban vágtázik. Hiába hallgattad otthon CD-n, fölösleges; a dallamot mondjuk lehet ismerni, oké, még nagy vonalakban is lehet ismerni, oké, de nem jutsz közel a darabhoz. Thibaudet meg nemhogy közel vitt, hanem belerakott. És csak hallgatod, letüdőzöd a hangokat, amilyen mélyre csak lehet. És mert már ismered otthonról, megszólalnak azok a hangok, amelyeket eddig halottnak hittél. Pedig otthon is a Pletnyev meg az Askhenazy játssza Rahmanyinov Paganinijét – cédén, de kérdés, minek is. Valahol kazettán megvan ráadásul az is, ahogy maga Rahmanyinov játssza. Két darab néhánycentis hangszórón.

A zenekar a BBC Szimfonikus Zenekar volt Thibaudet mögött, tökéletes volt, abszolút egyszerre lélegeztek. A karmester a BBC Szimfonikusok jelenlegi chefdirigentje volt, egy cseh táltos, Jiri Belohlávek. Nem tudjuk, hogy mennyire a zenekar és mennyire az ő tehetsége a ludas az egységes zenei képben, de mindegy. Meg azt sem értettük teljesen, hogy a hangszerek ennyire jók vagy a terem akusztikája, mindenesetre olyan hanghatásoknak voltunk kitéve, amilyennek ritkán. Inkább a hangszerek lehettek jók, mert a koncertterem (Wiesbaden, Kurhaus, ez van a képen) körülbelül olyan, mint a Zeneakadémia nagyterme, talán egy picivel csicsásabb.

Kiszédelegtünk az úri kaszinóból. Egymást licitáltuk túl, hogy mennyire tetszett, de hamar kiderült, hogy ezen a szinten már a trágár szavaknak sincs elegendő kifejező erejük. Még egy darabig a zene hatalmában voltunk, aztán másra terelődött a beszélgetés. Hát igen, ha ezért a koncertért négyőnknek fizetni kellett volna, az pont 300 ojró lett volna, mert 75 volt egy jegy. 18 ezer forint. Még jó, hogy ismertük Annát, aki a Rheingau Musik Festival egyik szervezőjeként becsempészett minket a földszintre. Annával voltunk néhány nappal korábban (többek között) egy Messiaen-koncerten is, az is nagyon tetszett, egy ritka szimfóniáját, a Turangalilát hallgattuk meg; most nem kezdünk bele annak az elemzésébe, pedig simán megérne egy misét, mert monumentális volt, az SWR Szimfonikusok is jók voltak, és még sose hallottuk az Ondes Martinet nevű, kissé futurisztikus hangszer hangját.

Ez a fesztivál egyébként a legjobbak közül való, itt lesz/van/volt a zene legjava: New York Philharmonic Orchestra, Lorin Maazel; Sonatori de la Gioiosa Marca; Alfred Brendel, mittudomén, tényleg a legjobbak (persze a nagy nevek is lehetnek kevésbé jók, például a Budapesti Fesztiválzenekar állítólag nem volt ezúttal annyira jó, a hegedűvirtuóz Leonidas Kavakos állítólag túl mesterkélt, beállított volt; pedig ők nemzetközileg is jónak számítanak). De mi sem a Sonatorin, sem a New York-in nem leszünk itt, lassan csomagolunk hazafele; meg aztán egy 150 eurós koncertre már nem biztos, hogy be tudna minket csempészni az Anna.

A nulladik repülőóra

2008-06-12T10:30:00.010+02:00

Hosszú lenne elmondani, hogyan repültem egy Piper PA-28-181 Archer II fedélzetén Mainzból Aachenbe, amelyet vezethettem is úgy öt percig, ezért most röviden annyit: alapvetően genfi és mönchengladbachi közvetítéssel, és nagyon spontán. Csak úgy.

A Mainz-Finthen-i reptérre, bruhaha, reptér, akarom mondani, libalegelőre, szóval a Mainz-Finthen-i aviatikai ojjektumra szépen sütött a nap 2008. június 9-én. Tökéletes idő egy kis sétarepülésre, és mivel véletlen épp arra sétáltam, hát egye fene, gondoltam, felröppenek egy pöttyet. A felreppenés eshetőségére akkor nem tudtam nemet mondani, amikor a fent emlegetett jármű illetékese valóban felajánlotta, hogy ha akarok, elrepülhetek vele Aachenbe.

Olajmérés, kormánylapátok ellenőrzése, repülőnapló, check. Engedély, irányítótorony, rádió, check. Satöbbi, satöbbi, mindent le kell csekkolni, és még mindig nem indultunk el, mert ez nem kispolszki. A szárnyon a fekete részekre lehet lépni, a fehérre nem. Leülsz, bekötöd a biztonsági övet a jól megszokott mozdulatokkal, de tudni kell, hogy az ajtó már másképp záródik. Elárulom, hogy ha béteszed az ajtót magad után, még felül és oldalt is be kell reteszelni manuálisan, ahogy a disznóólat szokás. Ha ez megtörtént, sikeresnek mondhatod magadat.

Felvettem a fejhallgatót, amin nem a We´re flying high szólt, hanem a torony és mindenféle rádiós hírközlés, ami a repülés alatt végig ment. A fejhallgatóban a pilótát is hallottam, és ő is engem, merthogy ez valójában headset volt, és a mikrofont jóformán be kellett kapni a motorzaj miatt. A toronnyal akkor tudtam volna beszélni, ha a botkormány bal felén levő fekete gombot benyomtam volna.

Miután kiderült, hogy minden működőképes, kigurultunk a kifutópályára. Megvártuk az engedélyt, mert éppen előttünk szállt le egy másik kisgép, és ahogy eltűnt, nekiveselkedett a Piper a betoncsíknak. Gázt, gázt!! A pilóta nyomkodott mindenfélét, majd a középen található fekete gázkarral és az ő kormányával felhúzta a gépet. És kegyetlenül mentünk fölfelé, szép meredek szögben. Szerintem meredekebben, mint ahogy az utasszállítók szállnak föl, de nem vittem szögmérőt. A meredekebbnek vélt szögnek az lett a hatása, hogy egy fél percre eldugult a fülem, majd „kinyílt”, és máris kerek volt a világ.

Tehát megyünk fölfele, távolodnak a házak, autók, mezők, erdők, utak. Látom Mainzot, felbukkan aztán a Rajna is, hajók, hidak, szőlőhegyek, pincék. A Germania szobrot nem láttuk, meg aztán a Rajnából sem túl sokat, mert levágtuk a kanyart – hát igen, ez az előnye, amikor az ember légvonalban közlekedik. Valahol Mainz után átrepültünk a Rajna felett, aztán sokáig csak erdőket meg kisebb mézeskalács-falvakat láttunk, a következő nagyobb város Koblenz volt. Ekkor megint átrepültünk a Rajnán, és a várost délnyugat felől kerültük meg. A Koblenz-Aachen szakasz a Ruhr-vidék klasszikus jegyeit viselte: gyárak, szénbányák, erőművek, effélék, művelhető földterületet alig láttam. Útközben volt valahol egy golfpálya is, gyönyörű zöld fűvel és csillogó tavakkal; mindezt a gyárvidék közepén építették.

A repülősök úgy rettegnek a SI-rendszertől, mint a …, hát, mondjuk, mint a hajósok. A méter helyett lábat használnak, a km/h helyett csomót, a kilogramm helyett fontot, a liter helyett gallont. A lóerőt pedig már megszoktuk az autókból is. Ezeket a mértékegységeket kizárólagosan használják, és át tudják ugyan váltani SI-be, de ez többnyire csak az érdeklődő potyautas kedvéért történik meg. Szóval a gép 240 km/h-val repül max, maximális felszállási súlya 1150 kiló, a plafon az kb. 4 kilométeres magasságban van, a szárnyába kétszer 91 liter üzemanyag fér, repülési távolsága olyan 5-6 óra. Mert a távolságot is percben és órában mérik. A hossza 7,32 méter, szárnyfesztávolsága pedig 10,8 méter.

A térképen pedig fokpercenként vannak bejelölve a koordináták. Különben nagyon érdekes a repülős térkép: tele van rajzolva tévétoronnyal, magas gyárkéményekkel, szélerőművekkel és mindennel, amire számítanánk, csak még eddig nem láttunk élőben olyat. A városok környékén be van rajzolva egy további körzet is, ez azért van, hogy mutassa, hogy ott laknak, és ott nem szabad túl alacsonyan repülni. Az autópályákat is berajzolták azon megfontolásból, hogy azok mentén repüljenek, ahhoz igazodjanak. A tájékozódást kétféle iránytű szolgálja, egy klasszikus, műszerfalba beépített, és a GPS, amit ő a műszerfalra helyezett. Indulás előtt kinyomtatta a Gúgül Mepszről a repteret is, hogy eltervezze gondolatban, hogyan közelíti majd meg a leszállópályát. A repülési útvonalat egyébként ő határozza meg, a kisrepülőgépeknek szánt magasságban azt csinál, amit akar.

És amikor biztonságban voltunk, ráálltunk a célegyenesre, vette a bátorságot, és odaadta nekem a kormányt, ő pedig elengedte a sajátját. Merthogy abból kettő van, és pedálból is (mármint abból négy, összesen). Megfogtam, mint aki mindig is repülőgépet vezetett, határozottan elforgattam balra, aztán úgy hirtelen megindultunk valamerre amerre nem kellett volna. Finomabban! Apró mozdulatokkal visszavettem, nem kapkodni, mert az nem jó. Finoman, mert nagyon érzékeny. Kicsit átvette a kormányt, visszaállította a gépet az eredeti útvonalra, és ezután megint vezethettem. Kipróbáltam, hogy a kormányt apró és folyamatos mozdulatokkal tekerem, amire már úgy reagált, ahogy azt én akartam, kicsit balra és kicsit jobbra mentünk. Nagyon élveztem! Aztán foglalkoztatni kezdett, hogy ez „három dimenziós” és lefele és felfele is lehet menni. Ez úgy működik, hogy ha felfele akarsz menni, akkor gázt adsz a fekete karral és a húzható botkormánnyal felhúzod, ha pedig süllyednél, akkor csak a gázt kell kiengedni. A pedállal pedig csűrni lehet a gépet, bal pedállal balra, jobbal meg jobbra. Nekem pillanatnyilag ez nem teljesen világos, nem éreztem ezeket annyira, a pedáloknál voltak gondjaim, mert kissé nehezen tudtam visszatalálni a felhőre (mert kinézett egy felhőt, körülbelül abba az irányba kellett menni Aachen felé, de én erről letértem valamennyire). Aztán a pedállal meg a kormánnyal együtt sikerült valamennyire balra korrigálni, nem tökéletesen, de elsőre talán nem volt az annyira rossz.

A vezetés közben nézni kell az GPS-t, a repülős térképet, figyelni kell a műszerfalat, hallgatni kell a rádiót, figyelni kell a szeleket, és úgy általában véve nagyon figyelni kell mindenre. Maga a repülés annyira nem vészes, viszont a felszállás és a leszállás annál érdekesebb, az már nagyon komoly felkészültséget feltételez. Kérdezte, hogy látom-e azt a rövid betoncsíkot ott a mezőn. Látom, látom. Na, arra fogunk leszállni. Hoppá, akkor nem zavarok. Ekkor megint bedugult a fülem, most egy kicsit vadabbul közeledtünk az anyaföldhöz, és a lassulás is nagyon gyors volt nekem. A betonra viszont tökéletesen tette le a gépet, sokkal simábban, mint az utasszállítókat szokás.

Ezután bepöfögtünk a hangár elé, és megálltunk a betonon. Most jön a piszkos munka. Le kell mosni a gépet, mert útközben kivégeztünk egy csomó legyet meg muslicát, és az rászárad, nem esztétikus. Vettünk egy lavór vizet, két szivacsot, és lecsatakoltuk a fekete foltokat. A tiszta gépet pedig kézzel kell betolni a helyére a hangárba, ahova a földön fel vannak festve a kerék helyei. Mondta, hogy egy másik repülővel felszállásnál egyszer elütött egy kamikaze galambot, aztán az szörnyet is halt; egyébként a galambok veszélyesek is tudnak lenni, ha szerencsétlenül találkoznak a géppel.

A gépet pedig mindenkinek ajánlom, nem is drága, potom 60 ezer euró, 15 millió forint. Na ja, a fenntartás, stb, stb, jaj anyám, add el a házat:) És ajánlom még a Flikür oldalunkat is.

Az 1 óra 9 perces repülés után bevitt a reptérről az aacheni vasútállomásra, ahonnan átszállással és intercity nélkül 4 óra alatt értem haza.

Csak semmi felhajtás!

2008-05-31T17:10:00.004+02:00

„Csak egy egyszerű piros-fehér doboz! Semmi cirkalmatos aranyozott nyomás! Szimpla dizájn! Drága tévéreklám sincsen! És ez a megtakarítás az Öné! Jóformán mindent lespóroltunk! Leszámítva a sör minőségét! Az 5,0 Original exportsört a német tisztasági törvény szerint főzték! Hozzávalók: víz, árpamaláta és komló! Fektesse be jobban a pénzét! Fizessen most egy jó exportért kevesebbet, FIRLEFRANC NÉLKÜL!”

Ezt! Már! Csak! A! Magyar! Pláttenzé! Söreszencia! Közelíti! Meg,! Viszont! Az! Csak! Poén! És! Nem! Forgalmazzák!!! Igaz, ha jól meggondoljuk, az 5,0 márkanevű sör is poén, és mégis forgalmazzák, sőt, fogyasztói ára is van, 29 centbe kerül fél liter, ami erős 75 forint. Van a nedűből 2,5%-os is, ami citromlével hígított sör. Tudjátok meg, ennek a márkaneve „2,5”.

Aacheni ló konfigurációja

2008-05-27T18:20:00.009+02:00

Itt ülünk egy trotyi négycsillagos szállodában, lazacot vacsorázunk és kaviárt ropogtatunk, süt ránk a nap, fagyizunk, sörözünk, várost nézünk. Nem is értjük, miért mondják a magyar népre, hogy túlfejlett a panaszkultúrája :-)

Aachenbe a DAAD révén kerültünk, mert ez a város a legeurópaibb állítólag, mármint ha azt állítjuk, hogy Nagy Károly tette le Európa alapjait 800-ban, amikor német-római császárrá koronázták. Nagy Károlyról pedig azt kell tudni, hogy nem létezett (Kitalált középkor című könyv), ha pedig létezett, akkor sem tudott írni-olvasni. Például a KRLS logó dizájnját is egy grafikus kisvállalkozónak outsourcingolta, ő csak a közepébe húzott bele egy elegáns irkafirkát.

Ja, egyébként az összes családtagunkat, rokonunkat és barátunkat megértjük, akik odavannak Aachenért, mert nagyon szép város. Most taglalni fogjuk, miért.

Egyrészt azért, mert alapvetően és önmagában véve szép: kissé dombos, középkorias, macskaköves, szökőkutas, parkos, játszóteres, gazdag, tiszta, stb., másrészt azért, mert nem bombázták szét (annyira), és a városépítészek sem csúfították el (nagyon) azt, ami eredetileg szép. De a külvárost sem, teljesen rendben van az is. Szóval az összkép, az első benyomás mindenképpen pozitív; és hallomásból tudjuk, a sokadik benyomás is pozitív szokott lenni.

Félmillió lakosa van, a város tele van belga és holland kocsikkal, mert a város nyugati határán van a hármashatár. Aachen francia neve Aix-la-Chapelle, hollandul Aken; az „Ak” szógyök pedig keltául vizet jelent. Ez azért fontos, mert a városban több helyen is van gyógyvíz, kegyetlenül büdös, az ihatóság határáig kénes, záptojásszagú (és talán ízű) wasser. Ráadásul meleg is, úgyhogy kitűnően alkalmas hánytatásra. Aki az Elisabethbrunnennél jár, semmiképp se hagyja ki, mert nem biztos, hogy földi élete során még egyszer ennyire gusztustalan vizet fog inni! Ez viszonyítási alap!

Aachenben máshol is van gyógyvíz, ami szintén meleg, de az szerencsére nem kénes. A gyógyfürdős városimázst egyébként nagyon nehezen tudják tartani, mert nagyon kevés helyen bukkanunk fürdőre vagy nyilvános kútra; viszont Bad Homburgban vagy Wiesbadenben minden erről szól.

Van egy nagy, poroszos egyeteme, ahova 30 ezer diák jár, a műszaki kar az egyik legnívósabb és legjobban felszerelt Németországban. Az egyetem legnagyobb auditóriuma a Kármán nevet viseli, ugyanis K. Tódor budapesti lakos fogta magát, és Aachenben fizikaprofesszorkodott, és itt is halt meg.

Aachenben gyártják az egyik kedvenc csokinkat, a Lindtet. A „legeurópaibb város” fő attrakciója persze a dóm, amit Japánban is mindenki ismer, és a reflektorfényben általában véve Nagy Károly áll. A dóm valóban olyan, amilyen a köztudatban: karoling high-end, oktogon szupermodell, történelem pure. Ha belépsz, rögtön jobb kéz felől találod a magyar kápolnát, ahol Árpád-házi királyok vannak. Fent az emeleten pedig Nagy Károly trónja van, az épületben van a sok ereklye közt Lyézus pelenkája. Kint, a dómudvaron egy Szent István szobor van.

Az egész várost szinte megszállták a szobrok, itt mindenféle érdekes helyi nevezetesség megtekinthető 3D-ben, például a Türe-Türe-Lieschen (kislány, akit nem engednek elmenni pisilni), a halas kisfiú (szintén pisil), a Klenkes (helyi köszönési forma, az egyik kisujjadat kell behajlítani), vagy a printenes kislány (Printen a híres-nevezetes aacheni mézeskalács, amit szintén Nagy Károlyra datálnak, az ő füveskertjéből szedték annó a fűszereket a mézeskalács tartósításához), meg a Bahkauv, a földalatti vízeket uraló sárkányfajzat, akitől kénes a víz, és aki az éjszaka részegen hazatámolygó férfiakat hátbatámadja. Van átállítható szobor is, Ági éppen konfigurálja a lovat.

Azért, hogy a hitetleneket is meggyőzzek az aacheniek arról, hogy nem csak a föld alatt van vizük, néhány éve feltártak a városban egy régi patakot, amely már nem a város alatt, hanem jól láthatóan a járda mellett csordogál, és amelyről leginkább esővíz vagy eső-csatorna jutott eszünkbe. Hát igen, bármennyire bájos is a város, a macskakövek és a kis dimbes-dombos utak hangulata nem kárpótolják a Rajnát vagy a Dunát, amelyek véletlenül sem itt folynak. Akkor leginkább az lenne a megfelelő megoldás, ha Hollandiát elárasztaná a tenger, mivel Aachen így tengerpartra tehetne szert, ami azért nem olyan rossz ötlet – hallottuk helyi ismerőseinktől. Ehj, ezek a hülye hollandok mindig lakókocsival jönnek, és a fogukhoz verik a garast, és tele van a lakókocsijuk halkonzervvel.

Nem értitek egy bekezdés óta, hogy miért kell behajlítani a kisujjadat, ugye? Hát azért, mert a tűgyárban kisujjal válogatták a gyerekek a tűket, és az olcsó munkaerő az összefogás jeléül a kisujj felmutatásával üdvözölte egymást. Ez a szokás sokáig megmaradt, de ma csak poénból használják az aacheniek, vagy még úgy sem, annyira kikopott.

És még annyi, annyi szokásuk van, hogy az semelyik PR-kiadványba nem fér bele, a város tele van szenzációval, történelemmel, látnivalóval. Folyton nagy a nyüzsgés, sok az egyetemista, éjszaka 2-kor is tele van az utca (tapasztaltuk). Eljutottunk a Starfish névre hallgató elég érdekes szórakozóhelyre is, ami a német és holland fiatalság első számú önleépítő klubja valahol a városszélen egy elhagyott gyárépületben. De mi mindehhez már öregek vagyunk :)

Drága húsnak is híg a leve

2008-05-16T13:54:00.003+02:00

Németországban minden nagyon szép és minden nagyon jó, mert Made in Germany, hovatovább precizitás, illetőleg Autobahn; ezért úgy döntöttünk, ezúttal valami negatívumról írunk. Az pedig a hús. A hús ebben az országban alapvetően drága, és alkalmanként romlottan árulják.

Sokszor veszünk húst, és Mainzban minden üzletláncot megtiszeltünk már pénztárcánkkal. Legutóbb (két napja) az Aldiban vettünk rosszat, de nemcsak az „olcsó” húsnak híg a leve. A REWE is romlott hússal lepett meg minket, amikor éppen főzőpartit szerveztünk a barátainkkal, és ekkor igen nagyvonalúan meg kellett válnunk a szürke árnyalataiban játszó daraboktól. És a REWE-ben nem is noname húst vettünk, hanem a Brandenburgerét, amin volt mindenféle minőségi tanúsítvány, plecsni, DLG-aranyérem, satöbbi. Kinyitod az átlátszó műanyag dobozt – és láss csodát: a szép húsok közé szürke dögtetemeket raktak, amiről a szürkeség átment a szép húsokra is.

Eddig háromszor volt balszerencsénk október óta, ami kicsit sok. Az esetek nagy részében persze hibátlan az áru, de amikor rossz, akkor legalább mindig észrevehető a szürke és fehér romlás. Vagy ennyire finnyásak lennénk és csak a mangalica jó? Nem, ami szürke, az szürke! A hiba a nyereséghajhász vállalati szemléletben van!

Németországban egyébként már többször is volt botrány a rossz minőségű húsból, tessék csak a „Gammelfleisch” szóra rákeresni a Gúgül Nyúzban. Aztán, érdekesmód, néhány hét-hónap múlva Magyarországon is volt egy kisebb botrány a rossz hús miatt, de abban az országban nem az ilyen súlyú botrányokkal szokás betölteni a címlapot.

Garantáltan jó minőségű húst hozzáértés nélkül is lehet Németországban venni, viszont akkor többet kell fizetni. A hentesek közül azok jók, ahol a bejáraton van egy tenyérnyi F betű (ez a Feinschmecker étteremkalauz logója), azok valóban megbízhatóak. Csak ezek a drágánál is drágábbak.

De hogy jó vége legyen a szösszenetünknek, eláruljuk, hogy lement a tej ára, és már csak 55 centbe kerül egy liter másfeles tej, a 3,5%-os pedig 61 cent.

Bugatti Type 41-et láttunk Wiesbadenben

2008-05-08T10:56:00.012+02:00

Nemrég azt írtuk, hogy Űrhajót láttunk a Rajnán. Ez ugyebár egyértelműen ritka jelenség, és miért gondolná az ember egy ilyen után, hogy hamarosan újabb, majdnem olyan ritka járművet fog látni. Pont ez történt.

Átmentünk Wiesbadenbe a jubileumi, 25. Oldtimer Rallyra, csak úgy, városnézési és autószpottingolási céllal. Csodálatos napsütés volt, bár amikor átmentünk a hídon, kissé szemerkélt az eső. Fél óra alatt ott voltunk busszal a belvárosban, addig ott sétáltunk, amíg nem kezdődött el az autószemle.

A város Hessen tartomány fővárosa (meglepő módon nem Frankfurt az), és dúskálnak a pénzben. Ez lerí a házakról vagy az autókról is, és az egész város olyan takaros. Az autószemlére Wiesbaden belvárosában került sor, egyszercsak elkezdték lezárni az utakat afféle Parlament elé helyezhető kordonkerítéssel, és kiürítették a piacteret. Itt rendezik ugyanis évről évre az oldtimerek versenyét. A kordonokból kialakítottak egy pályát, az útban levő szgk-kat elszállították. És máris kezdődött a parádé.

A pályára történelmi sorrendben mentek fel a járművek, vagyis először az 1910-es évek ördögszekerei durrogták végig az aszfaltot. Volt Locomobile, meg Ford T-modell és többek között egy régi Skoda is. Megjegyezzük, hogy a Skoda a világ második legrégebbi autógyára, tudtuk meg a helyszínen, és ezen nagyon csodálkoztuk, de lehet, hogy ez csak a Skoda reklámszövege. Mindenesetre volt ott igazán régi kurblis Skoda, és mi egyáltalán ott láttunk kurblis kocsit életünkben először.

Miután ezek eleget pöfögtek, jöttek a fiákereskocsira hasonlító járművek. Gondolom, ha csotrogányt írnék, az olyan "szentségtörés" lenne, mint amikor a rajnai Burant "leűrhajóztam". Szóval felvonultak a ködös Albionban készített saloon kocsik, very british, különleges formák, csak egy szigetországi kastély és egy esőfelhő hiányzott a háttérből. Volt régi Jaguar, Rover meg Rolls-Royce is, a szokásos.

Aztán beúszott a versenypályára egy sokméteres Bugatti, amiről megtudtuk, hogy a világ egyik legritkább és a legdrágább autója, már ha eladó lenne. A Bugatti Type 41-ből összesen csak 7, azaz hét darabot építettek, és állítólag 8 millió euró (mondom mennyi: 2 milliárd forint). A hétből az egyiket 10 millió euróért vették meg. Mind a hét darab más és más, csak a felépítésben és a típusszámban egyeznek meg. De nem értünk hozzá, ezt a pár adatot is csak úgy hallottuk; viszont a kocsi az tényleg Bugatti Type 41, mert a hivatalos honlap rajtlistáján is ez szerepel. A Bugatti Type 41-ről tudni kell, hogy a harmincas években csinálták, és azóta tartja a Royale néven is emlegetett Type 41 a világ legnagyobb hengerűrtartalmú motorának rekordját, mármint legális polgári utcai kocsi kategóriában. Ez a motor 12 ezer 7 száz valamennyi köbcenti!! És 250 lóerős, állítólag 200-zal is tud(ott) menni. A két tengely 4 méter 30 centire van egymástól. Szóval ilyen autót láttunk. Ha nem hiszitek, nézzétek meg!!

Eztán jöttek a Porschék, Maseratik, Mercedesek, BMW-k és Aston Martinok. Maseratiból csak kettő volt, a Bora típus az még tetszett is. Porschéből nagyon sok volt, meg is untuk őket (és a nap végére az autókat en bloc a nagy dózis miatt), szerintünk nem voltak szépek, - na, most kapunk a fejünkre. A Ferrari Dino sem tetszett. A Dino egyébként nem is viselheti a Ferrari nevet, mert olyan satnya egy kocsi, hogy a Ferrari is letagadta annak idején.

Az Aston Martinból a régiek nem tetszettek, a James Bond-filmekből ismert DB5 viszont annál jobban. Ja, és ami nagyon tetszett, az a Bentley S3 Saloon volt, ugye ez még a very british korszakból, jóval a Volkswagen előtt. Ekkoriban a Rolls-Royce-ra hasonlított nagyon a Bentley, konkrétan ez a típus a Silver Cloud III-mal keverhető össze könnyen. Na, ez a Bentley szép.

Lotus Elant is láttunk, és megállapítottuk, hogy a régi sokkal jobban nézett ki, mint a mostani Lotusok (a szomszéd utcában van egy új Lotus Elite vagy mi, de az csúf). A „régi sokkal jobban nézett ki, mint az új” megállapítás sok autóra érvényes, de nem az összesre. Az Audiból volt egy régi, ami olyan gyönyörű volt, hogy azóta se csinált senki olyan szép autót. Na jó, a mostani Audik se csúnyák, csak olyan egyformák és annyira „szokásos” ez a dizájn. Ja, azt most tudtam meg, hogy az az „Audi” a négy karika ellenére nem is Audi volt, hanem Horch, az előd, de akkor már ezt a logót használták, csak még nem fordították le latinra a „Horch” szót. A rajtlista alapján ez a kocsi egészen pontosan egy Horch 853 A Cabrio.

Az Alfa Romeók a felvonulás vége felé jelentek csak meg, ezek a 70-es években készültek, még épphogy befértek az oldtimer kategóriába. Különben biztos jöhettek volna régebbiekkel is, de valamiért inkább ezek a 70-es években készült Spiderek jöttek. Az Alfa Romeo Spider pedig a világ egyik legjobban sikerült kocsija, nagyon jól eltalált arányokkal, satöbbi, egyszerűen szép. Ritkának nem ritka, de annál szebb; legalább több ember örülhet neki.

Közelről is szemügyre vettünk egy Ford Mustangot, mire odajött egy német férfi, és elkezdett áradozni a Mustangokról. Hogy ez csak három sebességes, és az milyen jó. Meg úgy általában milyen szép és erős és jó. Ez a férfi tényleg olyan volt, mint egy felnőtt gyerek, de a jelenlévők nagy része ilyen volt. Nekem (=Andrisnak) gyerekkoromban a Mustang volt a kedvenc autómárkám, ha jól emlékszem.

Majdnem minden márkából volt valami, egyedül az orosz autók nem voltak ott, de nem is hiányoztak valamiért. Szóval rengeteg kocsit láttunk, estére meg rosszul voltunk, ha megpillantottunk egy autót. Pláne ez a mai dizájn, ez a semmilyen „formatervezett”, szélcsatornás, lekerekített!! Borzalmas!!

>>Figyelem, autóbarát olvasóink rengeteg képet találnak a Flickr.com-on, a mi oldalunkon!<<

A világ egyik legszebb dómjában jártunk

2008-04-28T11:48:00.001+02:00

Elmentünk Düsseldorfba, de nem ez a lényeg, hanem hogy útközben megálltunk Kölnben. Ugye a két nagyváros teljesen egybeépült, csak néhány gyár és lakótelep választja el öket. A kettö közül Köln a nagyobb (és talán a szebb is, de ízlések és pofonok...), és egynéhány évtizede a multikulturalizmus legragyogóbb példája. Kölnben óriási török "kisebbség" él, emellett a világ minden népe; enyhe túlzással azt is mondhatnánk, alig látni németet.

A vonat direkt a dómnál áll meg, attól kb. 50 méterre - attól függ, a dómnak melyik pontjáról beszélünk, ez ugyanis Európa egyik legnagyobb épülete. 1884-ben a világ legmagasabb épülete volt abszolút értelemben, persze ez a 157 méter manapság nem sokra elég. Ma már csak Németország 2. legmagasabb dómja, ugyanis az Ulmer Münster ennél is nagyobb, 161 méter; korábban még itt is volt szerencsénk megfordulni. Összehasonlításként: Budapest legmagasabb épülete, a Parlament 96 méter, mármint a kupola tornya ennyire van a földtöl. Szóval, a lényeg, hogy ilyen nagy székesegyházban még nem voltunk. De nem (csak) a méret a lényeg.

Ahogy belépsz, rögtön halandó embernek érzed magad, ha más miatt nem, akkor azért mert ezekben az óriási belsö terekben egyszerüen eltörpülsz. Az alaprajza viszonylag egyszerü, áttekinthetö (amit a fotón látsz, az a föhajó apszisában van, a szentély mögött a padlón). Beülsz a föhajó közepetáján egy padba, és mire végignézel a kupolákon, elfárad a szemed, olyan nagyok a távolságok a templomon belül is. Nos. Ezek a méretek adottak. Ilyeneket egyébként akkor szokás mondani, amikor mást nem érdemes hangsúlyozni, azonban a kölni dóm legalább olyan szép és értékes müvészileg, amilyen méretekkel rendelkezik. Egyszerüen lenyügözö.

A kölni dóm ablakai a legszebbek közé tartoznak, worldwide. Az ablakok "klasszikusak", a "hagyományos" szabályok szerint készítették el öket, egy kivétellel. Ha jól tudjuk, a déli kereszthajó az, ahol Gerhard Richter ablaka van. Gerhard Richterröl azt kell tudni, hogy ö a kortárs német festészet leghíresebb és legdrágább alkotója, akinek a képeit a nagy aukciósházakban sokmillió euróért adják-veszik. De ez is mellékes, a lényeg az, hogy milyen ablakot csinált a déli hajóba. Amint azt a képen látjátok, olyan ez, mint egy nagy pixelkáosz - és az is. Az ablakot a müvészúr ugyanis úgy föstötte meg, hogy számítógéppel csinált egy ablakot, majd annak az egyes részeit random beszínezte, mondván, ha találomra festi be, akkor azt nem is ö festi hanem a Jóisten, márpedig egy ilyen katedrálisba nem festhet akárki. Szóval Richter ezen a módon outsourcingolta a munkát a Jóistenre, aki random megfestette az ablakot, neki csak annyi dolga volt, hogy berakja. És kész.

A turisták persze ennek megfelelöen lépnek be a hatalmas falak közé: elámulnak a méreteken, majd a közepe felé megállnak, és a kereszthajó végét fotózzák, mint az egyszeri japán ember. Így tettünk mi is. Ezen kívül megnéztük a középsö apszist is, amögé is elmentük, ami azért jó, mert az nem mindig van nyitva. Ennek is örültünk.

Űrhajó úszott a Rajnán

2008-04-11T11:33:00.005+02:00

Űrhajót láttunk, fényes nappal, tegnap délután 18 órakor, a Rajna felett, méghozzá igazi űrhajót, és tényleg láttuk.

Ne aggódjatok, nem kezdtünk hallucinogén anyagok fogyasztásába, és a józan ítélőkészségünk is a régi, csak akartunk valami bulváros címet is. Ehhez persze bulváros történésre is szükség volt, és gondoltuk, nem a mostani tapétázás vagy az egyetemi fotosopp-óra számít annak, hanem a rajnai űrhajózás.

A nagy népeseményt 17 órára hirdette meg a város hivatalos honlapja, elvileg ekkor kellett volna elúsznia a Buran nevű űrhajónak a Rajna mainzi szakaszán. Mi negyedre értünk oda, úgyhogy miattunk el is úszhatott volna, és fényképezőgépet se vittünk eredetileg, csak később mentünk vissza érte az 50 méterre lévő lakásba - dehát ezek az orosz űrhajók már csak ilyenek, ez éppen egy órát késett.

A part éppen annyira volt tele, mint nálunk augusztus 20-án, és az emberek itt is hülyék, konkrétan mellettünk egy férfi a félméteres, x millió forintot érő fotóapparátjával mindent fényképezett, amíg nem jött a szenzációs és döbbenetes űrjármű: vízben fürdő kacsát, gyorsröptű madarakat, motorcsónakokat, repülőket, túlpartra zoomolt, ez-az-amaz, abszolút mindent fotózott, ami mozgott, mert nehogy elrontsa, amikor jön a szputnyik.

Mikor mindenki beállította a csúcsszuper, kétmillióhatszázötvenezer forintos fotóapparátot, és lehessegette a csilivili manfrottó állványról a legyeket, jött az űrhajó. De nem, mégse jött, mert pont erről szól a várakozás. Ami jött, az csak két sebességmániás jetskis sportalkat, akik viszont semmi hírt nem hoztak a rajnai űrhajóról. Fotós pajtásainknak ez mindegy volt, fotózták hát a jetskiseket, jobb híján. Ejh, azok voltak az idők, amikor pénzért kellett előhívni a fotótekercset!

Naszóval, telik az idő, a fotós kollegák a hangyákat örökítik meg magyar nyelvű társadalomépítő kommentárjaink kíséretében, jómagunk pedig önkritikát gyakorlunk, hogy mit keresünk itt; ám ekkor valóban feltűnik az entörprájz. A sci-fi rajongó apukák lendületbe jönnek, csattognak a fegyverek, beteljesülnek az elvárások, a kiszolgált űrhajó meg szép lassan közeledik a speyeri technikai múzeum felé egy óriási teherszállító hajón.

Csendben (kissé félreérthető lenne, ha azt mondanám: feltűnés nélkül) haladt el a szerelvény a híd alatt, éppen úgy, ahogyan máskor szokás vontatni. Körülötte turistahajóról figyelték a nagyszabású vonulást, előtte a tűzoltóság biztosítja a szabad vízi utat (sokan saját járműről próbálták megközelíteni az űrhajót), a parton szirénázó vízimentők. A parkolók tele, a taxisoknál megy az üzlet. Ja igen, azt is kifogásoltuk, hogy az űrhajó annyira tele volt aggatva hirdetésekkel, mint egy focipálya. A mellékelt képeken ajánljuk az utolsót, amelyen a hídon tolongó tömeget is lehet látni.

Maga a Buran - ami hóvihart jelent oroszul - a Szovjetunió egyik birodalmi cirkálója, csillagrombolója volt, ezzel készültek leverni a lázadókat vagy ellenforradalmárokat, vagymi. Azonban Skywalker bedöntötte a birodalmat, és ezután privát keretek közt folytatódott a rozsdásodás. Mivel az oroszoknak nem volt apanázsuk a rozsdahegyre, átpasszolták a gazdag dojcsoknak, hadd csináljanak rendes múzeumot, idegenforgalmat és pénzt belőle.

Fulda

2008-03-07T18:03:00.012+01:00

Hétvégén úgy döntöttünk, hogy megnézzük Fuldát. Egyetlen egy dolgot tudtunk Fuldáról, hogy van ott egy nagyon szép karoling-kori templomocska. Képeken már megcsodálhattuk, és hogyha már van StudiTicketünk, amivel ingyen utazhatunk, megnézzük 3D-ben, sőt 4D-ben is!

Utólag megtudtuk, hogy ez az út nem is volt annyira rövid - mintha a Balatonra mentünk volna le a hétvégén, egy napon téve meg az oda- és a visszautat. Korán keltünk, hogy minél több időnk legyen a kis városkában. Útközben át kellett szállnunk Frankfurtban, de mi az nekünk, hogy Frankfurt, itt van rögtön a szomszédban, HÉVvel is át lehet oda menni. Aztán jött a Frankfurt - Fulda közötti szakasz. Úgy tűnt, mintha előző nap valami óriási nagy vihar vonult volna végig a tájon, mindenhol óriási pocsolyák, a Majna pedig szép barna volt a sok sártól.

Fuldába megérkeztünk még délelőtt, és mivel épp mindenhol harangoztak a vasárnapi misére, sőt, az eső is eleredt - mint az utóbbi időben szinte bármely kirándulásunkon - gyorsan fogtuk magunkat, és beültünk egy evangélikus misére.

Mellesleg megjegyezzük, hogy tájékozódni egészen jól lehet Fuldában, gyorsan megtalálja az ember a helyi térképet, amin a belváros minden látnivalójával fel van tüntetve. A mise után szépen kezet fogtunk a plébánossal, örültünk, hogy elállt az eső, és nekivágtunk a városnézésnek.

Hát, maradjunk annyiban, hogy inkább városka, de egy gyönyörűszép minta-városka! Aki kitalálta valamikor a 4. században, hogy itt érdemes kolostort alapítani, az jól döntött: Fulda kicsit dimbes-dombos, épp annyira, hogy egy kedves, macskaköves belvárosban ne unjuk meg a vízszintes mászkálást, ugyanakkor ne is fáradjunk el a hegymászásban. Szóval ha várost szeretnénk tervezni, ilyen terepet, helyszínt választanánk mi is.

De mit is lehet Fuldában látni? A turista-információban elvihető papíron nagyon finoman fogalmaznak, amikor felsorolnak néhány oldalon minden látnivalót, majd hozzáteszik, hogy talán ezután akad még egy-két ember, aki úgy dönt, hogy még nálunk szeretne tölteni egy vagy két napot, nekik ajánljuk a következő szállodákat, stb. Igen, Fulda az a város, amire egy napot érdemes szánni, és a végén nem úgy megy haza az ember, hogy "jaj, még meg szerettem volna nézni ezt meg azt". Szép, kellemes, kerek kirándulás-élményt biztosít.

Az épületek, templomok kívülről és belülről is szépek. Elsősorban barokk épületek, egy kastély parkkal, sok templom és fachwerkház várt minket. Láttuk a városfalat és a boszorkánytornyot, megtudtuk, hogy itt született Braun Ferdinand, és miután alaposan megnéztük, hogy mikor van nyitva a fő-attrakció (vigyázni kell, mert csak néhány órán keresztül), bemerészkedtünk a karoling építészet egyik mintapéldányába, a Michaelskirchébe (a fenti kép, amin a kisebbik templom van).

Kívülről egyébként nem találtuk volna ki, hogy ez az a templom, ami miatt idejöttünk, mert kívülről csak egy átlagos templomocskának lászik (persze építészek felismerik már innen is). A kilencedik században épült, méreteit tekintve kellemesen kicsi, otthonos, kerek, bensőséges.

Próbáltuk elképzelni, milyen lehetett annakidején, amikor nem volt elektromos világítás, és csak a természetes fény szűrődött be - eléggé apró, kedves ablakaiból felülről jöhetett csak be a fény.

A csúcs a kripta volt, ilyet még soha-soha nem láttunk! Szintén kicsi, a belmagasság emberi méretü, otthonos, és zeg-zugos. A tartóoszlop meg pont a kis termecske közepén. Hát, gyerekek biztosan szívesen bújócskáznának itt, de mi is élveztük a bolyongást.

Egy kultúrtörténeti ínyencfalat a mellékhajó(?)ban elhelyezett szegények Bibliája volt. (Igen, ide is szakmai szálak fűznek, mindenhol kutatok és találok valamit...) Eddig azt hittük, hogy a szegények Bibliája egyet jelent a gótikus katedrálisokkal, illetve azoknak az üvegablakaival. Most megtudhattuk, hogy már korábban is létezett "szegények Bibliája", és ez úgy néz ki, mint egy régi sírkő.

Persze ne keressünk rajta betűt, a szegényeknek csak ábrák, rajzok, jelképek magyarázzák a bibliai történeteket. Próbáltuk kisilabizálni, nagyjából sikerült, de nem akartunk sokat zavarni, képeslapon megvettük a szegények Bibliáját (fotózni sajnos nem lehetett), hogy tényleg minden jelet megfejthessünk otthon.

Most már eggyel több Bibliám van otthon, amit kutathatok. :) Csak vajon hogyan ejtették ki ezeket a jeleket? Valaki "felolvasta"? Vagy csak csendesen szemlélték? Mindenesetre tanultunk mi is valamit!

Végtelen idő a mainzi ferde toronyban

2008-03-03T17:26:00.025+01:00

Rájöttünk, hogy a mai világban nemcsak hogy illik nagy cégeknek a kultúrába is invesztálni, hanem ez már-már kötelező. Itt Mainzban a közműveknek sikerült elég sok pénzt felhalmozniuk, hogy a tőlünk nem messze lévő kikötőben (Zollhafen) felhúzzanak egy teljesen új, zöld színű üvegtornyot. És hogy ne legyen túl könnyű dolguk a kivitelezöknek se, megdöntötték pont 7 fokkal a zöld csodát, mégpedig úgy, hogy a lift is ferdén menjen benne föl-le. A torony mellett a régi stílusú hagyományos kikötő-épületek láthatók, meg persze van ott mindeféle konténer is a folyó mellett, mindenesetre nem lehet eltéveszteni.

Nem vagyunk építészek, de amikor szombaton, a megnyitó napján beléptünk a vadiúj zöldségbe, néha fura érzésünk támadt, amikor a lépcsőházban közlekedtünk. Néha több helyünk volt, mint a megszokott merőleges falaknál, néha pedig kevesebb. Elvarázsolt kastélyunkat fogjuk így felépíteni, hogy megzavarjuk a gonosz tündéreket. A liftben annyire nem volt érezhető a "7 fok", mert a "fent" és "lent" ugyanúgy működött, mint bármely másik épületben, de technikailag biztos okozott némi fejtörést, hogy nem csak le és fel hatnak a liftre mindféle húzóerők, hanem oldalról is jön a nyomás.

Úgy tünt, mintha ebben az épületben megállt volna az idő - de nem is, inkább épp ellenkezőleg: mintha végtelenségig kitágították volna itt az időt. A fiatal művészek meg a végtelen idejüket végtelen abszurd feladatokkal töltik ki, a kiállított műtárgyak csak lenyomatok, végtelennek tűnő folyamatoknak az esetleges maradványai.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy minket is elvarázsoltak a ferde toronyban, fejre állítottak és alapos agymosáson mentünk keresztül, miután steril fehér szobákba eresztettek minket, kifejtjük, hogy milyen érdekességeket láttunk.

Volt olyan ifjú titán, aki úgy vélte, hogy felveszi a küzdelmet a Moirákkal - név szerint Klothóval, Lachesisszel és Atroposszal - és fogott egy 1000 méter hosszú selyemfonalat. Igaz, nem saját kezűleg szőtte azt, de aprólékos műgonddal csomót csomó hátára helyezett, míg ott nem sorakoztak szabályszerűen egymás mögött a kiscsomók. Művészünket fáradhatatlan kitartás, küzedelemvágy és kíváncsiság hajtotta, és meg nem állt, míg nem tudott több csomót kötni a fonalra. Voilà - és kész a műalkotás: egy óriási nagy giga-csomó! Négy évig tartott mindez, a különleges csomó-eseményeket meg természetesen naplóban kell rögzíteni.

De első művészünk nem volt egyedi eset. Következő barátunkat megihlette a mainzi karnevál, és konzervatív-kreatív módon úgy döntött, hogy fittyet hány a gépesített világnak, kézzel vágja ki a konfettit a fehér A4-es papírból. De nem akárhogy! Teljesen egyforma méretűre; és a majdnem tökéletes kis köröcskéket már-már gépiesen precízen, egymástól egyforma távolságban úgy vágta ki, hogy a megmaradt papírt teljesen homogén lyukacsmező borítson. Ha Roy Lichtenstein még élne, biztosan örömmel használná fel ezeket a lyukkártyákat sablonként! Konfettiművészünknek csak a megmaradt papírjait lehetett megtekinteni, hiszen mitől művész a művész, ha nem performanszkodik egyet-kettőt. Az első konfetti-eresztését sikeresen csempészte a németorzági foci vébé hivatalosan jóváhagyott konfettija közé, a másodikat meg az idei Rosenmontagszugon szórta szét Mainzban - talán ránk is?
És ha már ennyit üldögél otthon valaki, konfetti-vagdosással töltve az idejét, akkor nem csoda, ha egyszer útnak indul. De hogyan indul el kedves kis konfetti-művészünk? Természetesen mindent alaposan végiggondol, precízen eltervez és lemér. Mainzról illik azt tudni, hogy pontosan az 50. északi szélességi fokon helyezkedik, úgyhogy nem lepődtünk meg, amikor ifjú művészünk elindult az adott szélességi fokon nyugat illetve kelet felé. Hát, nem mindig sikerült pontosan betartania az útvonalat, de eljutott nyugaton a tengerig, keleten meg Csehország határáig. A következő túra észak-dél irányban ment, az eddigi tapasztalatokból tanulva, tengertől tengerig tartott, és eléggé pontosan egy adott hosszúsági fok mentén haladt. Kiállítva persze csak a térkép volt...

A végtelen időről a végtelen tévésorozatok is eszünkbe juthattak, mint például a híres "Lindenstrasse". Volt szerencsénk megnézni az eddigi ezeregyszázhatvanvalahány részből összeállított húszperces egyveleget, és jelentjük: igenis, van értelme az életnek, ugyanolyan okosak vagyunk, mint azelőtt, és de jó, hogy nincs tévénk! Ez aztán a művészet!

Néha véges az időnk, ilyenkor fényképen rögzítjük ugyanazt a témát, bizonyos idő elteltével. Témánk lehet sokféle, például sajátosan németes, amikor a volt NDK-ban élő emberek a rendszerváltás előtt és után ugyanabban a szobában, ugyanabban a felállásban megtekinthetők, tíz-tizenöt év elteltével, vagy pedig egyszerű és emberi, mint amikor a híressé vált Brown nővéreket tekinthetjük meg évről évre, 1975 óta napjainkig.

Egyes művészek szeretnek főzni, és annyi idejük van, hogy elejétől végéig végigsütnek-főznek egy klasszikus német szakácskönyvet, lefotózzák mind a 350 ételt és az eredeti képek fölé ragasztják a saját alkotásaikat. Ez az időtöltés csupán két évbe kerül, produktív, mert ha jól sikerül egyik vagy másik étel, akkor meg is lehet azt enni, úgyhogy az előbbi művészek mellett nem is nagyon értettük, hogy mi a keresnivalója. Hol van itt az értelmetlen küzdelem? A végtelen monotonitás? Az identitás nélküli számszerűség? A nagy nihil? Ilyet mi is tudunk és szoktunk néha!!! Csak nem nevezzük művészetnek. Vagy már senki sem főz ezen a világon? Senki sem küzd már meg a szakácskönyvvel? O tempora, o mores - ó moirák!

Akinek sikerült felkeltenünk az érdeklődését, az itt bekukucskálhat a műalkotásokba. Pénzt a belépőre nem feltétlenül érdemes szánni. Aki meg kreatív, az csinál magának műalkotást, vagy javasolhat nekünk ilyesmiket, az élet tele van fraktálokkal, üres papírokkal, használatlan könyvvel. Én (Ági) a doktorimat tartom egyelőre megmászandó hegynek, végtelenített programnak, kötögetem a csomókat, vagy épp színes papírokból darukat hajtogatok, nem is tudom. Ki tudja, egyszer talán majd nagy művész válik belőlem.

Terjesztjük a magyar gasztronómiát

2008-02-19T14:55:00.005+01:00

Ｓｚｉｌｖａｓ　Ｇｏｍｂｏｃ

という料理、日本の餅団子のような料理でした。
美味しい、いつものごとく！

もち米の代わりに、ジャガイモが使われていて、あんこの代わりに、プラムが中に入ってる感じでした。
お餅は日本の独特のお菓子だと思っていたけど、違う材料で、同じような料理が考え出されているところが面白いですね。
前の餃子もそうだけど。
レシピ教わったから、自分でもできそう。

（ジャガイモ１㌔に対して）
・バターまたはマーガリン７５ｇ
・卵１個
・小麦粉　適量

Forrás: a japán lány blogja

Tudjuk a jövőt

2008-02-18T11:01:00.020+01:00

Voltunk a frankfurti Ambiente kiállításon. Itt főleg a legjobb porcelánmárkáknál (Herend, KPM, Meissen, Royal Copenhagen és társai), a Robbe&Berking ezüstmanufaktúránál meg efféléknél tobzódtunk, de egy időre átmentünk a "kispolgári" design csarnokokba is.

Hoztunk 1 milliárd tonna prospektust, amit nyilván könyörtelenül fogunk szelektálni, de amíg még Mainzban vagyunk, designbolond vendégeink nyugodtan kukázhatnak a megsemmisítés előtt. Tényleg nagyon sok jó lakberendezési ötletet láttunk a csarnokokban, vicces bútorok, késtartók, ajtótámasztók, etc. minden mennyiségben voltak. Volt egy csarnok, ahol a japán újdonságokat néztük meg, mert Japán amolyan vendégország szerepben állított ki, igaz, túlságosan sok helyet nem kaptak. Mindenesetre - Tibire, Katira gondolva - megnéztük, itt mik vannak; és meghivattuk magunkat egy valódi japán teára is:)

A japán szekcióból a Furoshikit emelnénk ki. Ezt még Európában rajtunk kívül csak az Ambiente látogatói + a japánok ismerik; és meggyőződésünk, hogy néhány év múlva olyan ismert lesz a kontinensen, mint mondjuk a szusi, és hamisítani is fogják. A jövendölés alapja pedig az, hogy:

Elhoztuk a Furoshiki szórólapot a kiállításról, és megmutattuk a japán lánynak, aki nagyon örült, hogy itt viszontlátja a kedves kis vállkendőjét, és mondta, hogy neki is van itt Mainzban. Ez a ruhadarab pontosabban nem is vállkendő, hanem egy univerzális ruha, amit mindenre lehet használni attól függően, hogy hogyan hajtogatod (origamizod, hehe). Lehet válltáska, sál, sapka, deréköv, táska, csomagolóanyag, "kifordított bundakesztyű, papucs orrán pamutbojt" (a nagyítható képeken ezt jobban elmagyarázzák). Csak tudni kell hajtogatni. A japán lány azt mondta, hogy néhány éve (évtizede) még Japánban sem volt ismert, illetve csak az idősebb nénik hordták, de most már minden tizenéves és divatkövető lány ezt hordja. Ezután tovább terjedt; az pedig, hogy a frankfurti Ambiente kiállításon bemutatták, csak azt jelentheti, hogy itt is el fog terjedni.

Bis dann, wir treffen uns in Lettland

2008-02-14T15:51:00.036+01:00

Man kann es zwar auf dem Bild nicht sehen, aber Vanessa hat für 16 Leute gekocht, und Tortilla aus 4 Kilo Kartoffeln gemacht.

... und es schmeckt sehr gut!

Ganz offizielle Urkunde über Elmars´ Fähigkeiten

16=14+1+1: Svetlana, Sanaa, Vanessa, Elmars, Aleksandra, Euna, Ági, Yuri; Serena, Gosia, Karla, Kevin, Mo, Anna; der Photograph (András); Petra (sie musste leider früher weg)

Yuri hat 2 Bilder (und ein Paar japanische Buchstaben:) )hochgeladen.

Russisches Kochen

2008-02-11T14:43:00.010+01:00

Wir haben kein Nudelholz... nur eine Nudelflasche:

Ein Bild für Mammi, für uns und für die Ewigkeit:

Einfach lecker!

Na sag schon!

Serena und Mo

Insgesamt waren wir 14

Das muss man hier einfalten, und...
... das Vögelchen ist fertig!

Määnzer Fassenacht

2008-02-07T09:11:00.006+01:00

"Wir wollen trinken,
noch einen trinken..."

"Und dann die Hände
zum Himmel,
komm lasst uns fröhlich sein
wir klatschen zusammen
und keiner ist allein..."

"Ich bin lecker schön und heiss,
weil ich eines sicher weiss:

Baguette macht fett, Sushi macht wuschi, Pizza macht spitzer, aber Döner macht schöner..."

"Ich hab ne Zwiebel aufm Kopf,
ich bin ein Döner,
denn Döner macht schöner..."

- visszhangzik még néhány hangfoszlány a koponyánkban, ahová a dob + trombita is rendesen befészkelte magát. A Youtube-on ezt így örökítették meg a helyiek; mi nem raktunk fel videót, noha mi is csináltunk.

Also, kialudtuk magunkat, feltakarítottuk a konfettit, kitöröltük a csipát. Persze ez nem jelenti azt, hogy ma és holnap nem bulizunk vagy legalábbis ne jönnének vendégeink, mindössze arról van szó, hogy véget ért a farsangi szezon. Jó volt, rövid volt. Na jó, 6 nap az nem rövid, pláne, hogy odahaza alig van ilyesmi, leginkább a busójárás emlékeztet a nyugatnémet karneválra. (Nyugatnémet karnevál alatt értjük ezt: errefelé minden nagyvárosban van valamilyen Fastnacht/Fassenacht/Fasänachd/Fasching/5. évszak; Mainztól kezdve Düsseldorfon át Kölnig - állítólag utóbbiban a legnagyobb) Merthogy átmentünk Wiesbadenbe - Hessen fövárosába, és nagyjából ott is ugyanolyan hangulatú a Fastnacht, mint itt: felvonulás, Guggemusik, ácsorogva táncoló publikum, haccáré-haccacáré, este pedig ereszd el a hajam.

Hogyan ereszti el egy német (=német) a haját? Hát nagyon. Pedig azt gondolná az ember, hogy a német az egy szögletes fejü, hiperkorrekten pontos, idejét beosztani tudó aktakukac, és nem ereszti el a haját. Ezt a látszólagos ellentmondást a német úgy hidalja át, hogy beosztja az idejét, és amikor aktuell, akkor kibontja, elereszti, kitépi a haját. Vagy a másik ember haját. Sugárzik az örömtöl, telehányja a föteret, sípol, ripityára töri a sörösüveget, énekel, ismerkedik, üvölt, füvet szív, sikít, mert egyszerüen minden geil!, crazy! és cool! - ahogy a német mondja. Elvégre a Love Parade is német találmány; és ez a legkevésbé sem lep meg.

Hogy tovább romboljuk a németekröl alkotott sztereotíp képet: a németek ugyan mellszélességgel toleránsak a hétköznapokon, de ha a dance floor-on ráakaszkodik a Hans-Jürgen barátnöjére az Udo, akkor laposra veri a fejét. És a Christine meg sikítozik, hogy Udo, ne tedd, nem éri meg; de ekkor már a haverok is ráakadnak a bunyózó bajtársakra és a kollegát segítik az ellenségen elhelyezett gyomrosokkal. A táncparketten szétrebbennek az emberek, folytatódik a karate, a biztonsági gorillák beavatkoznak. A két fö bunyóst szétválasztják, és kidobják a sátorból (az esti rendezvények sátrakban és kocsmákban voltak). Ezután persze az történik, hogy a szétválasztott párocska kint egymásra talál és a sárban (ekkor már esett az esö) verik egymást még pépesebbé. A szekuritis ráugrik a földön, folytatódik a kicsi a rakás, és a közelünkböl már minden szekuritis ott veri Udót és társait. Így ment ez vagy tíz percig/néhány számig, ezalatt mi a sátorban táncikáltunk, ahol jó meleg volt. Páran a bejáratból nézték a sárbirkózást. Amikor stabilizálódott a kicsi a rakás kiterjedése, szépen elmentünk a verekedö németek mellett, akiket végül két szirénázó, zöld-fehér csíkos, POLIZEI feliratú kocsi vitt el.

Természetesen nem erröl szól a Fastnacht. Vannak, akik egyszerüen kómába isszák magukat, és nem bántanak senkit. Csak állnak egy helyben a tömegben, mert úgysem dölnek el. Láttunk egy zöld parókás srácot, aki nagyjából fél óráig élvezte az életet ezen a módon, és még az sem zavarta az állva alvásban (meditálásban, kábszerélvezetben, kitudja), hogy bömböl a zene, és mindenki kommunikálni akar vele, hogy ne döljön el. De nem is dölt el.

Természetesen nem erröl szól a Fastnacht. Vagy legalábbis csak részben. OK: nagy részben. A nappali része mindenesetre nagyon családbarát, kellemes, könnyed szórakozást ígérö, látványos zenés mulatság. 8,5 kilométer karaván vonul fel, zenével, mint Rióban vagy bárhol. Kamionokon, különbözö farsangi jármüvökön, négykerekü hajókon, ördögszekereken, kínai sárkányon. A felvonulási kocsikról két kézzel dobálják a cukorkát és a csokit, úgyhogy ezeknél is óriási a tömeg. Állítólag a mainzi karneválon évente 500 ezren vesznek részt - ami nemcsak nemzetközi, hanem német viszonylatban (lásd Oktoberfest) sem gigantikus. Mindenki kimegy az utcára a négyszínü sálban és azt kiáltja: Helau!! und ein dreifacher Gruß: Helau!! Helaaaau!! Helaaaaauuuu!!!!!, egyszerüen jól érzik magukat az emberek a sok szörny és maskarás alak társaságában, akik - német létükre - nagyon közvetlenek, barátkozók. Egyik nap, méghozzá a nyakkendölevágós Weibernachton - így ismerkedtünk meg egy szamárral, aki mainzi lakosként megismertetett minket a helyi öreglányokkal, valamint az "Ich hab ne Zwiebel aufm Kopf, ich bin ein Döner" címü slágerrel. Táncoltunk egyet, örült neki, hogy magyarok vagyunk, végigtrappoltunk néhány rekesznyi sörösüveg szilánkján; és csak úgy spontán jól éreztük magunkat.

Ja igen, a szemetelés. A Rosenmontag estéjén akkora mocsok volt az utcákon, amekkorát csak egészen ritkán lát az ember (na persze, Mainzban minden évben). Ahova lépsz, szilánk, sörösüveg csonkok, féldecis üvegek. A mentö egyrészt ezért szirénázott szünet nélkül, másrészt a Komasaufen/Flatrate-Saufen miatt (mindkettö precíz német szakkifejezés az alkoholmérgezést megelözö folyamatra).

Tipikusan német, hogy a vedelés alatt a Schillerplatz egyik részét kordonnal lezárták, x idö alatt a jól megfizetett munkások kitakarították a szilánkokat, aztán visszaeresztették a népet törni-zúzni. Majd egy másik részt kerítettek el, ahol ugyanezt ismét megcsinálták. A mezögazdaságban ezt hívják vetésforgónak. Jó és praktikus, mert kevesebb ember lábát/cipöjét vágja szét a szilánk.

Természetesen nem erröl szól a Fastnacht. Ez egy igazán szelíd népünnepély, a képeken is látjuk, szépen felvonulnak az emberek, esetleg megisznak egy pohár bort, majd hazamennek. Közben szól a "trottyos zene", a Guggenmusik, aminek a sajátos, dob dominálta stílusát legegyszerübben úgy ismerhetitek meg a távolból, ha rákerestek a Rosenmontag és a Mainz kifejezésekre a Youtube-on. Ugyanitt találtunk egy rendörös-verekedéses videót is, de erröl 3 dimenzióban szerencsére lemaradtunk. Kétségtelen: vannak dolgok, amiket még a Johannes Gutenberg szobornak sem kell látnia.

Letámadtak a banyák

2008-01-31T13:12:00.002+01:00

Vigyázz, jönnek a banyák, beletúrnak a nyakadba, és levágják a nyakkendödet!!! És ez nem vicc!!!

Megyek egymagam (=Andris) a Schillerplatzon, ahol a következö 3 dolog volt adott: óriási tömeg, dübörgö zene, mindenki vedel.

Ez az egész 11:11-kor kezdödött, ahogy kell, és egy színpadon ugrál a Ballermann, aki a tömeget buzdítja, de nem kell nagyon buzdítani, üvölt az magától is.

És ebben a pillanatban megindul felém egy beöltözött nö, beletúr a nyakamba, szó nélkül megnézi, hogy mi van a sálam alatt és bocsánatot kér. Ekkor leesik persze, hogy miért.

Mert nem volt nyakkendöm, de ha lett volna, akkor levágta volna. És ezek a beöltözött nök járják a tömeget, s ha valakit kiszúrnak (mint például a fenti képen látható), elkapják az illetöt a nyakkendöjénél fogva, de úgy, hogy az majdnem megfullad, és átvonszolják a tömegen (a képen ez a pillanat van megörökítve), majd a színpadon levágják neki. A nyakkendö csonkját a nö a ruhája bal oldalára tüzi, mint egy skalpot. Az a nö, aki engem támadt le, már vagy 4-5 skalpot begyüjtött, tehát nem babra megy a játék. A nyakkendöt nem térítik meg, állítólag ilyenkor egy puszival vigasztalják a megkárosítottat, de ezt a látottak - vagy nemlátottak alapján - nem tudom alátámasztani.

Ez a szokás egyébként az egész nyugat-német farsang-régióban elterjedt, és csak ezen a napon (Weiberfastnacht) lehet levágni a nyakkendöket. Egyébként ma már nagyjából felhagytak a munkával, és a tereken vedelik a sört/bort. Holnap is buli lesz, a hétvégén alapból, és hétfön pedig a legnagyobb felvonulás lesz.

Boot 2008, Düsseldorf

2008-01-29T15:41:00.001+01:00

Neeee, das ist die Huuuuuupeeee!! (Ich bin gerade auf dem Flybridge einer 3,1 Millionen Euro teuren Sunseeker Manhattan 70 in Düsseldorf auf der Messe "Boot 2008").

Voltunk a Booton, de nem vettünk semmit.

Düsseldorfot csak este néztük meg úgy futólag: rendben volt. Biztos visszamegyünk még valamikor, mert nagyon eleven és szép város, bár egy kissé idegesítö, hogy a belvárosban ugyanazok a boltok vannak, mint Németországban mindenütt. Viszont nagyon sok kocsma és étterem van (mi egy jó olasz pizzázóban voltunk), és úgy néz ki, rengeteg látnivaló van a városban, amit csak úgy néhány nap alatt úgysem lehet megnézni.

Der Sushimeister aus Lettland

2008-01-25T12:24:00.000+01:00

Da muss ich mir doch die Zutaten noch mal genauer anschauen... (Ági)

Sushi mit Lachs und Lauch (aber ohne Tunfisch, ohne Gurken, ohne "See-Gemüse", ohne Ei).

Die Meisterköchin erklärt die Technik des Zusammenrollens: gleichzeitig ziehen und drücken.

Lettische Sushis sind einfach die besten!

Das Ergebnis: internationale Sushis (jeder konnte eine Rolle machen) und koreanische Lachs-Häppchen.

Viele Gäste, aber noch nicht alle...

Die leckeren Pfannkuchen aus Korea, nach dem Spezialrezept von Euna.

Szolgálati közlemény

2008-01-23T17:32:00.000+01:00

Kedves családtagok + barátok!

Lefoglaltuk a repjegyeinket. Adottak a következök: Ági 14-én megy Frankfurt Hahnból Budapestre, Andris 17-én. Ági 26-án megy Budapeströl Fft Hahnon keresztül Finnországba (Tampere-Turku), onnan 31-én megy Mainzba. Andris április 2-án megy Budapeströl Mainzba.

Március 1-én a föbérlöink elvisznek a lakásból egy kanapét és még néhány apróságot. Ez inkább csak minket érint, és azokat, akik ezen idöpont elött jönnek látogatóba, mert ök még kényelmesebben elférnek. Ugyanis már tegnapelött beszereztünk egy plusz kanapét, vagyis márc. 1-ig kettö van a nappaliban. A hálószobában pedig az ágyunkon kívül van még egy matrac is. Tehát a bruttó kapacitásunk most 8 fö, március után csak hat lesz, ha nem viszik el a matracot, reméljük, nem fogják.

A kanapét egyébként két nappal azután szereztük be, hogy szóltak a föbérlök, hogy elviszik a sajátjukat; egyszerüen lementünk az utcára, és felhoztuk, amit a gazdag német kidob, mert már nem kell neki az újonnan beszerzett éppen divatos miatt. Szóval nem került semmibe se.

Még nem is láttátok, hogy milyen a lakásunk, most erröl is mellékelünk egy képet. Semmi különös, takaros, átlagos, németes. A fekvése is jó és a berendezése is. A fenti képen a házsorból a piros a mienk, ott a másodikon lakunk.

Kamu volt a hamis zene

2008-01-23T16:16:00.000+01:00

Komoly elvárásaink voltak a szombati Guggemusikkal kapcsolatban, amikor Mainzban végigvonulnak a Guggä-musig (Guggenmusig, Bläach-Gugga, stb.) zenekarok, de bizonyos szempontból csalódnunk kellett.

Az egyik prospektus vagy honlap vagy nemtudjukmármicsoda azt írta, hogy hamisan fognak játszani közismert számokat. Na ebböl az stimmelt, hogy számokat játszottak, nem volt mind közismert, és hamis a legkevésbé sem volt; teljesen profi, összeszokott zenekarok nyomták a karneváli zenét, hangosan, jól.

A Guggemusik annyit jelent, hogy a német nyelvterületröl mindenféle utcai zenekar beöltözik, és eljön ide Mainzba, hogy szórakoztassa a népséget. Meg mintha versenyeztek is volna egymással - erröl a részröl lemaradtunk, mert nem is maradtunk végig, közben hazamentünk ebédelni.

A szórakoztatás egyrészt hagyományosan farsangi, azaz: csúnya kosztümökben ráijesztünk a kisgyerekekre, hogy aztán kárpótlásul cukorkával kiengeszteljük öket, konfettit dobálunk a bámészkodók képébe, és vidámak vagyunk, idétlenkedve vonulunk az utcán, tudjátok, olyan busójárás hangulata van (ugye mindenki volt már az életében legalább egyszer??).

A másik része zenei. Minden együttes azt játszik, amit akar, rézfúvosoké és ütösöké a föszerep. Ének nincs, legfeljebb a közönség dalolászik, ha pár másodperc múlva felismerte a dallamot. Semmiféle müfaji korlátozás nincs, mennek itt klasszikus sramlik és német slágerek után a Toten Hosen, az Ärzte, a Gangsta's paradise, vagy a Titanic filmzenéje, kinek mihez van kedve.

Az Eiszeit-osok pl. jól játszottak, a punkok kicsit bénábbak voltak, de volt vagy 30 együttes, nem tudunk most korrekt átfogó képet alkotni az összes résztvevöröl. Viccesek voltak a salátafejü emberek és a boszorkányok is. Utóbbiak nem zenéltek, csak az embereket rémisztgették és azt üvöltötték, hogy Heelaau*.

Mindezt a belváros közepén, Mainz föterén (színház elött, Dom körül; - Mohácson is a város föterén van a fö attrakció), szombaton kell elképzelni, amikor piac is van.

Szép idö volt, semmi esö; napos, tavaszias, de elsösorban jókedvü. Szuvenírokat ilyenkor persze kötelezö árusítani (lufik, sálak, miegymás), mert nem szabad kihagyni ezt az alkalmat sem.

Esti program: be kell ülni egy belvárosi kocsmába, és ott végig lehet hallgatni az összes pályázót, mert néhány helyet (tizet?) végiglátogatnak. Hangsúlyoznánk a belvárosi szót, vagyis hogy drága, nem volt semmi. Ezt kihagytuk, nem akartuk ennyire szórni a pénzt... Guggemusik még egy alkalommal lesz, a február 4-i Rosenmontagszugon. Helau*

*ejtsd: héééélaoóóóóóóó - ez a farsangi üdvözlöszó Mainzban, mintha a helló-t nagyon idétlenül ejtenéd

Egyszer élünk!!

2008-01-21T10:47:00.000+01:00

Sikerült minden hozzávalót beszereznünk. Voltunk a piacon, ahol 39 euróért (akciósan 10 ezer forintért) mérték a Seezunge kilóját. Mi két darab halat vettünk, ez fél kiló volt. Ekkor persze azt hittük, hogy már nem lesznek komoly kiadásaink, de tévedtünk, mert megvettük a vadrizst (250 gramm 8 euró), a fehér portóit (egy üveg 10 euró) és társait. Legnehezebb feladatnak a vadrizs (denn's biobolt), a fehér portói (Karstadt legalsó szintjén található ínyencbolt) és a creme double (szintén Karstadt) beszerzése bizonyult.

Mint az a képen látható, Dieter Müller szakácskönyvéből főztünk, akiről azt kell tudni, hogy ő a világ egyik legjobb séfje. Mindhárom Michelin-csillaga megvan, és a Gault-Millau-nál is megkapta a 20 pontból a 19,5-et. Szóval a mérce a plafon, vagy a határ a "Michelin-csillagos ég" volt. De alább nem hagyjuk!

A Seezunge (solea solea) magyarul nyelvhal és nem tudjuk, Budapesten hol lehet kapni, de valahol biztos lehet. Mindenesetre mi itt a mainzi piacon simán beszereztük, igaz, ez a halárusnál a legdrágább halfajta volt. Sőt, az "Ingredienzen" című könyvünk is azt írja róla, hogy ez a legjobb a lepényhalak között. Mindegy, mi inkább a Das Dieter Müller Kochbuchot vettük alapul.

A hal ránézésre viccesnek bizonyult, de Andris megnyugtatott, hogy minden lepényhal ennyire "vicces", kinézetüket és árukat sajátos rejtett életmódjuknak köszönhetik. Hogy mitől érdekes a kinézetük? Az arcuk miatt, amit úgy kell elképzelni, mint az egyiptomi ábrázolásokat: egy száj, és mellette egymás mellett a két szem (és nem a két szem alatt-között a száj) - talán egy kép ezt jobban tudja szemléltetni.

Mi a halakat már "csupaszon" kaptuk, így meg nem tudnám mondani, hogy eredetileg hol helyezkednek el pontosan az uszonyai. Az anatómiai feladatot Andris kapta, aki Luiginál már az alapokat elsajátította, amire most nem is volt szüksége, mert a filézés nem tartozott annó az alapokhoz (a pizzázóban minden kedves vendég filézze csak a saját halát, prego!).

Néhány testrészét hiányoltuk a két halnak, de lehet, hogy csak hiányosak voltak biológiai ismereteink, vagy a halárus már kivette ezeket a részeket a halból. Nekünk csak a hal filéje kellett, a többit (ikráját), amennyire szakértelmünk engedte, felhasználtuk, külön kóstolgattuk; a fejét nyilvánvalóan kidobtuk.

Gratinierte Seezungenfilets auf Wildreisrisotto und Currysauce
Gratinírozott nyelvhalfilé vadrizsrizottóval és curryszósszal - így hangzott tehát a kihívás. Egyszerűbbre számítottunk, bevalljuk. A legtöbb pacsmagolást és szívfájdalmat a hal elkészítése, majd a szósz jelentette, ami le is kerekítette végül az ételt, tényleg nem szabad lespórolni!

A Fischfond, vagyis a hal-alap a szálkák lefőzését jelenti mindenféle zöldséggel, fűszerrel, no meg nagyon finom fehérborral felöntve (víz is kellett azért, a bor pedig egy nem túl drága, de jó Torres fehérbor volt). Az így kapott levet ismét felhasználjuk a szószhoz, ami hasonlóképpen működött: főzzünk sokmindent (schalottét, répát, zellert, petrezselymet, almát, ananászt, a hal szálkáját és maradék apró húsocskáját), hogy aztán végül mindennek csak a levét hasznosítsuk. A többi ananászostul, mindenestül a kukában landol a szálkák miatt.

Mindent felhasználunk mindennel, ezáltal fog illeni minden mindenhez, a szósz a halhoz meg a körethez, no meg a borhoz! És persze mindehhez jó sok vaj, creme fraiche, tejszín és creme double jön, alkoholként meg mindenféle finomság. Ezek után természetesen nem is lehet már elrontani a receptet, ínycsiklandozó eredményhez sok-sok türelem kell.

Volt a főzicskélésben szociális program is ("ismerkedjünk meg szomszédjainkkal"), hiszen nem mondhatunk le bizonyos konyhai eszközökről, elkészítési módokról, mi a teljességre törekszünk. Sok edény kell, sok szűrés-sűrítés-főzés-keverés, és elsősorban: konyhánkat nem neveznénk éppen túlságosan felszereltnek, a hal bundáját meg petrezselyemből, kókuszreszelékből és fehér kenyérbélből készítettük, amit valahogy össze kellett turmixolni, aprítani. Sikerült végül keríteni eszközt az eggyel fölöttünk lakóktól, de így is szanaszét szálltak a morzsák a konyhánkban.

Nekünk kettőnknek több mint 3 óránkba került elkészíteni azt, amit majd fél óra alatt elfogyasztottunk gyertyafénynél a Torres fehérbor kíséretében.

Nem az idő meg az eredmény, hanem sokkal inkább a hozzávalók költségei miatt nem fogjuk megismételni a tegnap vasárnapi ebédkészítést, noha az ízélmény tényleg felejthetetlen, megismételhetetlen.

Amit más kajáknál is hasznosítani fogunk: alapvetően jó ötlet a kókuszreszelék és a petrezselyem és kenyérbél keveréke panírként, és ez még nem is drága. Mondjuk ehhez fontos az is, hogy a hal passzoljon hozzá. Továbbá az is pozitív, hogy a mostani főzés után maradt egy kis Fischfond, amit későbbi halas főzéseink során is alkalmazni tudunk még akkor is, ha a következő hal nem lepényhal lesz.

A vadrizs is finom, csak drága (ugyebár 24 euró, 6000 ft a kilója), és egyébként ez nem is rizs, hanem egy Kanadában őshonos fűfajta, aminek a magja ilyen hosszúkás izé, és nagyon finom. Szokták sima rizzsel is keverni (mármint a boltokban). Magyarországon szerintünk nem is lehet kapni vadrizst, hanem csak sima rizzsel kevert barna rizst, de ugye az sem vadrizs, mert sokkal rövidebb a kanadainál.

Ami fura volt a főzésben: mi életünkben először ettünk pölö vadrizst (és persze lepényhalat is először ettünk), és már ez önmagában véve nagyon finom volt. Aztán erre ráöntöttük azt a nagyon különleges ananászos-De La Force-fehérportóis-zelleres-halas szószt, ami önmagában is vitaképes egy jobbfajta étteremben (még finomabb). Aztán még ehhez jött hozzá ez a hihetetlenül finom hal (még finomabb), amit ráadásul finom kókuszos bundával is borítottunk be (még finomabb).

Azt akarjuk mondani, hogy egy ételnek mi már akkor is nagyon tudunk örülni, ha csak a vadrizs vagy a lepényhal az egyetlen különleges hozzávaló, de hogy az összes "ingredienz" ennyire ínyenc és különleges, az már egy kissé öncélú. Amikor ettük, nem is tudtuk, hogy az étel melyik árnyalatának örüljünk inkább, mert annyira változatos és luxus minden grammjában; már egy különleges hozzávaló alapból feldob egy kaját, de hogy a hozzávalók nemcsak különlegesek, hanem tökéletesen harmonizálnak is egymással, azt mi már igazán nem érdemeljük meg.

Minden összetevőjét ki lehetett érezni. Ha kispórolsz valamit, érzed. Illetőleg azt érzed, hogy a rizs az vadrizs, és nem barnarizs, érzed a finom ananászt és a citromos kókuszbundát, de még a fehér portóit is éreztük, pedig csak két centilitert raktunk bele a recept előírása szerint. A lepényhal meg egyszerűen hihetetlen, megkóstoltuk önmagában is, észbontóan finom. nem kíséreljük meg leírni, milyen volt.

Mindkét lepényhalban volt ikra, egészen apró, azzal nem tudtunk mit kezdeni, mert a szakácskönyv nem írt róla semmit. Mi kisütöttük, megettük a szósszal, jó volt, de nem éri utol a hal húsát.

Az étel tálalása külön művészet, a kishalak farigcsálása (répából) szintén Andris feladata lett, bár az ötlet sajnos nem saját, a könyvben szerepeltetett képen is ott láthatjátok. Nekünk nem sikerült olyan dizájnosra tálalni, mint a könyvben a sajtófotón, mert inkább megettük gyorsan, nehogy kihűljön a nem mindennapi remekmű.

Vacsorára még jut egy pici az ínyenc falatokból, utána meg már mi is csak emlékeinkre és fényképeinkre tudunk hagyatkozni. Unokáink majd irigyelni fognak.

Aperitif: a főzéshez is használt fehér portói, De La Force, 20 % (folyékony méz)
bor: Torres pincészettől a Vina Sol, 2006 (ugyanebben az évben a legjobb európai borászat maga a bor egy közepes és finom ital, de semmi extra, a 7 eurós vételárnak megfelelő. A Deluxe Magazin a 2005-ös évjáratot “alapbornak”, “halbornak” titulálta egy tesztjében.)
édesség mindezután: Hanf natur canalade dark, vagyis vadkenderes étcsoki (70% csoki, 12 % kannabiszmag, semmi extra, de finom. A kannabiszmag olyan, mint a szotyi, csak kisebb)

Tipp: aki ki akarja próbálni, és nincs sok pénze a Seezungéra, az nyugodtan vehet Echte Rotzungét (Microstomus kitt, magyarul is biztos van valami neve). Ez a hal az "Ingredienzen" könyv szerint nagyban emlékeztet a Seezungéra, csak nem kerül annyiba, és egész évben kapható, egészben és filézve is lehet vásárolni. A receptet a fenti képeken, a könyv oldalain látjátok. Mi a receptet követtük, és ...

... nagyon jó lett!!

Német-magyar ártükör

2008-01-18T16:11:00.000+01:00

Egy ideje tervezgettük, hogy írunk egy bejegyzést a német és a magyar fogyasztói árak különbségéről. A formátum a következő lesz: "napicikk" neve, annak az ára euróban és zárójelben forintra váltva, emellé a magyarországi ár. Ezután pedig lehet sírni, örülni, tanulságot levonni.

Tej 3,5 %: - 0,73 € (187 ft) - nálunk kb. 220-240 ft, bolttól függ (de Németországban minden bolt egységáron adja!, csak a bioboltokban van eltérés)
tej 1,5 %: - 0,66 € (169 ft) - 200 ft, szintén sacc
10 tojás: 1,19 € (305 ft) - 250-300 forint?, de ezt se tudjuk most pontosan
makarónitészta (átlagos, olasz), fél kiló: 1 € (256 ft) - olyan 200 forintra saccoljuk
camembert 125 grammos: 0,65 € (166 ft) - 260-280 ft, sacc
krémtúró 125 gr: 0,25 € (64 ft) - 100-150 körül
kiló liszt: 0,52 € (133 ft) - szerintünk otthon is ekörül van
kiló cukor: 0,92 € (236 ft) - 200 ?

1 darab buszjegy: 2,20 € (563 ft) - Budapesten 270 forint (a buszon váltva 350)
büntetés bliccelésért: 40 € (10.256 ft) - nálunk 6000 ft
reptéri transzfer 11 € (2820 ft) - múltkor a Zónataxi 4500 volt
vonatjegy 100 km-re (felnőtt jegy, akció nélkül): Koblenz-Köln (109 km) 9.90 € (2540 ft) - otthon például Budapest Déli -Balatonvilágos (105 km) 1770 forint
bélyeg belföldre 55 cent (141 ft), külföldre akárhova 70 cent (180 ft) - nálunk belföldre 70 ft, külföldre változó, európai országba 150 ft, távolabbiba 170.

"alapértelmezett" férfi hajvágás: 11 € (2820 ft) - 1500-2000 ft
pizzázóban egy jól megrakott, 2 személyes pizza: 7,90 € (2026 ft) - nálunk is köbö ennyi

A lakbér abszolút nem mond semmit, mert az utcánként más és más. Nagyjából megfelel a budapesti áraknak, de közelebbit nehéz lenne mondani.
A villany viszont ennyi minálunk: 18,75 cent/kWh + 95 € évi alapdíj (48,09 ft/kilowattóra + 24.350 ft évi alapdíj) - 43,21 ft/kilowattóra a normál díjszabásban.
A gáz: 6,15 cent/kWh + 107,10 € évi alapdíj (15,82 ft/kWh + 27.452 ft alapdíj) - Magyarországon 3,02 forint MJ-onként (más egységben számolják a két országban). Mivel 1 kWh=3,6 MJ, ezért az 1 kWh magyar gáz ára 3,6x3,02, azaz 11,52 forint.
A víz: 2,13 €/m3 + 119,84 € (546 ft köbméterenként + 30.716 ft alapdíj) - ezzel szemben 200 ft/m3 Budapesten --- A magyar alapdíjakat nem tudjuk, ha vannak egyáltalán.

laptop, amit kinéztünk, de nem vettük még meg:
Dell Vostro, 17", 3 GB RAM, 250 GB HDD, Vista Business: áfával (itt 19%) együtt 748,51 € (191.957 ezer ft) - Magyarországban a 20 %-os áfával 396-420 ezer, az otthoni ár üzlettől függ (396 ezer a laptop.hu-nál, a kisebb cégeknél még drágább); továbbá a magyar változat csak 2 giga memóriás, egyébként teljesen ugyanaz.

Namostmár mindenki tudja az igazságot.
Olyan termékeket/szolgáltatásokat igyekeztünk nézni, amelyek mindkét országban nagyjából ugyanolyanok. A német bolti árak egy "átlagos" közért (Rewe, Schlecker, Spar, Aldi, Lidl, Galeria Kaufhof) árai, ahova járunk. A korrektúráitokra számítunk, nyilván nincs előttünk magyar blokk, úgyhogy lehet, hogy a magyar árak (kissé) eltérnek.

_________
Német-magyar bértükröt is érdemes lenne írni, de abban nincs tapasztalatunk. Sajnos.

Támadnak a bolondok, már lecserélték a zászlókat

2008-01-15T18:17:00.000+01:00

Ismét megérkeztünk Mainzba, sétáltunk a városban is, ahol azonnal feltünt, hogy a megszokott piros-fehér kerekes zászlót lecserélték egy négyszínüre (piros-fehér-kék-citromsárga). Ez azt jelenti, hogy elfoglalták a városházát a bolondok, kidobálták mindenhonnan a hivatalos zászlót, és annak helyére pedig a karneválit tüzték.

Mint látjuk, megkezdödött a farsangi szezon, aminek elsö jeleként az összes bolt kirakatába kirakták a négyszínü farsangi zászlót és egyéb felségjelzéseket, és megkezdödött a a februári felvonulások elötti visszaszámlálás. A várost ellepik a különbözö bálok és farsangi rendezvények plakátjai, mindenütt buli van vagy lesz.

Mostanában sok rendezvény "óra 11-kor", nem pedig "kerek" órakor (délelött pedig 11:11-kor) kezdödik. A sok 11-es és a citromsárgával megbolondított (francia) trikolornak persze egyértelmü az üzenete: hülyék a franciák. A 11 (mint ELF) ugyanis az Egalité, Liberté, Fraternité jelmondat elötti hódolat jele, s állítólag ezért 11 tagú Mainz város hivatalos bolondgárdája. A farsang szervezöi ugyanis a gárdák, közülük soknak még a sapjákán is rajta van a 11-es szám. Tavaly november 11-én 11 óra 11-kor kezdödött meg az ötödik évszak, ami farsangig tart.

A városban már most is sok bál van, ezek közül kettöt emelnénk ki (anélkül, hogy elmennénk valamelyikre is), vagy pedig ajánlanánk ellenségeinknek. Az egyik a Kurvabál (hát igen, Arany János se fordíthatná máshogy a Hurenball kifejezést), ahol egészen egyszerüen be kell öltözni prostinak, míg a férfiak a hivatalos oldal képei alapján homokosnak és másegyebeknek öltöznek be - vagy eleve úgy néznek ki; és a végén jól leisszák magukat. Nem értjük, hogy miben tér el ez a buli az összes többitöl. Értjük azonban, hogy miért csökken apránként a német népesség.

A Lumpenball nem a lump emberek bálja, vagyis dehogynem, de a két szónak nincs közvetlen köze egymáshoz, mert a német szó rongyot jelent. Ennek értelmében rongyokba kell öltözni, és a plakátok alapján valami rablás lesz a bálon. Ezt se értjük. Van még földalatti bál, amit répával reklámoznak; és egyáltalán mindennek van bálja, mert nagyon sok bolondgárda van. Még a Rajnán is lesz bolondkoronázás a bolondok hajóján (néha szeretnénk mi is olyan bolondok lenni, akik hobbiból tartanak fent erre a célra egy hajót).

A városban szószékeket emelnek a bolondoknak, akik kedvükre szónokolhatnak azokon. Ezek politikai beszédek lesznek, és várhatóan bizonyos pártokat+politikusokat figuráznak ki. Ezt Kampagne-nak nevezik. Lesz zenekar is, amelyik hamisan fog játszani közismert dalokat, és közben végigvonulnak Mainz belvárosán és a kocsmákon, valamelyikbe majd mi is beülünk. Ez az úgynevezett Guggemusik, és jövö szombat lesz. A förendezvény, a Rosenmontagszug, vagyis a karneváli felvonulás a virágvasárnap utáni hétfön - február 4-én - lesz.

Akkor miért nem válik le Balatonszemes?

2008-01-14T10:18:00.000+01:00

Nagyon sokan panaszkodnak vidéken, hogy az ő adóforintjukból "építik" a négyes metrót és a hasonló "beruházásokat", amelyeket sem ők, sem a budapestiek nem fognak földi életükben használni. Joggal merül fel a kérdés, hogy egyáltalán miért kell finanszírozni ezeket a projekteket? Miért költenek rá milliárdokat a budapestiek és a vidékiek (utóbbiak ráadásul az ország lakosságának 4/5-ét teszik ki)? Válasz természetesen van, viszont az is egy kérdés, s méghozzá Király Linda tudja a legjobban: Hát magyarok vagyunk, neeeeem?

Szóval az összetartás. Vagyis az, hogy nyolcmillió ember, mármint a vidék adót fizet a központnak, ahonnan vidékfejlesztés és hasonlók címén nyilvánvalóan csak vicces összegek kerülnek vissza. "Menjünk le" vidékre, meglátjuk a vidékfejlesztett magyar valóságot, és "menjünk fel" Budapestre, amely úgy néz, ki, mintha most ment volna rajta végig a Jeti.

Namármost, egy sikeres népszavazás után Balatonszemes kiválik Magyarországból. Önálló országként ettől kezdve nem fizet adót a centralista hegemóniának, ugyanígy nem is kap tőle pénzt és támogatást, dehát: eddig se kapott. Nem megy be a pénz egy budapesti varázskalapba, nem épül belőle négyes metró, nem épül belőle luxusvilla, kormánynegyed, satöbbi. Ezek a megtakarítások elegek lesznek arra, hogy a Balatonszemesen nem igényelhető szolgáltatásokat (egyetem, kórház) máshol, más városban vegyék igénybe a szemesiek. Ezeknek a szolgáltatásoknak az árát Szemes megtéríti lakosainak azon az alapon, hogy ő maga nem tudta biztosítani az egyetemet és kórházat (ami most már egyébként is fizetős, még a centralista ország adófizető lakóinak is). Még maradni is fog pénz.

A törpeállam Balatonszemes jellemzői a következők lennének: demokratikus kishercegség; hasonló jogkörű EU-tagság, mint a Dániához tartozó Grönlandé; schengen; euró bevezetése fél év türelmi idő múlva (az is csak azért, mert az EU nem hiszi el, hogy minden szemesi mutató annyival jobb a centralista magyar mutatóknál).

A balatonszemesi euró hátoldalán ott lenne a móló (2 eurós), a Hunyadi-rezdencia (1-es), Latinovits arcképe (50 cent), a Postamúzeum (20-as), Reich Károly egyik illusztrációja (10-es), továbbá a Kistücsök vendéglő az ötösön lenne. A két centesen látnánk Gyurcsány Ferenc vízparti villáját (az már nem az őszödi kormányüdülőhöz tartozik, mert lecsatolta; a balatonszemesi Pósa Lajos út végén lehet megcsodálni), az egycentes hátulján pedig a budapesti metróépítés valamelyik gödrét ábrázolnák, annak jeléül, hogy a szemesieknek évente maximum ennyit érdemes adakozniuk a "projektre".

Na jó: Mindezt annak nyomán írtuk, hogy Németországban, ahol nem minden szövetségi államban van tandíj, az esetleges tandíjat nem a centralista hegemón vandálok kapják, hanem direkt az adott egyetem, amelynek el kell tudnia számolni a befolyt összegről. Ha nem tudja megmondani, hova ment a pénz, perelhető. A pénzek nem tesznek kitérőt egy luxusvilla és valamely, négyes metró irányában sem; a rendszer működik.

Dugók

2008-01-02T22:30:00.000+01:00

Sokatmondó képek

2008-01-02T19:45:00.000+01:00

Nyilvánosan pucérkodtunk

2007-12-20T14:06:00.000+01:00

Sajnáljuk, de mi Hajdúszoboszlón szocializálódtunk, így hát fürdőruhában veselkedtünk neki Mainz leghíresebb fürdőoázisának, a Taubertsbergbadnak, amiről még buszmegállót is elneveztek. Ettől függetlenül a ’textilfrei’ tényleg nem jelent mást, minthogy gatya le!, és nincs apelláta.

A Taubertsbergbad három részes. Mi mindegyikben voltunk, méghozzá féláron, ami 9,25 eurót jelent egész napra (volt régebbről egy 50%-os utalványunk). Ha egyesével veszed a napijegyet, akkor a Sporthalle a legolcsóbb (pontosan nem tudjuk, mennyi), ahol három medencében lehet úszni és toronyból is lehet ugrani. Érdektelen.

Ennél drágább a Thermalbad, ahol melegvizes medencék vannak (kinti+benti) jakuzzival és egy elég erős sodróárral. Fent az emeleten két csúszda van, mindkettő kivilágított black hole, a kettő közül az egyik meredek. A medencék magyar viszonylatban kicsik, jakuzzi inkább szokványos, a sodróár nem rossz, a csúszda nem rossz.

A legdrágább persze a Saunawelt napijegye, ami tíz különféle szaunát és a Thermalbadba szóló belépőt jelent. Ha átmész a termálból a szaunába, és nem látod a kiírást, miszerint textilfrei zónába léptél be és mégis textilben ülsz be a valahova, udvariasan emlékeztet a fürdőmester, hogy gatya le, és törölköző a láb alá. Ez történt velünk, és innentől Ádám- és Éva-kosztümben tapasztaltuk meg, mennyi mindenben különbözik a német szauna a magyartól.

Namármost szaunázni nem úgy kell, ahogy Szoboszlóban szokás (tudniillik, hogy Pityukám, öncsé’ rája még ötszáz litert); a német szaunában a vendég egy millilitert se önthet rá. Ezt a feladatot a szaunamester látja el, aki minden félórában a tíz helység valamelyikében különböző illatú „Aufgussokat” helyez el nagy tudományosan a fűtőtesten.

Minden új illat új levegőt igényel, ezért a srác (az egyetlen személy egyébként, akin ruha van) ilyenkor kinyitja az ajtót és az egyik törölközőjével friss levegőt hajt be a terembe, ezután pedig elkeveri a friss levegőt és becsukja az ajtót, amire kiteszi a belépni tilos táblát, merthogy most következik a nagy szeánsz. A szaunamester megint propellerezni kezd a törölközővel, és szétárad a félhomályban a 85 fok. Mi először a 85-ösben voltunk, ahol Gletscheraufguss nevű illatot csináltak, és ehhez kaptunk egy szem mentolos cukorkát is. Szóval miután a feje fölött meghajtotta a forró levegőt, törölközőt cserélt, és azzal minden vendég arca előtt egyesével kb. 20 centire lehúzta a pokol hevét, aminek nagyjából az a következménye, hogy teljesen szétolvad az agyad. Na ennél nagyobb hőséget még sose percipiáltunk. A szaunamester közben szabályos időközönként locsolgatja a tűzhelyet, és néha a feje fölött elkeveri a forró levegőt a másik, hosszabb törölközővel. A rövidebbel az arcod előtt csapja le a 85 fokot.

Végülis ez az, ami Szoboszlón nincs (vagy nem láttunk; aki tud róla, szóljon): a szaunamester, aki változatosabbá + érdekesebbé teszi az egészet. És a méretek is mások, Szoboszlón mi csak tyúkól méretű szobácskákban voltunk, a Taubertsbergbadban pedig akkorában is, mint egy rákosrendezői családi lakás, kétszer négy lépcsőfokos, ahol mondjuk ötvenen kényelmesen elférnek. Itt a fűtőtest háromszor kettő egymásba épített kandallóból áll, ezek közül a két középső embermagasságú.

A gőzfürdő is sokkal nagyobb, mint amekkorában eddig voltunk (a számunkra legnagyobb eddig a Baden bei Wien-i volt), a mainzi kétszer 3 lépcsőfokos, kör alapú, és rejtelmes fényeffektek pásztázzák végig a gőzt. A fénypászmák körülbelül percenként váltanak színt, a látótávolság kb. 2 méter; a hely átmérője olyan 6-7 méter lehet. Itt kipróbáltuk a Salz-peelinget és a Honig-Spezialt: előbbi egy gőzős sófürdőt jelent, az utóbbi pedig azt, hogy a szaunamester a markodba önt úgy két deci mézet, és azzal bekenheted a párodat (más esetben saját magad). A mézes kényeztetés után még néhány óráig mézillatú vagy még akkor is, ha lezuhanyoztál.

A fentebb mellékelt táblázatban láthatjátok a félóránkénti illatok menetrendjét, mi nyolcat próbáltunk ki este 11-ig (a szombati napot kell figyelni a képen, valamint az általunk bekeretezett illatokat). A maradék időben jakuzziztunk, illetve a tepidáriumban, sanáriumban meg kaldáriumban vagy hol, továbbá a ruheraumban voltunk. Amint a képen látszik, csak a 85, 90 és a 95 fokos szaunában és a gőzfürdőben voltak extra programok, másutt ezek nélkül kényszerültünk velneszelni.

A legviccesebb mégis az, amikor sötét van már, és a szabadtéren lévő két finn faházból, a 85, illetve a 95 fokos kiképzőhelyről támolyognak ki a 0 fokra az emberek: néhány kósza lámpa világít csak, és az áthevült testek körül egy gőz-burok van, ami fehéren világít. A kinti medencéről visszaverődik a fény, az udvar közepén pár apró lámpa, egyébként tökéletes sötét van.

Száraz gótok, ezüst tinta és köves sasok

2007-12-12T19:17:00.000+01:00

Mindig is izgatott, hogy mitöl "vízi"-gótok a vizigótok. Gondoltam, ha bejárok szorgalmasan a gót szemináriumra, akkor majd megtudom. Hát, ha nem közvetlenül az órán, de megvilágosodtam: mindenki jobbra-balra népi-etimologizál, a németek Westgotennek (azaz nyugati gótoknak) hívják öket, de ez az elnevezés se sokkal elmésebb. Nem marad tehát más választásunk meg kell tanulnunk gótul.

Az elsö problémák ott kezdödnek, hogy más betükkel írtak, de nem azokkal a gótbetükkel, amelyeket a száz évvel ezelötti könyvekben használtak a németek, hanem az eredetivel, a Wulfila-féle kriksz-krakszokkal. Hasonlít az írás a görögre, meg a rovásírásra is, nekünk viszont szerencsénk van (vagy éppen pechünk), mert olyan kevés szövegemléket hagytak ránk, hogy mindet átírták már "olvashatóbb" betükre is. Söt, néha azon is el szoktam csodálkozni, hogy vajon mennyi minimális szövegemlék elég ahhoz, hogy rekonstruálni lehessen egy kihalt nyelvet? Góték nem hagytank ránk sokmindent, de ami belölük megmaradt, az kizárólag minöségi és esztétikus. Írásos emlékeik között egy 6. századi Biblia van, bíbor lapokra írták a szent szövegeket, ezüst tintával (na jó, ök nem arannyal), és aki eljut Uppsalába, az legyen szíves csodálja meg már helyettem is ezt a híres Codex Argenteust és küldjön el egy echte origi fotót! De talán mázlink van és Speyerben van (megtekinthetö állapotban) az az egy lap, amit 37 évvel ezelött megtaláltak ott, szintén a Codex Argenteus részeként.

Mennek a betük, meg a kiejtésük is. Jön a nyelvtan, mennek a szavak. Szótár gót nyelvböl akad, de terjedelme nem túl nagy. Aki azzal szeretne büszkélkedni, hogy egy adott nyelven minden könyvet elolvasott és az összes létezö szót ismeri, az bátran nekivághat a gótnak! Izgalmas vállalkozás, és a projekt belátható idön belül befejezhetö. Hogy akkor mivel foglalkoznak azok a tudósok, kutatók és szakemberek, akik a gót nyelvet vizsgálják? Elsösorban öket kellene megkérdezni, de van néhány tippem. Magyarországon is éltek annó gótok, talán nem is olyan kevesen. Söt, az 1970-es években elökerült egy Béndekpuszta nevü somogyi településröl egy kis fémlapocska, rajta talán egy tucatnyi kriksz-kraksszal. Ha jól tudom, belekerült vagy húsz évbe, míg kitalálták, hogy ez is "csak" egy bibliarészlet. A gót tudományos kódexben így is szerepel Hács-Béndekpuszta, mivel az írás, ami az azóta elveszett (de lefotózott) lapocskán látható, az egyik legrégebbi gót betütípusban íródott. Szerintem kicsit ásnunk kéne még a Pannon-medencében, és találnánk hasonlókat. Egy-két drágakövel kirakott sasnak is örülnék! Vagy azt csak bukaresti parasztok találnak?

Állítólag a Krím-félszigeten is éltek gótok, egészen a 18-ig századig. Nos, éppen ez a gót tudománynak az egyik legvitatottabb ága. Ugyanis egy flandriai kereskedö, aki épp arrajárt, felírt vagy 50 fura szót, amit a helyszínen hallott. Ennyi tárgyi bizonyítékunk van, és ebböl kell kitalálni, hogy milyen nyelven beszéltek azok az emberek, akiket ez a hollandus megfigyelt. Hogy gót nyelven kapálták-e a földet? Örök rejtély marad.

A gót-órák még folytatódnak, ha lesz elég érdeklödö, akkor a következö félévben gót szövegolvasás is lesz. Egyetlen egy problémám van csak: kivel lehetne gótul beszélgetni???

Die Zwetschgenmännle von Nürnberg

2007-12-10T11:45:00.000+01:00

Am (schönen) Wochenende sind wir mit dem gleichnamigen Zugticket nach Nürnberg gefahren, weil uns am Sonntag in aller Früh nichts Spannenderes eingefallen ist, als um 5:30 aufzustehen und mit dem 6:30-er Zug loszufahren. Das musste einfach sein, sonst hat man in diesem Jahr keine echten, originellen, traditionellen, hausgemachten Nürnberger Lebkuchen gegessen, ohne sie ist ein Weihnachten unvorstellbar. Also, los ging's, der Zug fuhr um 6:30 auf Gleis 4 ab. Wir mussten zweimal umsteigen, zuerst in Aschaffenburg, dann in Würzburg, und sind kurz vor 11 in Nürnberg angekommen.

Vom Bahnhof sind wir zuallererst zur Burg gelaufen und haben dort festgestellt, dass sie sich nicht verändert hat; zumindest sah sie vor 5 Jahren im Großen und Ganzen genauso aus wie heute. Das Panorama von der Burgmauer auf die Stadt ist nach wie vor herrlich, nur das Wetter war fast den ganzen Tag schlecht, ein paar sonnige Stunden haben wir trotzdem erwischt. Die Burg ist also okay: schön, alt und renoviert, wo dies notwendig war; nachdem wir alles in Ordnung gefunden haben, sind wir zum Dürer-Haus bei der Burgmauer hinunterspaziert, wo sich unsere kleine, siebenköpfige Gruppe aufgeteilt hat. Wir beide (Ági + András) haben das Dürer-Haus schon vor fünf Jahren gesehen, die anderen wollten die Gelegenheit aber nicht auslassen. Wir sind mit unseren Freunden gereist, so ist die Fahrt einerseits lustiger, und andererseits auch billiger. Mit dem schönen Wochenende-Ticket können 5 Personen in ganz Deutschland so viel reisen, wie sie möchten. Das Problem ist nur, dass der Preis von 28 auf 35 € gestiegen ist.

Wir hatten es ursprünglich so geplant, dass wir uns die Nazi-Ausstellung am Stadtrand ansehen, aber sie war doch zu weit vom Zentrum entfernt, und wir waren einfach zu faul - besser gesagt: zu müde. Also sind wir in der Innenstadt geblieben, wo es bekannterweise auch Sehenswürdigkeiten genug gibt, wie z.B. den Weihnachtsmarkt oder die unzähligen Museen.

Obwohl die Christkindlmärkte in Deutschland (in Österreich, in Ungarn) fast identisch sind, konnten wir irgendwie den Nürnberger Weihnachtsmarkt nicht auslassen. Keine Ausrede, er ist wirklich so, wie überall: der wahnsinnig teure Glühwein ist aus wertlosen Flüssigkeiten zusammengepanscht, der Auswahl an Weihnachtsbaumschmuck und an Spielen ist groß, die Plätzchen und all die anderen Süßigkeiten sind lecker. Sie haben ausnahmslos einen netten "Weihnachtsaufpreis". Trotz unserer bösartigen Kritik und unseren Vorurteilen haben wir es genossen, weil dieser Markt doch eine eigene Atmosphäre hat, die Läden sind ein wenig anders, als in Mainz, Frankfurt, Wien oder Budapest, wobei es keinen Unterschied zwischen den Mainzer oder den Franfurter Weihnachtsmärkten gibt. Genug von der Theorie.

Zwetschgenmoah oder -männle gibt es eigentlich nur in Nürnberg (auch wenn wir in Frankfurt welche gesehen haben). Das sind kleine essbare Figuren, die aus getrockneten Pflaumen (Zwetschgen) zusammengebastelt sind, aber ihr Kopf ist entweder aus Holz oder aus Papier. Eine solche Figur kostet ungefähr 10-15 €. Das muss nicht sein, mann kann ja die Männchen auch zu Hause basteln. Die Nürnberger Bratwurst ist in Deutschland auch bekannt, aber die kann man ja in fast jedem Geschäft kaufen. Nach einer Elisenlebkuchenprobe sind wir weitergegangen zu einem sehr bekannten Museum, nämlich...

Das Germanische Nationalmuseum befindet sich ebenfalls in der Innenstadt, direkt bei der Stadtmauer. Wir sind dort eigentlich viel zu spät angekommen, etwa um 13 Uhr, wobei das Museum sonntags erst um 18 schließt. Aber man braucht ja auch den ganzen Tag, um sich die Ausstellung richtig anzuschauen. Immerhin konnten wir die wichtigsten Highlights sehen.

Die Ausstellungsräume sind natürlich riesengroß. Zuerst sind wir in den Raum "Faszination Meisterwerk" reingegangen, wo nur die bestgelungenen Meisterstücke der europäischen Malerei und Bildhauerei ausgestellt worden sind. Diese Ausstellung hatte die Aufgabe, den Unterschied zwischen den allerbesten und den "mittelmäßigen" Kunstwerke anhand von einigen Beispielen zu veranschaulichen. Da gab es ein paar Werke von Dürer, Rembrandt, Cranach, usw.

Der Codex Aureus ist ein Evangeliumbuch, dessen Buchstaben mit Gold geschrieben wurden. Die Bilder sind ebenfalls mit Gold verziert, ausser einigen Farben ist das ganze Buch innen und aussen goldfarbig. Angeblich ist es eines der teuersten Bücher der Welt.

Die Sonderausstellung "Weltberühmt und heiss begehrt" präsentierte ein paar Möbel der Roentgen-Manufaktur. Diese Möbel sind die teuersten ihrer Art, vor einigen Jahrhunderten haben Könige und Herrscher diese Prachtstücke gekauft. Heute kosten diese Intarsienmöbel mehrere 10.000 €.

Im Museum gab es noch eine weitere Ausstellung: Goldglanz und Silberstrahl. Vielleicht war das die grösste; man hat tonnenweise Schmuck und Edelsteine ausgesucht, um diese Ausstellung zu organisieren.

Die Abteilung für gegenwärtige Kunst haben wir lustig gefunden. Der oben abgebildete Herr mit dem Kopfhörer ist ein gutes Beispiel dafür.

Für Münzensammler: Jeder weiss, dass die Vogeldarstellung der berühmten 5 Mark-Münze eng mit dem Germanischen Nationalmuseum verbunden ist. Wir haben auch diesen gotischen Schmuck gesehen, er ist in der Abteilung für Vor- und Frühgeschichte zu finden. Diese Münze ist sehr rar, vielleicht sogar die begehrteste Silberprägung in Europa.

Bitteschön, was ist ein Debrecziner??

2007-12-07T17:37:00.000+01:00

Hát ez.

Ha ráklikkelsz, látod, hogy miért csak 56 grammot vettünk belöle. Igen, a 15,9 euró/kg az kereken 4000 ft/kg; így átszámítva 223 forint 89 fillérrel megúsztuk, hogy kipróbáljunk egy pár Eredeti Német Debreczínert (ha már magyarosítjuk a németesítést, akkor hosszú í-vel).

És azt kell hogy mondjuk, hogy finom. Tényleg ízletes, leginkább olyan, mint egy jobb cserkészkolbász, csak szárazabb talán egy fokkal, meg jobb a hús benne.

Meglehet, jobb annál, amit Magyarországon árulnak Debreceniként. Igaz, hogy az már kolbász kategória, a német változat meg semmiképp sem sorolható ide, annál sokkal véknyabb. Továbbá Magyarországon semelyik debreceninek nem kerül a kilója 4000 forintba. Annyiért már nagyon jó téliszalámit kapsz. Egy olyannal meg szerintünk ez nem veszi fel a versenyt, ott már a téliszalámi kategóriája túl magas a német debreceniéhez képest.

Azt végképp nem értjük, melyik helyesírás-fetisiszta német találta ki azt, hogy cz-vel kell írni Debrecent. De mindenütt így írják.

A német húsfajták egyébként nagyon drágák, felárasok, szerintem a képen látható húsfajta nálunk (ár/érték arány és kiskereskedöi kézrátét figyelembevéve:) legfeljebb 2500, de legeslegrosszabb esetben 2800 forint lenne. A 4000 meg irrrreális.

Borból a következö választék van: Szekérvár, amit már Eichstättben is láttunk a polcokon, de inkább otthagytuk. Két eshetöség van: 1, mindenki otthagyja a polcokon a Szekérvárat, és már öt éve ott poshad, 2, vagy mindenki azt issza, és azóta lebutult a német nép. A Pisa-felmérés sajnos az utóbbiról tanúskodik. Aki szeret azon élvezkedni, hogy milyen helyezést ér el egy hihetetlenül népszerü, ám annál ihatatlanabb magyar bor Németországban, itt elolvashatja egy teszt eredményét. Magyar bort egyébként itt biztos nem fogunk venni, mert az ihatatlan itt annyiba kerül, mint nálunk egy közepes. A jó pedig nyilván a drágánál is drágább, úgyhogy nem vonatkozik ránk.

Amikor megjöttünk, kitaláltuk, hogy itt csak rajnai borokat iszunk, igaz, eddig csak két palackot (két finom, középkategóriás Dornfeldert) kóstolunk meg. Én (Ági) voltam egyszer borkóstolón is Wiesbadenben, szintén rajnai borokat ittam, de nem mind volt jó, és volt olyan is, ami ízlett. Legjobban az Auxerrois ízlett. Ez egy fehér szölöfajtából készült bor, francia, és a hasonló nevü grófságból származik. Németországban kevés van belöle. Amikor vendégségben voltunk a spanyol lánynál, nyilván elfogadtuk a spanyol bort is, nem vagyunk bornácik:)

Mindenünnen kultúra

2007-12-05T14:43:00.000+01:00

Aggodalomra semmi ok, nem feledkeztünk meg sem becses Olvasóinkról, sem a bloghoz szükséges jelszóról, söt a Google Analytics révén újabbal is gazdagodtunk, és ennek köszönhetöen láttuk, hogy kétségbeesetten kattintgatták bizonyos budapesti internetezök a blogunkat, majd tovább is hajtottak, miután tapasztalniuk kellett a nem-frissülés szomorú tényét (a nem budapestiek, föleg a külföldiek kétségbeesés nélkül lapoztak tovább:-) )

Szóval, összefoglalóképpen kijelenthetjük, hogy a múlt hetünk szintén jól sikerült, teljesen kutturáltak lettünk, merhogy voltunk 1: moziban, 2: színházban, 3/1: kirándulni és 3/2: múzeumban is. Tételezve pedig:

A mozi nem igaz. Merthogy filmklubban voltunk, méghozzá ingyenesen, mert szimplán sóherek vagyunk és úgy akarunk kulturálódni (és vetítés közben ingyen ropogtatnivalót is osztogattak). A film az egyetemen volt, a Spanischer Filmkreisban, és az volt a címe, hogy Los lunes al sol (Montags in der Sonne - hálistennek németül feliratozták); nagyon tetszett mindkettönkek. Arról szól, hogyan teszik még jobban tönkre a spanyol munkanélküli hajóépítök a dokk kocsmájában az életüket, hogy nincs kiutuk és hogyan isszák magukat ezért gyorsan és hatásosan a sárga földig. Mindezt meglehetösen realisztikusan ábrázolja a rendezö (Fernando Aranoa), amiért mindenféle díjat kapott. Nagyon szomorú történet (sokan sírtak is a lányok közül), de ennek ellenére mégis végigvonul egy keserü humor vagy inkább derü a filmen. A föszereplö Javier Bardem volt, akit a kortárs spanyol mozi állócsillagaként ünnepelnek.

Színházban múlt pénteken voltunk, méghozzá a Staatstheater Mainzban (a szép napsütéses kép még októberben készült); szokásunkhoz híven kedvezményesen, mert a Dádénak köszönhetöen csak öt petákot kellett fizetünk a 8,5 helyett. A darab német volt, ezért a nácikról szólt, de biztosan többet mond Az ördög generálisa cím (Des Teufels General, szerzöje Karl Zuckmayer). Ha mégse, akkor mi elmondjuk: adott egy náci-diktatúra, egy világháború és egy föhös, Harras, aki történetesen zseniális repülögép-mérnök, csak éppen utálja a nácikat. Ennek ellenére mégis hozzájuk szegödik, mert jobban érdekli maga a mérnöki tudomány és a repülés, mint az, hogy kinek dolgozik. Például volt egy olyan mondata is a darabban, hogy ö Moszkva helyett inkább a Reichstagot bombázná le, neki mindegy ez az egész háború. Körülbelül ilyen hozzáállással tengeti a mérnökéletet a nácik szorító ölelésében (mert azért ök is tudják, hogy Harras más véleményen van, de szükségük van a tudására), egészen addig, amíg le nem zuhan egy repülögép. Botrány van, hogy szabotázs történt, de kiderült, hogy valaki elrontott valamit, ugyanakkor ezt Harras nem mondja tovább, felvállalja a felelösséget úgymond, és elrepül egy ahhoz hasonló géppel, amelyik meghibásodott. Mivel az is prototípus volt, és a szériahibát ott se javították még ki, a föhös meghal. A történet igaz, a föhöst Zuckmayer egy ismeröséröl mintázta. A színészek eléggé jók voltak, de nem rendkívüliek, 5-böl 4. A színház felszereltsége valami elképesztö, 5-böl 5 pont.

Szombaton elmentünk Frankfurtba (ingyen). Megnéztük a várost, és karácsonyi ajándékot is vettünk, szépet és jót. Lehet izgulni, kedves Olvasóink! Átmentünk a híres Frankfurter Weihnachtsmarkton is (nem itt vettük), amiröl az a véleményünk, hogy túl sok a turista, szemtelenül drága, továbbá a frankfurti is ugyanolyan, mint a mainzi, és éppen ezért nem túl izgalmas. A Majna partján szombatonként bolhapiac van, értékes és értéktelen dolgokat lehet kapni olcsón (nem itt vettük).

Zárójeles megjegyzés: Terveink szerint ezen a hétvégén is kirándulunk, ezúttal (ismét) Nürnbergbe, ahol a híres Weihnachtsmarkt mellett vagy helyett megnézzük a nürnbergi per apropóján összeállított nácimúzeumot, hamár egyszer Nácisztánban vagyunk. Nürnbergben utoljára 2004-ben voltunk a Sanyiékkal, de akkor nem néztük meg a nácikat. Zárójel bezárva.

Másodszorra jártunk Frankfurtban, de továbbra sem tetszik a város: ordenáré felhökarcolók éktelenkednek a városközpontban, beárnyékolnak mindent, beton, acél, üvegtömegek, mindez nagyon emberidegen, pocsadék és böszme. A legnagyobb felhökarcoló 259 méteres (antennával együtt 300). Budapesten most 70 méteres limit van, és ez így nagyon is jól van, egyszerüen undorítóak ezek a frankfurti betondöbbenetek. Csúnya és rossz: még Sir Norman Foster se tudja megcsinálni úgy, hogy az tessen minékünk. Csúnya fotó mellékelve fönt.

A Städel Museum ha jól tudjuk, a legnagyobb képtár Frankfurtban. A diák belépö magyar viszonylatban baromi drága, 8 ojró, dehát egyszer élünk (És kétszer vagyunk diákok, hehe). A múzeum tipikusan német: szép, átfogó, és hihetetlenül értékes képek vannak a gyüjteményben. Amikor mi voltunk, két külön kiállítás is volt: egy Dürer-grafika összes, és Cranach-életmü; és ezenkívül megnézhettük az állandó kiállítást is.

A Dürer lenyügözö volt, legalábbis annak indult. A tárlaton a legszebb, legkiforrottabb metszeteket láttuk, és tényleg nagyon el voltunk ragadtatva, csakhogy a kiállításon tényleg csak a legjobb Dürereket, az igazi mesterremekeket, a bravúrdarabokat állították ki, a " szimplán jókat" nem, illetve kölcsönadták szegényebb múzeumoknak - nem tudjuk. Mindenesetre ott volt a falon az Apokalipszis-sorozat, amit Budapestre csak ritkán hoznak, ott volt a Bünbeesés-sorozat, a Mária élete-sorozat, meg a Keresztút-sorozat, illetve olyan klasszikus remekmüvek, mint a Melancholia vagy a Rinocérosz. És még sok más híres kép.

A Cranach der Ältere szintén nagyon tetszett, és ez ráadásul kétszintes kiállítás volt, szemben a Dürerrel, amit egy nagy, több részre osztott teremben néztünk meg. Szépek a fátyolos Vénusz-ábrázolásai, viccesek a kritikus képei is (egyenlötlen párok: vén néni vastag tarisznyával és egy fiatal fiúval; illetve megöszült, kikövéredett öregúr hetyke tinivel). A saját magától festett vallásos képei is szépek, viszont a megrendelésre készültek nagyon kellemetlenek: odafestette valamelyik város korabeli polgármesterét a Keresztfa tövébe, ahogy éppen bánja a büneit, stb. Egyszerüen üvölt a képröl a "fizetett hirdetés" jelleg. - Az állandó kiállítás ugyancsak tetszett, mindkettönknek lett úgynevezett "kedvenc képe": Andris kedvence egy Degas, Musiciens à l´orchestre; Ágié egy 17. századi hollandus, Pieter Janssens Elinga, töle egy szobaenteriör - viszont az ö festménye nincs feltöltve a Städel Museum honlapjára, azt nem tudjuk megmutatni. De a Degas-t se adják vissza a bitek, nem is magyarázzuk.

Für Bali über Mainz :-)

2007-11-29T10:51:00.000+01:00

Ági e io qui a Magonza (Mainz o Mayence francese) ci troviamo bene, è una bella città. Abitamo in un bilocale vicino al centro e al fiume Meno (Main), ma lontano dall´università. Studiamo tutti i giorni, ma se siamo troppo stanchi andiamo a fare une passeggiata al centro o a fare lo shopping.

Ci sono molti locali a Magonza: enoteche, ristoranti, bar, pub, pizzerie e birrerie. Di solito mangia alla mensa dell´università, qui è difficile trovare un posto dove per sedersi. La mensa dell´università è non cara e c´è la Mensaria, qui si possono mangiare degli spuntini cinesi. Dei vini migliori qualita sono all´enoteca Villa Vinum in via Große Bleiche. Il ristorante migliere è „Buchholz” (una stelle Michelin), ma questo é caro.

Alfa, Omega, afro- és ufóital

2007-11-26T17:39:00.000+01:00

Aki járt már Németországban, az tudja, hogy itt az alkoholmentes italok két klasszikussal kezdödnek, A-Safttal és O-Safttal (nem összetévesztendö a müncheni “O'zapft”-tal - 14 éven felülieknek -, “is”-zel kell folytatni). Mindkettöt szénsavas ásványvízzel (Mineralwasser) szokták leggyakrabban inni, ekkor Schorlénak hívják az eredményt, és a balatonparti üdülökben, éttermekben is kezd terjedni - hála a német turistáknak. Ne felejtsük el, hogy az alkoholmentes fröccs - ahogy én nevezném - lehetöleg a legjobb, legmagasabb százalékos gyümölcslevekböl készül, így joggal felmerül bennünk a kérdés: minek higítják? Válasz: mert ez öko-bio-szuperegészséges, nem úgy, mint a tiszta gyümölcslé. Utóbbiból mellesleg nem kicsi a választék, a leggyengébb közértben is finomabbnál finomabb gyümölcsleveket kapni kb. 65 centért, nyárra például ideális üdítönek a lime-citrom-grapefruit-ot szavaztuk meg, télen valami “melegítöbb” kombinációra vágyunk. Vannak esetek, amikor a németek ragaszkodnak a tömény alkoholmenteshez, ez a legújabb bio-befolyásról árulkodik. KiBa, ezt már megtanultuk, a Kirsche+Banane (mindkettöböl a Saft), nagyon finom, már-már laktató kombináció. Aki nagy hasznot farag ebböl a nagy bio-trendböl, az a Bionade nevü üditöital, szintén érdekes íz-választékkal, de nevezhetjük egyszerüen piros, fehér, zöld és sárgalöttynek is, megspékelve jó kis PR-ral.

Bajor múltunk miatt a helyi sörre vadászunk. Ki kell ábrándítanunk mindenkit: Mainzban igenis van helyi sör, neve nem jut most hirtelen eszembe, egy sörözöben kapni, másutt még nem találkoztunk vele, se üzletben, se sörözöben. (Jelentem, utánaéztünk: Eisgrub.) Talán majd egyszer megtudjuk, hogy is van ez, miért rejtegetik a helyi büszkeséget… A Kölsch (ejtsd kölcs) befolyása ezzel szemben ebbe a térségbe is elér, bár kicsit “odébb” többfélét kapunk a Kölni sörböl, itt keresgélni kell. Az egyetemistás bulikban nem hiányzik továbbá a bajor weissbier, másnéven weizen (kristall/dunkel/hefe) sem. Altot eddig nem láttunk, pedig az is “menö” errefelé.

Akit érdekel a sok-sok sörfajta, hogy mit miböl lehet inni, és mi az az ober- meg untergärig, hogy a Märzen mi, és hol érdemes füstös sört inni, annak ajánljuk A német söroldalt a neten, németül persze. Ki fogjátok találni a honlap címét. : )

Rheinland-Pfalzban bort kell inni, tudjuk, de a partikon itt is inkább söröznek, hiába a rajnai rizling. A közelben készül a Henkell Trocken is, de pezsgözéshez alkalom kell. A sok bor- és pezsgömárkához már-már szakértelem kell, ami egyetemista körökben kevésbé elterjedt. Almabor, ez már izgalmasabb a helyi fiataloknak, megkóstoltuk, borzalmas. Mintha fröccsként vagy keverékként is lehetett volna kapni egy bulin.

Persze nem válik ennyire külön az alkohol az alkoholmentestöl. A Radler közismert, Russ'n és Neger már inkább bajor alapfogalmak. A sört mindennel pancsolják, ezeket a keverékeket a boltban is kapni, a Becks, Bitburger vagy Schöfferhofer altípusai (pl. Chilled Orange, Passion(fruit), Grapefruit) sokat sejtetnek, már kóstolás nélkül is.

Végül még két apróság. Aki szeret nosztalgiázni, az próbálja ki az ös-német-kólát. Afri-Colának hívják, garantáltan kóser, amerika-ellenes, trendi-retró és van benne koffein rendesen. Talán olyan lehet, mint a magyaroknak a bambi. A másik régi klasszikus a Bluna (régen így hirdették magukat: Sind wir nicht alle ein bisschen Bluna?). Ez a német bambi. Ki kell majd próbálnunk, míg itt vagyunk, de van még idönk!

Amit kipróbáltunk és nem kellett volna: Halloweenkor a Vodka Waldmeister: pici, zöld, édes és rossz. UFOk biztosan élvezik.

És hogy ne feledjük: a németek átlagosan napi 4 csésze (filteres) kávét isznak, ezzel az évi 160 literes kávézásukkal simán megelözik a 115 literes sörfogyasztásukat (/fö/év), ami nem semmi. És ha hozzátesszük, hogy ásványvízböl is elfogy vagy 129 liter, akkor biztosak lehetünk, hogy a német sör a minösége miatt lett híres, nem csak az elfogyasztott mennyiség miatt.

Rock, Koblenz und Scheisswetter

2007-11-26T16:05:00.000+01:00

Pénteken (nov. 23.) elmentünk az egyetemen található InterBar nevü kocsmába, amely egy sokemeletes kollégium pincéjében van. A meghívó szerint itt muzsikált két együttes: egy Naked Spoon nevü (valahonnan Eifel környékéröl, ez tölünk kicsit nyugatra van) és az Expected Jewels (Mainz büszkesége). Az elsö igazából eléggé gyengécske volt, sima grunge müfaj, néhány akkord és ricsaj. A második már jobb volt, ez olyan nu-metal volt, eléggé kemény zene, de legalább változatos, és jobban is zenéltek, továbbá az együttes tagjai is összeszokottabbak. Nem vártuk meg a végét, 11-kor hazamentünk, de még így is halláskárosultak lettünk. Ugyanis nem vittünk sem vattát, sem füldugót – szemben a campuson élö öslakókkal, akik már tudják a dörgést. Képzelhetitek: egy 40 négyzetméteres klubhelységben N+1 decibel, amihez ajándékba kaptunk egy pulóvernyi füstöt.

Szombaton otthon voltunk, mostunk, pihentünk és takarítottunk, tegnap pedig elmentünk Koblenzbe egy spanyol barátunkkal, Vanessával. Koblenz egy 100 ezres kisváros, „németes” belvárossal: vagyis a vasútállomás környékén átlagos (tiszta) lakóházak és utcák vannak, kicsit beljebb van egy bevásárlóutca a szokásos üzletekkel/butikokkal, no meg aztán ott van a történelmi városrész, illetve a helyi látványosság, a Deutsches Eck. Németország sarka. De kezdjük az elején.

Vonattal kb. másfél óra az út Mainzból. Végig a Rajna mellett mész, egyszerüen lenyügözö, nagyon szép ez a folyó!! A túlpart (is) dimbes-dombos, útközben, St. Goar környékén pedig ott a Loreley.

A vasútállomás mellett van a tourist info, ami Koblenzben vasárnaponként zárva van, felejtsétek el. Helyette inkább menjetek majd be a belvárosba, csak 10 perc séta, és öt perc múlva egy szép kastély mellett fogtok elmenni. Ezután ha kimentek a Rajnához, meglátjátok a túlparton Ehrenbreitstein várát.

Továbbhaladva pedig elökerül a Deutsches Eck, ami azért Németország sarka, mert itt folyik össze a Mosel és a Rajna (ez föleg a légi fotókon vagy a túlpartról, a várból mutat jól, sajnos mi nem mentünk át; a fenti napsütéses képet a wikipédiából kölcsönöztük); és a két folyó egy hegyesszöget metsz ki a városból.

Ennek a csücsöknek a végén pedig van egy monumentális lovasszobor, amelyet I. Vilmos császárnak emeltek az 1890-es évek végén. A szobor elött zászlóerdö van: Németországé a sarokban, mellette az egyes német tartományoké, aztán az EU-é, és az Egyesült Államoké. Utóbbit nem értjük, mert a világháborúban lebombázták a szobrot, és magát a várost is porig: egy tábla szerint az épületek 90%-át érte bombatalálat. Lehet, hogy késöbb az amerikaiak segítettek a szobor helyreállításában, nem tudjuk. Az emlékmü egyébként olyan, mint Rómában a Vittorio Emanuele-féle, tudjátok, az a Forum Romanum melletti, úgynevezett Írógép.

Eddig nem mondtuk, de felváltva szakadt az esö és a jégesö, pár perce pedig kisütött a nap. Bementünk a legközelebbi étteremféleségbe egy jó forró teáért, ehelyett kaptunk egy forró Aldi-teát másfél euróért (kellett a hülye turistának a Deutsches Eck mellett megáznia és bemenekülnie; „felejtsétek-el-2”). Miután felmelegedtünk, és az esö is csak pettyekben esett, bementünk a belvárosba.

Ez pedig majdnem unalmas, de azért éppen annyi látnivaló van, hogy egyszer érdemes legyen megnézni. Van néhány múzeum útközben, amit kihagytunk, és vannak persze szép templomok is, amelyek közül érdemes megnézni a legrégebbit: ez a Deutsches Eck mellett van, és még a 800-as években építették a frankok, azon belül a karolingok. Ezt az angolok bombázták le, de késöbb szépen felújították, amint azt a fenti fotó is mutatja.

Kis várostörténelem (a földön elhelyezett tábla felirata): 1944 – 1984 1944 áprilisa és a háború 1945-ös befejezése között 3772 repülögép 40 légitámadás során 10.000 tonna bombát dobott Koblenzre. November 6-án a belváros 87%-a romokban, 2.000.000 köbméter törmelék borítja Koblenzet. A 25.000 lakásból 15.000 megsemmisült, 1.000 halottat siratnak. – 1984: Koblenz 50.000 lakást és 115.000 lakost számlál. Nagyobb és jelentösebb mint valaha. (hozzáfüzhetjük: azóta a 115 ezerböl valamiért 10 ezer másik városba költözött, vagy az 1984-ben közölt adat volt túl nagyvonalú)

Szintén érdemes felkeresni a legnagyobb templomot, a Liebfrauenkirchét, ennek a középsö hajója, és annak a színei nagyon érdekesek. Benéztünk még a jezsuiták elég modern templomába is, ahol az oldalhajót - furamód - kisebb tárgyalótermekre és kávézóra-büfére cserélték le. A jezsuita templom mellett van a régi városháza, ahol is találunk egy vasárnap zárva tartó tourist infót. Az egyik épület ablakába befalaztak egy jövendömondót, ami nagyon vicces volt, ahogyan az is az, hogy a koblenziek szobrot emeltek egy gumicukorárusnak bácsinak.

A sétálóutcákban ugyanazok az unalmas márkák és boltok vannak, mint minden német városban: Esprit, C&A, Galeria Kaufhof, kik, dm, Karstadt, mittudomén. Ist doch zum Gähnen. Ezeken kívül néhány szép épület van, amit inkább eladtak a multiknak jó pénzért, akiknek persze karban kell tartaniuk, és ezt meg is teszik. Viszont vannak vicces szobrok, van egy köpö kisfiú például, aki a város szimbóluma is egyben, minden csatornafedélen ö látható. Van egy Max&Moritz kávézó is: aki ismeri, az érti, aki nem, annak majd máskor meséljük el.

Amikor ott jártunk, éppen a karácsonyi vásárra készülödtek, ami este kezdödött, viszont akkor mi már Mainzban voltunk, és társasjátékoztunk (El Grande, Spiel des Jahres ´96) und es hat Spaß gemacht! :)

Sajtótörténelmet ír 160000 Cicero

2007-11-21T16:18:00.000+01:00

Nem, nem az ókori rétor 160 ezer példánya ír sajtótörténelmet, hanem Európa legjobb, azonos nevet viselö magazinja, annak is a decemberi száma (mivel elöfizetök vagyunk, ezért a karácsonyi számot már november 21-én megkaptuk).

A havilap olyat csinált, amit a sajtótörténetben soha senki: minden egyes számnak -160 ezer példánynak - más címlapja van.

A mi címlapunk a 47135. a 160. ezerböl, a mi címlapfotónkon pedig Hillary Clinton látható egy kampánykörútján, az összes többi decemberi Cicerónak valaki vagy valami más szerepel a címlapján. Ezenkívül van egy képaláírás is, valamint forrásmegjelölés (ezek a kép alatt), illetve a képkészítés helye és ideje (ez a kép fölött, külön kis dobozkában). A papír nagyon jó minöségü, a fénykép lakkozott.

Az egésznek az ad keretet, hogy "Az év képei 2007"-et a Cicero ezúttal a címlapon kívánta elhelyezni, ´ssa szerencsétlenek csak így tudták megoldani :)

Na jó, de hogy? Hát úgy, hogy összebeszéltek a Reutersszal, hogy bocsásson a Cicero rendelkezésre félmillió képet, a szerkesztök kiválasztottak ebböl 160 ezret (gondolom ehhez alapból járt a képalá, a forrásmegjelölés és a képkészítés helye), majd rárakták a HP egyik kölcsönadott szupergépére a 9 terabájt (!) méretü cuccot, amit aztán egy - külön erre a célra kifejlesztett - programmal (megmókolt Adobe Creative Suite 3.0) megszerkesztettek (van álló és fekvö képes címlapsablon; a mienk fekvö képes). Ezután a ment a nyomdába, különleges papírra nyomták és szintén valami spec. lakkal fixálták az egészet. A 160 ezer eltérö borítóba meg ugyanazokat a belsöket rakták.

A Cicero egyébként nemcsak kívülröl elitista, a szerzöi között is a legjobbak vannak: világhírü politikusok, tudósok, színészek, zenészek, a pápa, nagyon jó újságírók, mittudomén.

De az sem gyenge, hogy egyáltalán 160 ezer nyomtatott példányt produkálnak úgy, hogy nincs benne bulvár, hanem 100% kulturális és politikai tartalom. (Ok, az pedig éppen öket segíti, hogy az internet éppen a tartalmas havilapokat/magazinokat kíméli, és a napilapokat mészárolja.)

Nemdublin. Vidéki ír látnivalók

2007-11-20T10:58:00.000+01:00

Dublin 5, szombat:

Newgrange-et leginkább autóval lehet megközelíteni, nevetségesen keskeny utakon, ami egyébként egész Írországra jellemzö, állítólag. Newgrange arról híres, hogy itt található a zöld sziget Stonehenge-e, ami persze teljesen más, mert fedett és kisebb (és még 3212 dologban eltér). Körülbelül 5000 éve építették, és úgy néz ki, hogy a közepén van egy kicsi, de magas terem, annak van három szentélye, és kizárólag az év legrövidebb napján (dec. 21-én) világít be a napfény a közepébe egy folyosón, egyébként tökéletes sötétség van bent.

És ez a poén: bent díszesen faragott kövek vannak - és töksötét. Ezeket a misztikus jelek normálisan csak december 21-én lehet látni, és persze akkor, amikor ég a villany, vagy amikor az idegenvezetö elindítja a december 21-i fényjáték imitációját: lekapcsolja a világítást (nulla fény), majd a folyosó felöl, kintröl egy lámpa imitálja a dec. 21-i felkelö napot, ahogyan az bevilágítja a folyosót és a központi termet (fotózni nem lehetett). Mindezt 5000 éve épitették úgy, hogy azóta állítólag egyszer sem ázott be, pedig csak egymásra fektetett kövekböl, záróköböl és földböl van az építmény teteje. A képen a domb bejárata látható, monolitokkal, ahogy kell.

Az Old Mellifont Abbey szintén olyan 50 km-re van Dublintól É-i irányban. Ez Írország elsö ciszterci monostora. csak a romok maradtak meg, de az alaprajzból,a kövek helyéböl is kiderül, hogy méreteiben is rendkívüli lehetett. teljesen egyedinek számít az 1200 körül épített, 8 szögletü lavabo, vagyis a keresztelö, ami szerencsére egészen jó állapotban maradt meg.

Megnéztük még azt az ír temetöt is, ahol a legrégebbi ír kökereszt (kép) van. Ezt valamikor 1000 táján állították fel, és azóta is ott van egy templomrom mellett. Ez nemzeti jelképpé vált, gyakorlatilag minden ír szuvenírboltban van valami motívum, díszítöelem vagy minta a különbözö csecsebecséken.

Update: a homokkö keresztet 900 körül állították, továbbá nem feltétlen az elsö, csak a leghíresebb, és a hely neve Monasterboice. Magán a településen már az 5. században is laktak kelták, ha jól tudjuk.

Kastélyvizites különkiadás! A megdöbbenés a bejegyzés végén lesz! Hoppá!

2007-11-20T10:23:00.000+01:00

Dublin 4, péntek:

A Dublin Castle helytörténeti múzeum, ahol egy tekintélyes méretü kastélyban ismerkedhettünk meg az utóbbi 10-15 század történelmével, uralkodóival. Csak csoportosan lehet megnézni, idegenvezetövel, és van diákkedvezmény. Mindenhol lehet fényképezni, kivéve azt a helyet, ahol van Dyck egyik képét állították ki (ezt egy olasz turista mégis lefozózta, az idegenvezetö nagyon ideges lett). A jellegzetesen brit (lásd fotó) falak közt stílus nélküli bútorok voltak, persze ez csak kontinentális szemszögböl igaz. Tükörterem, trónterem, lovagterem.

A belsö udvar után megnéztük a régi városfalakat, illetve azok rekonstrukcióját. Régen a vár körül folyt egy patak/folyócska, és azt hitték, hogy amiatt terjed a pestis, ezért befalazták és betemették, és most a föld alatt folyik. Ahol van egy kis víz a várfalak mellett, oda kötelezö jelleggel dobálják a turisták az aprópénzt, mintha fegyvert szorítanának a tarkójukhoz. A kijárat egy nagyon hosszú kávézón át vezet, ahol a szokásos ír szuvenír mellett Waterford kristályokat is kötelezö vásárolni, különben baj lesz.

A dublini öslakók egyébként megdöbbentöen kedvesek. Elmentünk még a St. Stephens Greenre is. Amikor itt sétáltunk, a Moirák szoborhoz (The Fates, avagy: moirák, párkák, stb., fotó, egyébként semennyire sem számít helyi látványoságnak) érve odajött hozzánk egy néni, és elmondta, hogy melyik mit csinál a sors fonalával: egyik szövi, másik gombolyítja, harmadik elvágja az ember élete végén. Miután ezt közölte, szép napot kívánt, és elment. Emberek! Elképzelhetö ez a jelenet Budapesten?, hogy megállítasz a Ferenciek terén két totál turista kinézetü, támolygó fiatalt, és pusztán az információközlés élvezetéért elmondod, hogy a tér erröl a templomról kapta a nevét, és hogy a szerzetesrend neve a világnyelveken így és így van? Nem. És az írek részéröl ez szokásos.

Elötte egy bácsi állított meg minket, és megkérdezte, hogy visitors vagyunk-e (dehát üvölt rólunk, fotótáska, stb.). Majd elmondta, hogy a környéken mit érdemes megnézni, jöttek az insider tippek, és kellemes itt-tartózkodást kívánva elment.

Elöször majdnem elküldtük, azt hittük, a szokásos kéregetés céljával szólít meg. A néninél már tudtuk, hogy a moirákat fogja elmondani.

Kéregetök egyébként vannak, nem is kevesen, ök többnyire romániai cigányok. persze mindenféle népség van. Van a Grafton Streeten egy magyar is, olyan egyetemista-forma, aki abból él, hogy kivisz egy zsák homokot, leteszi a földre, és farag belöle egy fekvö bárányt. És ezt minden nap.

Hihetetlen folytatódás! Különkiadásos szenzáció az ír lebujokban!!!

2007-11-19T17:05:00.000+01:00

Dublin 3

A Temple Bar egyrészt a negyed neve, másrészt a névadó báré; mindkettöt föleg turisták látogatják. Régen ez volt kb. a lebuj-negyed, kétes hírü lokálokkal, most pedig kulturális negyed szeretne lenni. Vannak most is nightclubok, de ezek szerintünk nem olyanok, mint régen lehettek.

A Temple Bar (maga a kocsma) viszont nagyon diszkrét pub, még cigizni se lehet, ahogy semelyik ír kocsmában se lehet. Ide abban a reményben mentünk el, hogy élö ír zene lesz, ahogy hirdették, de kiderült, hogy nem, mindemellett akkora tömeg volt, mint a legszaftosabb Fidesz-nagygyülésen. Tényleg nem lehetett közlekedni, körülbelül 5 perc volt, míg eljutottunk a bejárattól a pultig (Guinness, ír kávé - köszönjük Sanyi!).

Ezután átmentünk egy másik kocsmába (már nem emlékszünk a nevére, de az is a Temple Bar negyedben volt), ahol valóban élö zene volt. Orsi fel is vette videóra, ahogy Ági valami ír dalt énekel. Fél kettö körül hazaindultunk.

Késöbb találkoztam Mainzban egy dublini lánnyal (aki ráadásul írül is tud), és mondtam, hogy voltunk itt. Az a baj, hogy már nem jegyeztem meg pontosan, de a legjobb ír pub a St. Stephens Green környékén van valahol. Aki tud erröl valamit, kérem, ossza meg a közállapotok javulása érdekében.

Folytatódó döbbenetes szenzáció! Különkiadás! Fürdés!

2007-11-19T16:39:00.000+01:00

Dublin 2

Péntek este elmentünk a Blanchardstown Centre uszodájába, ahol volt egy téglalap alapú, valahány sávos úszómedence, ahol még egy fél hosszt sem úsztunk. ellenben a másik épületben mindent kipróbáltunk. Itt pedig a következök voltak: az egész Anlage egy gyürü alakú, jókora medence volt, amelyet kisebb-nagyobb beszögellések, lépcsök, átjárók tettek változatossá, valamint egy sodróáram, ez megkönnyítette vagy -nehezítette az úszást. A körgyürü alakú medence egyik beszögellésében volt egy kb. 5 m átméröjü jacuzzi, a legnagyobb népszerüséget persze a 10 m széles hullámgenerátor aratta.

Legalábbis a földszinten. Föntröl indul ugyanis három óriáscsúszda: egy hagyományos, egy IFA-gumis (nagy sárga gumiba ülsz, és a csúszdán nemcsak lefele mész, hanem fölfelé (!) is), valamint egy kamikaze jellegü "black hole". Nekünk legjobban az úszógumis tetszett. Kép nincs, mert tilos volt fotózni.

Volt a földszinten egy szörfgép is, ami kb azt jelenti, hogy rá kell hasalnod egy müanyag (hungarocell?) lapra, majd rá kell térdelned, aztán felállsz, miközben végig jönnek szembe a mesterséges hullámok. Nos, a feladat közülünk senkinek se sikerült, de - jelenlétünk alatt - másoknak sem. Balinak, mint megtudtuk, jobban ment.

Döbbenetes különkiadás, szenzáció (Dublin 1, de lesz még)

2007-11-16T21:45:00.001+01:00

Semmi pánik, megérkezett a várva várt Dublinos beszámoló!!!

Elöször is köszönetet szeretnénk mondani szponzorainknak, a Melissa teljes legénységének, a szállásadó Sanyinak és Jucinak, valamint a szállásadó (ilyen szó nincs ilyen értelemben, hehe) Balinak, aki kibányászta a világháló leghátsó ZUGOLYából az 1 centes (másképp: 0,01 €-s, azaz 2 forint 54 filléres) Ryanair repülöjegyet, ööö, más szponzorunk asszem nem volt. Lehet folytatni az irigykedést, mert most jön a beszámoló. :)

Elsö nap, csütörtök:

Miután hajnali egyig készítettük a karácsonyi ajándékokat a magyarországi családtagoknak, elindultunk a 6:45-ös busszal a Frankfurt Hahn-i reptérre. Felszálltunk, mindenütt köd és felhö, sajnos értelmes légi képet nem tudtunk csinálni. Jucival találkoztunk a megbeszélt helyen, és máris kezdödött a naaagy muffin-zabálás a Blanchardstown Centre-ben. Mi marshmellows-os és csokis muffint ettünk.

Dublinban sütött a nap (nem szokott, vagy csak áttételesen, mert a felhök nagyon komoly vámot szednek), egyet vissza kellett állítani az órát az idöeltolódás/-zóna miatt. Mindenki a bevásárlóközpontot ostromolja, mert már megkezdödött a karácsonyi vásár, és a shoppingolás az íreknél enélkül is nemzeti sport. Na nem mintha a magyarok sokkal intelligensebbek lennének ilyen szempontból, csak az íreknek van pénzük. Mindegy. Állítólag nincs kultúrájuk, Joyce, Yeats és a többiek csak adottság, amit marketingcélokra kitünöen lehet alkalmazni, viszont az ír nép birka (akkor rokonok vagyunk!). Rengeteg a szuvenírbolt, itt is látni többek közt Ulyssesre utaló kegytárgyakat, persze elsösorban a lóhere, a Guinness-relikviák és a hasonló dolgok fogynak.

Még aznap este bementünk a városba kocsival, Orsi, Gábor és Doda is velünk jött. Sanyi vezetett, a jobboldalon, ahogy az már csak Írországban szokás. Mi pedig a fejünket kapkodtuk, hogy jön szembe a kamion. A buszok emeletesek, többnyire Volvók. Szóval megnéztük este a várost, csak úgy felületesen, de az már ennyiböl is kiderült, hogy szép, többnyire tiszta, a tömegközlekedés borzalmas, és Demszky jól érezné magát, mert lehetne metrót építeni.

Megnéztünk egy katolikus templomot, a parkolóház mellett, Dodának nagyon tetszett a terem akusztikája, nagyokat is kurjongatott éppen ezért. Doda - aki nem tudná - Költö Bence, aki mindenkit Dodának hiv, amikor olyan kedve van, de más szavakat is tud ám! Ezután bementünk a Temple Barba, mármint a negyedbe, futólag megismerkedtünk a fontosabb helyekkel.

Miután besötétedett, elmentünk a Wedding Cake (fotó a hodály méretü bevásárlóközpont belsejéböl) becenevü, ténylegesen esküvöi tortára emlékeztetö épületbe, ahol elfogyasztottuk a hely kávékülönlegességeit, egy divatosnak számító kávézóban, aminek nem jut eszünkbe a neve, de hoztunk valami papírt róla.

(szolg. közl.: most látjuk, hogy 22:10 van, és 5 perc múlva zárják a géptermet, úgyhogy gyorsan feltöltjük ezt, és a pénteki nappal folytatjuk legközelebb, addig is élvezhessétek meglévö betüinket)

Variációk egy kávéra

2007-11-06T19:54:00.000+01:00

Kedvenc helyünk Rüdesheim - legalábbis az egyik. Szép a hely, közel a Rajna, és bár a magyar borok elkötelezettjei vagyunk, meg-megkóstolgatjuk a helyi szölöböl préselt nedüt is. A libegöröl jó messzire csak szölöhegyeket látni, az utcácskák melletti borozókat meg a legszívesebben végiglátogatnák, persze jó ropogós, friss perecet ennénk a borhoz.

Majd ha melegebb lesz, akkor kipróbáljuk azt a luxust, amit a legegyszerübb görög filozófus (Diogenész) engedett meg magának és beköltözünk egy rüdesheimi csinos kis boroshordóba, csak ahhoz azért egy picivel több ösztöndíj kéne. ;)

Érdekes, hogy egy ilyen csinos kis városkában, ahol minden a borról szól, mégiscsak a rüdesheimi kávé lett világhírü. Jó, bevallom, elhallgattam valamit: Rüdesheimban néha erösebben is kipréselik a szölöt, és ebböl lesz a híres Asbach Uralt, amivel kávénkat is ízesíthetjük. Ha követjük a közkedvelt receptet, akkor ilyen lesz az eredmény.
Reviczky-Balogh Ági ínyenckonyhájának elsö receptje tehát így hangzik magyarul (bármilyen német kávés recepteskönyvben, valamint a neten is megtalálható - semmi közöm a fejlesztéshez):

Hozzávalók
- eredeti rüdesheimi kávéscsésze (orronként egy)
- forró kávé (nekünk: eszpresszó, nem német)
- tejszín
- vanília
- reszelt csokoládé
- Asbach Uralt (4 cl/orr)
- kockacukor (3 db/orr)
- gyufa vagy öngyújtó (igen, piromán vagyok!)

Elökészületek:
Verjük fel a tejszínt, ízesítsük vaníliával (ketté kell vágni a barna vanília-rudat, és a fekete kis magocskákat kikaparni belöle). Reszeljünk egy kis csokoládét is. Mindkettöt tegyük egyelöre félre, mondjuk hütöbe.
A csészébe tegyünk 3 kockacukrot, 4 cl alkoholtartalmú italt hevítsünk föl, majd öntsük a cukrokra és gyújtsuk meg. Egy percig hagyjuk égni, majd a forró kávét öntsük óvatosan hozzá. Díszítsük tejszínhabbal, amit a végén megszórunk egy kis csokoládéval. Nem árt hozzá a kanál, de van, ahol ezen felül szívószállal tálaják.

"Wohl bekomm's!"

A Jóhegyi Bolti Libahús múzeuma

2007-11-06T19:17:00.000+01:00

Megnéztük végre a hétvégén Mainz talán leghíresebb múzeumát, ami természetesen óriási, „németes“ (a sztereotipiák most igazak), és abszolút átfogó. A diák belépöjegy 3 peták, szóval nem is sok.

A Johannes Gutenberg Museum a kézzel írt könyvekkel kezdödik, aztán lassan áttér a nem mozgatható betüs európai nyomtatványokra. Olyan érdekességeket is láthatunk, mint pl. egy félkész könyvoldalt, amelyet még nem füztek be és nem is színeztek ki: merthogy az iniciálék helyét üresen hagyták, és utólag, kézzel festették ki a kívánt színü festékkel. Volt olyan poliglott könyv is, amelynek egyik hasábjában héber, másikban arab, harmadikban latin, negyedikben meg német szöveg volt – ami akkoriban nagy technikai bravúrnak számított.

Aztán jött ez a Gutenberg, akit voltaképpen Henne Gensfleischnak (Tyúk Libahúsnak) hívtak, és saját maga, ügyesen feltalálta a mozgó betüs nyomtatást – miután a koreaiak, japánok és kínaiak is. Gutenberg óriási kölcsönöket vett fel, amelyeket késöbb nem tudott visszafizetni, viszont a találmányát mindenki használta. Egyébként a mozgó betüs nyomtatás „mindössze” egy olyan technikai újítás volt, ami nagyonis kézenfekvö volt, csak Gutenberg elött nem terjedt el – Európában. A Távol-Keleten már több évszázada használták, és könyvtárakat töltöttek meg a nyomtatott írásokkal. Szerencsétlen Gutenberg pedig – globalizáció és a megfelelö ipari kémek hiányában – szegényen halt meg.

Akkoriban drágább volt egy nyomtatott könyv, mint egy kézzel írott. Az is érdekes, hogy sokáig nem is tudták, hogy pontosan ki, mikor és hol nyomtatott elöször az új technikával. Eleinte kizárólag megrendelésre, minimális darabszámra dolgoztak a nyomdák. Gutenberg összesen 180 bibliát nyomtatott, ebböl 49 van meg. Az abszolút elsöség dicsösége persze nem az övé.

A kiállítás kitér erre is, mármint nem az ipari kémek hiányára, hanem a koreai, japán és kínai mozgó betüs nyomtatásra, ami már a 10. Században is ismert volt egyes helyeken. Persze ott sem terjedt el annyira, hogy mindenki azt használta volna, elsösorban a szent könyveket terjesztették ezzel a módszerrel, ami a leghatékonyabb társadalomszervezésnek bizonyult. A második (vagy harmadik?) emeleten összegyüjtöttek egy csomó távol-keleti dokumentumot, ami szintén érdekes, és nemzetközi kontextusba emeli az egészet.

Másképp fogalmazva: véletlen sem Gutenberg-soviniszta a kiállítás, és a tág látókörbe még az is belefér, hogy egy kicsit elagyabugyálják a Gutenberg-mítoszt. Ugyanis senki sem tudja, hogy hogyan nézett ki ez a bizonyos Henne Gensfleisch, az elsö kép csak halála után 100 évvel készült „róla”. Továbbá a Gutenberg-bibliákon nincs semmiféle „logó”: aláírás, mesterjegy, vagy bármi, ami alapján az ösbibliákat azonosítani lehetne: végül is akkoriban, az 1450-es években egyedül ö készített ilyen technikával könyvet Európában (és azt gondolta, hogy ez elég is).

Ennek ellenére a nevéhez füzödö, 1452 és 1454 között Mainzban nyomtatott bibliákat ma nagyon szigorúan számon tartják: nem véletlen, hiszen több millió eurót/dollárt érnek. Természetesen a világ legdrágább bibliáját is Gutenberg nyomtatta, ez 1987 óta tartja a rekordot 5,4 millió dollárral.

És hogy hogyan lett a "Libahús"-ból "Jóhegy"? A Gensfleisch család jó kereskedöként mindig megvásárolt egy-egy házat, az akkori szokás szerint pedig a ház tulajdonosai felvették a ház vagy birtok nevét is, így lett Gensfleischékból eleinte "Gensfleisch zur Laden" (bolti libahús), majd "Gensfleisch zur Laden zum Gutenberg" (jóhegyi bolti libahús).

Falra mászunk. Vagy mégsem?

2007-10-26T09:03:00.000+02:00

Elhatároztuk, hogy beiratkozunk az egyetemen a falmászásra, amire az elsö órán lehetett jelentkezni. Ez tegnap volt, és 18.30-kor kezdödött, s ehhez böven elég, ha a 18:06-os busszal elindulunk otthonról (kb. 8 perc a menetideje).

De a busz nem jött. Nem, nem késett, hanem egyáltalán nem jött, egyszerüen kimaradt egy járat, és csak a "következövel", a 18:26-ossal tudtunk elmenni, ami szintén késett egy kicsit, így háromnegyed után értünk oda. Persze úgy is felfoghatjuk, hogy laza fél órát késett a 06-os.

Mivel az egyetemen az érdekes és ingyenes sportok nagyon népszerüek, óriási tömeg volt itt is, körülbelül háromszoros lehetett a túljelentkezés. Mire mi odaértünk, az emberek tömött sorokban távoztak a helyszínröl, mert már megtörtént a sorsolás (az ottlévök közül random kiválasztották, hogy ki vehet részt a falmászáson), amin mi ugyebár részt sem vehettünk a busz miatt.

Ennyit a német pontosságról.

A falmászás viszont biztos nagyon jó: van egy viszonylag nagyobb terem, ahol még a plafonon is vannak kapaszkodók. Majd legközelebb a délelötti busszal megyünk ki:)

Az egyetemen más sportok is vannak, van például sárkányrepülés, vitorlázás, síelés, búvárkodás (ezek részben külföldön zajlanak) meg kötéltánc, vízalatti, illetve tolókocsis (!) rugby, amihez biztosítanak tolókocsit is. A technikai sportok már pénzbe kerülnek, a sárkányrepülés kifejezetten drága. Aki golfozni szeretne, az inkább Wiesbadenbe iratkozzon be.

Könyvek, a labirintus és a logika (hommage à Calvino)

2007-10-25T09:49:00.002+02:00

Keresek egy könyvet. Az itteni könyvtár több részből áll, van a központi könyvtár, ezen felül minden tanszéknek, részlegnek külön kis könyvtára is van. A központi könyvtár nyitvatartása "megfelelő", azaz szinte bármikor be lehet oda menni, sőt, internetezni, nyomtatni, fénymásolni is lehet a helyszínen. Természetesen a bel- és külföldi könyvtárközi kölcsönzést is ismerik, kisebb-nagyobb összeg fejében bármilyen könyvhöz hozzá lehet férni. A tanszéki könyvtárak szanaszét vannak a campuson, külön kis füzetkében fel van tüntetve mindegyik, és ha kéznél van egy kis térkép a campusról, akkor probléma nélkül megtalálható bármelyikük, valamelyik félemeleten lévő sötét folyosó kis zugában. (A térképen az épületek vannak feltüntetve, az egyes emeletek, termek és bejáratok nem.) Csakhogy van egy kis probléma a labirintus sikeres megoldása után: a nyitvatartás meg a kölcsönzés. A kis füzetkében felhívják a figyelmedet arra, hogy vigyázz, mert mindegyik tanszéki könyvtár nyitvatartása más és más. Kölcsönözni pedig nem lehet, kivéve, ha valami oknál fogva privilégiumot kapsz (tanítasz az egyetemen, vagy az adott tanszéknek a hallgatója vagy és épp hétvége van). Egyébként külön könyvtárjegy jár a központi és a tanszéki könyvtárakhoz, de utóbbihoz csak akkor jutsz hozzá, ha a megfelelő szakra vagy beiratkozva. (Nekem a német szakos könyvtárhoz van jegyem.) Ezek az előzmények.

Egy bizonyos nyelvészeti könyvet keresek, tematikája általános, nyelve angol, kiadása alapján pedig "alapkönyv" lehet, bár ez utóbbi nem biztos. Online-keresés: a könyv két nemkölcsönözhető példányban található meg az egyetemen, mindkett kis helyi könyvtárban. Lássuk csak... az els: az Általános és összehasonlító nyelvészet könyvtárában, a második: a Történelem- és kultúratudományoknál, ezen belül az Etnológiai és Afrika-tanulmányok könyvtárában. Bevallom, némi köze lehet a könyvnek a néprajzhoz is, hisz a nyelvészek általában az emberi beszéddel foglalkoznak, az emberek pedig népcsoportokban szoktak élni.
Egyik kis könyvtárhoz sincs jegyem, de talán majd kiadják fénymásolásra a könyvet, hiszen a szabályzat szerint olyan könyvet nem szabad más egyetemekről, könyvtárakról kérni, amelyik a helyszínen is megtalálható.

Próbálkozzunk az első helyszínnel, hisz az logikusabban hangzik: megvan az épület, a félemelet, a folyosó, a terem, de az ajtó zárva. Az általános nyelvészeti könyvtár, ami egyben az angol szakosok könyvtára is, hetente kétszer tart nyitva, elöfordul, hogy csak egy órát. De ez nem az a nap, meg nem is az az óra. Másnap. A könyvtár nyitva, ruhatár nincs, a kis könyvtár kong, de van egy könyvtáros. Elmondom, hogy mit szeretnék, persze, keressem csak meg a könyvet a polcon, és vihetem is fénymásolni. Számítógépes katalógusuk nincs, úgyhogy a hagyományos kartotékában gyorsan meg is találom a könyvet. Két sorszám is van hozzá, de egyik alatt se találom. A könyvtáros segít, együtt se találjuk, és a kölcsönzött könyvek között sincsen. Hát akkor menjek fel a 3. emeletre a jobboldali folyosó végére, Professor B-hez, aki épp az irodájában tartózkodik, hátha nála van. Gyorsan meg is találom a szobáját, ajtaján - általános nyelvész lévén - mindenféle nyelven mindenféle bölcsesség, németül, spanyolul, szanszkritül, meg amit nem tudtam megfejetni. (Itt jön be Calvino a képbe, bár csak halványan.) A faliújságon a tajváni, a tagalog meg mittudoménmilyen nyelv tipológiájával foglalkozó szemináriumokra invitálnak. Kopogok, belépek, elmondom, mit szeretnék. A keresett könyv nincs Prof. B-nél, de volt már a kezében, ismeri. Lehet, hogy a kolléganőjénél, Prof. A-nál lesz. Várok, míg Prof. B., akit mellesleg méternyi magas könyvstószok vesznek körül, kimegy Prof A. irodájába. Sajnos ott sincs meg a könyv, nem tud segíteni. Szóval egy könyvtári könyv eltünt, valahol felszívódott.

Sebaj, van egy másik könyvtár, nézzük az etnológusokat.
De előtte még gyorsan kihaszálom az alkalmat, és a központi könyvtár egyik gépén a nyelvtörténeti szakszemináriumhoz szükséges szakirodalmat megkeresem. Meg is találom a katalógusban, négyből három megvan a német tanszéken, egyikük akár a helyszínen (a központi könyvtárban) is kikölcsönözhető, a negyedik pedig szintén az afrikológusoknál van. Ez aztán a véletlen! Legalább nem csak egy könyvért megyek át a másik épületbe.

Elötte viszont egy könyv a központi könyvtárból: téma szerint van elrendezve a csomó szakkönyv, de a keresett könyvet se a nyelvészet, se a germanisztika alatt nem találom. Gyanús is, mert csak száma van, betüje nincs. Végül megtalálom azt a raktárhelyiséget, ahol a tankönyveket és egyéb könyveket tárolják. Tankönyvek között persze nincs, de a szám alapján megtalálom a második emeleten. A nyelvészeti könyv a kvantumfizika és a molekuláris biológia gazdasági hatásait boncoló szakkönyvek között található. Érdekes.

Keresem a logikát... nem, inkább keresem a legelső könyvet az etnológusoknál. Kis keresés után megtalálom a megfelelő bejáratot az épületbe. De mi van, ha több könyvtár is van itt? A termet ezúttal nem jegyeztem meg... húha... Balra egy könyvtár, Etnológia és afrikatudományok. Zárva, de két óra múlva kinyitnak. Sebaj, sétáljunk el jobbra. Szerencsére van ott még egy könyvtár (még csak a földszinten járok), az nyitva van. Szintén etnológia és afrikatudományok könyvtára. Most aztán teljesen elbizonytalanodtam. Belépek, félve megkérdezem a könyvtárost, hogy vajon jó helyen járok-e, ha ezt és ezt a könyvet keresem. A sorszáma alapján megerősít, hogy igen, ez a könyv itt lesz a pincében, a folyosón hátul. Fénymásolni is kivihetem, ha kimegyek a földszinti folyosón jobbra, akkor van ott egy fénymásoló, amit használhatok. Lemegyek a csigalépcsőn a pincébe, mindenhol különféle afrikai népekkel foglalkozó könyvek. De a folyosó végén van egy irodalmi és egy nyelvészeti szekció is. Elárulom, nem csak az afrikai népek nyelvével foglalkozó könyvek találhatóak itt. A keresett könyv persze hiányzik a polcról. Felmegyek, érdeklődök. Valóban, ki van adva a könyv, de épp ma fogják visszahozni. Visszakérdezek: meddig van ma nyitva a könyvtár, mert akkor késöbb visszajönnék. Délután kettőig. A könyvtáros kicsit bizonytalan, nem értem, miért. Aztán elmagyarázza: tulajdonképpen tovább szoktak nyitvatartani, és ha az illető, akinél a keresett könyv van, kettő után érkezik, akkor nem fogom ma megkapni a könyvet fénymásolásra. Viszont holnap reggeltől délutánig nyitva lesznek (nem úgy, mint az általános nyelvészek és angol szakosok könyvtára). Még egy könyvet keresek, azt a bizonyosat a nyelvtörténeti szemináriumhoz, gyorsan meg is találom, szinte ugyanott, ahol a másikat nem. Hogy mi köze ennek a nyelvészeti könyvnek az afrikatudományokhoz, azon még töröm a fejemet, de elöbb gyorsan kimásolom belőle a szükséges cikket.

Holnap meg talán megkapom azt a könyvet, amit már jó ideje keresek.
Lehet, hogy inkább nem keresem a logikát, csak járom a labirintusokat és követem az utasításokat. Talán egyszerűbb.

Optikai és EG-Länder

2007-10-25T09:29:00.001+02:00

Gondolom a holland optikai paradicsomot mindenki ismeri már, aki kinézetre vásárol zöldséget az Aldiban. Aki nem ismerné: ez egy piros gömb, kásás, zákányos, szagtalan, és íze sincs, továbbá - ezeket leszámítva - kívülről olyan, mint a balatonszemesi kertünkben termő paradicsom, csak itt pénzbe kerül. Eddig azt hittük, hogy ez űberelhetetlen.

Ám az Aldi más érdekességgel is szolgál. Vettünk mézet. Erre származási országként az volt írva, hogy EG-Länder és nicht-EG-Länder. És ekkor beindul a filozófia: miért nem azt írták már rá, hogy származási hely a világ minden országa, vagy pedig téglagyár és nem-téglagyár, vagy pedig Kína és nem-Kína. Végülis a kötelezettségüknek eleget tettek a forgalmazók: feltüntették a származási országokat. Az ízéről ne beszéljünk. Mindenesetre a Timiék voltak olyan kedvesek és hoztak magyarországi kistermelői bio-akácmézet, úgyhogy egy fél rossz szavunk se lehet.

Életben vagyunk

2007-10-24T12:05:00.001+02:00

Mögérkeztünk, kicsomagoltuk a hamubasült pogácsát, és elköltöttük annak rendje-módja szerint a maradékokat is. Még ismerkedünk a német billentyüzeten használandó bill.kombinációkkal, ezért a hosszú ü-ket és ö-ket egyelöre hanyagoljuk.

Ez itt a Dom zu Mainz, ettöl kb. 1 km-re lakunk Richtung West, neben der Kaiserstraße. A Landtag és a kormánynegyed is mellettünk van (Mainz ugyebár Rheinland-Pfalz fövárosa), ha egy kicsit tovább megyünk, ott a City is, inkluzíve shopping area. A parttól 2 (1?) percre lakunk.

Nincs annyi török, mint Törökországban, érthetö okokból, és ugyanez mondható el az oroszokról, indiaiakról, afgánokról, lengyelekröl, és a föld minden népéröl. Szóval abszolút multikulti.

Voltak vendégeink is, reméljük, jól éreztétek magatokat :) és a továbbiakban is szívesen látunk bárkit.