A világ egyik legszebb dómjában jártunk

Elmentünk Düsseldorfba, de nem ez a lényeg, hanem hogy útközben megálltunk Kölnben. Ugye a két nagyváros teljesen egybeépült, csak néhány gyár és lakótelep választja el öket. A kettö közül Köln a nagyobb (és talán a szebb is, de ízlések és pofonok...), és egynéhány évtizede a multikulturalizmus legragyogóbb példája. Kölnben óriási török "kisebbség" él, emellett a világ minden népe; enyhe túlzással azt is mondhatnánk, alig látni németet.

A vonat direkt a dómnál áll meg, attól kb. 50 méterre - attól függ, a dómnak melyik pontjáról beszélünk, ez ugyanis Európa egyik legnagyobb épülete. 1884-ben a világ legmagasabb épülete volt abszolút értelemben, persze ez a 157 méter manapság nem sokra elég. Ma már csak Németország 2. legmagasabb dómja, ugyanis az Ulmer Münster ennél is nagyobb, 161 méter; korábban még itt is volt szerencsénk megfordulni. Összehasonlításként: Budapest legmagasabb épülete, a Parlament 96 méter, mármint a kupola tornya ennyire van a földtöl. Szóval, a lényeg, hogy ilyen nagy székesegyházban még nem voltunk. De nem (csak) a méret a lényeg.

Ahogy belépsz, rögtön halandó embernek érzed magad, ha más miatt nem, akkor azért mert ezekben az óriási belsö terekben egyszerüen eltörpülsz. Az alaprajza viszonylag egyszerü, áttekinthetö (amit a fotón látsz, az a föhajó apszisában van, a szentély mögött a padlón). Beülsz a föhajó közepetáján egy padba, és mire végignézel a kupolákon, elfárad a szemed, olyan nagyok a távolságok a templomon belül is. Nos. Ezek a méretek adottak. Ilyeneket egyébként akkor szokás mondani, amikor mást nem érdemes hangsúlyozni, azonban a kölni dóm legalább olyan szép és értékes müvészileg, amilyen méretekkel rendelkezik. Egyszerüen lenyügözö.

A kölni dóm ablakai a legszebbek közé tartoznak, worldwide. Az ablakok "klasszikusak", a "hagyományos" szabályok szerint készítették el öket, egy kivétellel. Ha jól tudjuk, a déli kereszthajó az, ahol Gerhard Richter ablaka van. Gerhard Richterröl azt kell tudni, hogy ö a kortárs német festészet leghíresebb és legdrágább alkotója, akinek a képeit a nagy aukciósházakban sokmillió euróért adják-veszik. De ez is mellékes, a lényeg az, hogy milyen ablakot csinált a déli hajóba. Amint azt a képen látjátok, olyan ez, mint egy nagy pixelkáosz - és az is. Az ablakot a müvészúr ugyanis úgy föstötte meg, hogy számítógéppel csinált egy ablakot, majd annak az egyes részeit random beszínezte, mondván, ha találomra festi be, akkor azt nem is ö festi hanem a Jóisten, márpedig egy ilyen katedrálisba nem festhet akárki. Szóval Richter ezen a módon outsourcingolta a munkát a Jóistenre, aki random megfestette az ablakot, neki csak annyi dolga volt, hogy berakja. És kész.

A turisták persze ennek megfelelöen lépnek be a hatalmas falak közé: elámulnak a méreteken, majd a közepe felé megállnak, és a kereszthajó végét fotózzák, mint az egyszeri japán ember. Így tettünk mi is. Ezen kívül megnéztük a középsö apszist is, amögé is elmentük, ami azért jó, mert az nem mindig van nyitva. Ennek is örültünk.

Űrhajó úszott a Rajnán

Űrhajót láttunk, fényes nappal, tegnap délután 18 órakor, a Rajna felett, méghozzá igazi űrhajót, és tényleg láttuk.

Ne aggódjatok, nem kezdtünk hallucinogén anyagok fogyasztásába, és a józan ítélőkészségünk is a régi, csak akartunk valami bulváros címet is. Ehhez persze bulváros történésre is szükség volt, és gondoltuk, nem a mostani tapétázás vagy az egyetemi fotosopp-óra számít annak, hanem a rajnai űrhajózás.

A nagy népeseményt 17 órára hirdette meg a város hivatalos honlapja, elvileg ekkor kellett volna elúsznia a Buran nevű űrhajónak a Rajna mainzi szakaszán. Mi negyedre értünk oda, úgyhogy miattunk el is úszhatott volna, és fényképezőgépet se vittünk eredetileg, csak később mentünk vissza érte az 50 méterre lévő lakásba - dehát ezek az orosz űrhajók már csak ilyenek, ez éppen egy órát késett.

A part éppen annyira volt tele, mint nálunk augusztus 20-án, és az emberek itt is hülyék, konkrétan mellettünk egy férfi a félméteres, x millió forintot érő fotóapparátjával mindent fényképezett, amíg nem jött a szenzációs és döbbenetes űrjármű: vízben fürdő kacsát, gyorsröptű madarakat, motorcsónakokat, repülőket, túlpartra zoomolt, ez-az-amaz, abszolút mindent fotózott, ami mozgott, mert nehogy elrontsa, amikor jön a szputnyik.

Mikor mindenki beállította a csúcsszuper, kétmillióhatszázötvenezer forintos fotóapparátot, és lehessegette a csilivili manfrottó állványról a legyeket, jött az űrhajó. De nem, mégse jött, mert pont erről szól a várakozás. Ami jött, az csak két sebességmániás jetskis sportalkat, akik viszont semmi hírt nem hoztak a rajnai űrhajóról. Fotós pajtásainknak ez mindegy volt, fotózták hát a jetskiseket, jobb híján. Ejh, azok voltak az idők, amikor pénzért kellett előhívni a fotótekercset!

Naszóval, telik az idő, a fotós kollegák a hangyákat örökítik meg magyar nyelvű társadalomépítő kommentárjaink kíséretében, jómagunk pedig önkritikát gyakorlunk, hogy mit keresünk itt; ám ekkor valóban feltűnik az entörprájz. A sci-fi rajongó apukák lendületbe jönnek, csattognak a fegyverek, beteljesülnek az elvárások, a kiszolgált űrhajó meg szép lassan közeledik a speyeri technikai múzeum felé egy óriási teherszállító hajón.

Csendben (kissé félreérthető lenne, ha azt mondanám: feltűnés nélkül) haladt el a szerelvény a híd alatt, éppen úgy, ahogyan máskor szokás vontatni. Körülötte turistahajóról figyelték a nagyszabású vonulást, előtte a tűzoltóság biztosítja a szabad vízi utat (sokan saját járműről próbálták megközelíteni az űrhajót), a parton szirénázó vízimentők. A parkolók tele, a taxisoknál megy az üzlet. Ja igen, azt is kifogásoltuk, hogy az űrhajó annyira tele volt aggatva hirdetésekkel, mint egy focipálya. A mellékelt képeken ajánljuk az utolsót, amelyen a hídon tolongó tömeget is lehet látni.

Maga a Buran - ami hóvihart jelent oroszul - a Szovjetunió egyik birodalmi cirkálója, csillagrombolója volt, ezzel készültek leverni a lázadókat vagy ellenforradalmárokat, vagymi. Azonban Skywalker bedöntötte a birodalmat, és ezután privát keretek közt folytatódott a rozsdásodás. Mivel az oroszoknak nem volt apanázsuk a rozsdahegyre, átpasszolták a gazdag dojcsoknak, hadd csináljanak rendes múzeumot, idegenforgalmat és pénzt belőle.