A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Düsseldorf. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Düsseldorf. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. április 28., hétfő

A világ egyik legszebb dómjában jártunk

Elmentünk Düsseldorfba, de nem ez a lényeg, hanem hogy útközben megálltunk Kölnben. Ugye a két nagyváros teljesen egybeépült, csak néhány gyár és lakótelep választja el öket. A kettö közül Köln a nagyobb (és talán a szebb is, de ízlések és pofonok...), és egynéhány évtizede a multikulturalizmus legragyogóbb példája. Kölnben óriási török "kisebbség" él, emellett a világ minden népe; enyhe túlzással azt is mondhatnánk, alig látni németet.

A vonat direkt a dómnál áll meg, attól kb. 50 méterre - attól függ, a dómnak melyik pontjáról beszélünk, ez ugyanis Európa egyik legnagyobb épülete. 1884-ben a világ legmagasabb épülete volt abszolút értelemben, persze ez a 157 méter manapság nem sokra elég. Ma már csak Németország 2. legmagasabb dómja, ugyanis az Ulmer Münster ennél is nagyobb, 161 méter; korábban még itt is volt szerencsénk megfordulni. Összehasonlításként: Budapest legmagasabb épülete, a Parlament 96 méter, mármint a kupola tornya ennyire van a földtöl. Szóval, a lényeg, hogy ilyen nagy székesegyházban még nem voltunk. De nem (csak) a méret a lényeg.

Ahogy belépsz, rögtön halandó embernek érzed magad, ha más miatt nem, akkor azért mert ezekben az óriási belsö terekben egyszerüen eltörpülsz. Az alaprajza viszonylag egyszerü, áttekinthetö (amit a fotón látsz, az a föhajó apszisában van, a szentély mögött a padlón). Beülsz a föhajó közepetáján egy padba, és mire végignézel a kupolákon, elfárad a szemed, olyan nagyok a távolságok a templomon belül is. Nos. Ezek a méretek adottak. Ilyeneket egyébként akkor szokás mondani, amikor mást nem érdemes hangsúlyozni, azonban a kölni dóm legalább olyan szép és értékes müvészileg, amilyen méretekkel rendelkezik. Egyszerüen lenyügözö.

A kölni dóm ablakai a legszebbek közé tartoznak, worldwide. Az ablakok "klasszikusak", a "hagyományos" szabályok szerint készítették el öket, egy kivétellel. Ha jól tudjuk, a déli kereszthajó az, ahol Gerhard Richter ablaka van. Gerhard Richterröl azt kell tudni, hogy ö a kortárs német festészet leghíresebb és legdrágább alkotója, akinek a képeit a nagy aukciósházakban sokmillió euróért adják-veszik. De ez is mellékes, a lényeg az, hogy milyen ablakot csinált a déli hajóba. Amint azt a képen látjátok, olyan ez, mint egy nagy pixelkáosz - és az is. Az ablakot a müvészúr ugyanis úgy föstötte meg, hogy számítógéppel csinált egy ablakot, majd annak az egyes részeit random beszínezte, mondván, ha találomra festi be, akkor azt nem is ö festi hanem a Jóisten, márpedig egy ilyen katedrálisba nem festhet akárki. Szóval Richter ezen a módon outsourcingolta a munkát a Jóistenre, aki random megfestette az ablakot, neki csak annyi dolga volt, hogy berakja. És kész.

A turisták persze ennek megfelelöen lépnek be a hatalmas falak közé: elámulnak a méreteken, majd a közepe felé megállnak, és a kereszthajó végét fotózzák, mint az egyszeri japán ember. Így tettünk mi is. Ezen kívül megnéztük a középsö apszist is, amögé is elmentük, ami azért jó, mert az nem mindig van nyitva. Ennek is örültünk.

2008. január 29., kedd

Boot 2008, Düsseldorf

dudalok800Neeee, das ist die Huuuuuupeeee!! (Ich bin gerade auf dem Flybridge einer 3,1 Millionen Euro teuren Sunseeker Manhattan 70 in Düsseldorf auf der Messe "Boot 2008").

Voltunk a Booton, de nem vettünk semmit.

Düsseldorfot csak este néztük meg úgy futólag: rendben volt. Biztos visszamegyünk még valamikor, mert nagyon eleven és szép város, bár egy kissé idegesítö, hogy a belvárosban ugyanazok a boltok vannak, mint Németországban mindenütt. Viszont nagyon sok kocsma és étterem van (mi egy jó olasz pizzázóban voltunk), és úgy néz ki, rengeteg látnivaló van a városban, amit csak úgy néhány nap alatt úgysem lehet megnézni.