Akkor miért nem válik le Balatonszemes?

Nagyon sokan panaszkodnak vidéken, hogy az ő adóforintjukból "építik" a négyes metrót és a hasonló "beruházásokat", amelyeket sem ők, sem a budapestiek nem fognak földi életükben használni. Joggal merül fel a kérdés, hogy egyáltalán miért kell finanszírozni ezeket a projekteket? Miért költenek rá milliárdokat a budapestiek és a vidékiek (utóbbiak ráadásul az ország lakosságának 4/5-ét teszik ki)? Válasz természetesen van, viszont az is egy kérdés, s méghozzá Király Linda tudja a legjobban: Hát magyarok vagyunk, neeeeem?

Szóval az összetartás. Vagyis az, hogy nyolcmillió ember, mármint a vidék adót fizet a központnak, ahonnan vidékfejlesztés és hasonlók címén nyilvánvalóan csak vicces összegek kerülnek vissza. "Menjünk le" vidékre, meglátjuk a vidékfejlesztett magyar valóságot, és "menjünk fel" Budapestre, amely úgy néz, ki, mintha most ment volna rajta végig a Jeti.

Namármost, egy sikeres népszavazás után Balatonszemes kiválik Magyarországból. Önálló országként ettől kezdve nem fizet adót a centralista hegemóniának, ugyanígy nem is kap tőle pénzt és támogatást, dehát: eddig se kapott. Nem megy be a pénz egy budapesti varázskalapba, nem épül belőle négyes metró, nem épül belőle luxusvilla, kormánynegyed, satöbbi. Ezek a megtakarítások elegek lesznek arra, hogy a Balatonszemesen nem igényelhető szolgáltatásokat (egyetem, kórház) máshol, más városban vegyék igénybe a szemesiek. Ezeknek a szolgáltatásoknak az árát Szemes megtéríti lakosainak azon az alapon, hogy ő maga nem tudta biztosítani az egyetemet és kórházat (ami most már egyébként is fizetős, még a centralista ország adófizető lakóinak is). Még maradni is fog pénz.

A törpeállam Balatonszemes jellemzői a következők lennének: demokratikus kishercegség; hasonló jogkörű EU-tagság, mint a Dániához tartozó Grönlandé; schengen; euró bevezetése fél év türelmi idő múlva (az is csak azért, mert az EU nem hiszi el, hogy minden szemesi mutató annyival jobb a centralista magyar mutatóknál).

A balatonszemesi euró hátoldalán ott lenne a móló (2 eurós), a Hunyadi-rezdencia (1-es), Latinovits arcképe (50 cent), a Postamúzeum (20-as), Reich Károly egyik illusztrációja (10-es), továbbá a Kistücsök vendéglő az ötösön lenne. A két centesen látnánk Gyurcsány Ferenc vízparti villáját (az már nem az őszödi kormányüdülőhöz tartozik, mert lecsatolta; a balatonszemesi Pósa Lajos út végén lehet megcsodálni), az egycentes hátulján pedig a budapesti metróépítés valamelyik gödrét ábrázolnák, annak jeléül, hogy a szemesieknek évente maximum ennyit érdemes adakozniuk a "projektre".

Na jó: Mindezt annak nyomán írtuk, hogy Németországban, ahol nem minden szövetségi államban van tandíj, az esetleges tandíjat nem a centralista hegemón vandálok kapják, hanem direkt az adott egyetem, amelynek el kell tudnia számolni a befolyt összegről. Ha nem tudja megmondani, hova ment a pénz, perelhető. A pénzek nem tesznek kitérőt egy luxusvilla és valamely, négyes metró irányában sem; a rendszer működik.

Mindenünnen kultúra

Aggodalomra semmi ok, nem feledkeztünk meg sem becses Olvasóinkról, sem a bloghoz szükséges jelszóról, söt a Google Analytics révén újabbal is gazdagodtunk, és ennek köszönhetöen láttuk, hogy kétségbeesetten kattintgatták bizonyos budapesti internetezök a blogunkat, majd tovább is hajtottak, miután tapasztalniuk kellett a nem-frissülés szomorú tényét (a nem budapestiek, föleg a külföldiek kétségbeesés nélkül lapoztak tovább:-) )

Szóval, összefoglalóképpen kijelenthetjük, hogy a múlt hetünk szintén jól sikerült, teljesen kutturáltak lettünk, merhogy voltunk 1: moziban, 2: színházban, 3/1: kirándulni és 3/2: múzeumban is. Tételezve pedig:

A mozi nem igaz. Merthogy filmklubban voltunk, méghozzá ingyenesen, mert szimplán sóherek vagyunk és úgy akarunk kulturálódni (és vetítés közben ingyen ropogtatnivalót is osztogattak). A film az egyetemen volt, a Spanischer Filmkreisban, és az volt a címe, hogy Los lunes al sol (Montags in der Sonne - hálistennek németül feliratozták); nagyon tetszett mindkettönkek. Arról szól, hogyan teszik még jobban tönkre a spanyol munkanélküli hajóépítök a dokk kocsmájában az életüket, hogy nincs kiutuk és hogyan isszák magukat ezért gyorsan és hatásosan a sárga földig. Mindezt meglehetösen realisztikusan ábrázolja a rendezö (Fernando Aranoa), amiért mindenféle díjat kapott. Nagyon szomorú történet (sokan sírtak is a lányok közül), de ennek ellenére mégis végigvonul egy keserü humor vagy inkább derü a filmen. A föszereplö Javier Bardem volt, akit a kortárs spanyol mozi állócsillagaként ünnepelnek.

Színházban múlt pénteken voltunk, méghozzá a Staatstheater Mainzban (a szép napsütéses kép még októberben készült); szokásunkhoz híven kedvezményesen, mert a Dádénak köszönhetöen csak öt petákot kellett fizetünk a 8,5 helyett. A darab német volt, ezért a nácikról szólt, de biztosan többet mond Az ördög generálisa cím (Des Teufels General, szerzöje Karl Zuckmayer). Ha mégse, akkor mi elmondjuk: adott egy náci-diktatúra, egy világháború és egy föhös, Harras, aki történetesen zseniális repülögép-mérnök, csak éppen utálja a nácikat. Ennek ellenére mégis hozzájuk szegödik, mert jobban érdekli maga a mérnöki tudomány és a repülés, mint az, hogy kinek dolgozik. Például volt egy olyan mondata is a darabban, hogy ö Moszkva helyett inkább a Reichstagot bombázná le, neki mindegy ez az egész háború. Körülbelül ilyen hozzáállással tengeti a mérnökéletet a nácik szorító ölelésében (mert azért ök is tudják, hogy Harras más véleményen van, de szükségük van a tudására), egészen addig, amíg le nem zuhan egy repülögép. Botrány van, hogy szabotázs történt, de kiderült, hogy valaki elrontott valamit, ugyanakkor ezt Harras nem mondja tovább, felvállalja a felelösséget úgymond, és elrepül egy ahhoz hasonló géppel, amelyik meghibásodott. Mivel az is prototípus volt, és a szériahibát ott se javították még ki, a föhös meghal. A történet igaz, a föhöst Zuckmayer egy ismeröséröl mintázta. A színészek eléggé jók voltak, de nem rendkívüliek, 5-böl 4. A színház felszereltsége valami elképesztö, 5-böl 5 pont.

Szombaton elmentünk Frankfurtba (ingyen). Megnéztük a várost, és karácsonyi ajándékot is vettünk, szépet és jót. Lehet izgulni, kedves Olvasóink! Átmentünk a híres Frankfurter Weihnachtsmarkton is (nem itt vettük), amiröl az a véleményünk, hogy túl sok a turista, szemtelenül drága, továbbá a frankfurti is ugyanolyan, mint a mainzi, és éppen ezért nem túl izgalmas. A Majna partján szombatonként bolhapiac van, értékes és értéktelen dolgokat lehet kapni olcsón (nem itt vettük).

Zárójeles megjegyzés: Terveink szerint ezen a hétvégén is kirándulunk, ezúttal (ismét) Nürnbergbe, ahol a híres Weihnachtsmarkt mellett vagy helyett megnézzük a nürnbergi per apropóján összeállított nácimúzeumot, hamár egyszer Nácisztánban vagyunk. Nürnbergben utoljára 2004-ben voltunk a Sanyiékkal, de akkor nem néztük meg a nácikat. Zárójel bezárva.

Másodszorra jártunk Frankfurtban, de továbbra sem tetszik a város: ordenáré felhökarcolók éktelenkednek a városközpontban, beárnyékolnak mindent, beton, acél, üvegtömegek, mindez nagyon emberidegen, pocsadék és böszme. A legnagyobb felhökarcoló 259 méteres (antennával együtt 300). Budapesten most 70 méteres limit van, és ez így nagyon is jól van, egyszerüen undorítóak ezek a frankfurti betondöbbenetek. Csúnya és rossz: még Sir Norman Foster se tudja megcsinálni úgy, hogy az tessen minékünk. Csúnya fotó mellékelve fönt.

A Städel Museum ha jól tudjuk, a legnagyobb képtár Frankfurtban. A diák belépö magyar viszonylatban baromi drága, 8 ojró, dehát egyszer élünk (És kétszer vagyunk diákok, hehe). A múzeum tipikusan német: szép, átfogó, és hihetetlenül értékes képek vannak a gyüjteményben. Amikor mi voltunk, két külön kiállítás is volt: egy Dürer-grafika összes, és Cranach-életmü; és ezenkívül megnézhettük az állandó kiállítást is.

A Dürer lenyügözö volt, legalábbis annak indult. A tárlaton a legszebb, legkiforrottabb metszeteket láttuk, és tényleg nagyon el voltunk ragadtatva, csakhogy a kiállításon tényleg csak a legjobb Dürereket, az igazi mesterremekeket, a bravúrdarabokat állították ki, a " szimplán jókat" nem, illetve kölcsönadták szegényebb múzeumoknak - nem tudjuk. Mindenesetre ott volt a falon az Apokalipszis-sorozat, amit Budapestre csak ritkán hoznak, ott volt a Bünbeesés-sorozat, a Mária élete-sorozat, meg a Keresztút-sorozat, illetve olyan klasszikus remekmüvek, mint a Melancholia vagy a Rinocérosz. És még sok más híres kép.

A Cranach der Ältere szintén nagyon tetszett, és ez ráadásul kétszintes kiállítás volt, szemben a Dürerrel, amit egy nagy, több részre osztott teremben néztünk meg. Szépek a fátyolos Vénusz-ábrázolásai, viccesek a kritikus képei is (egyenlötlen párok: vén néni vastag tarisznyával és egy fiatal fiúval; illetve megöszült, kikövéredett öregúr hetyke tinivel). A saját magától festett vallásos képei is szépek, viszont a megrendelésre készültek nagyon kellemetlenek: odafestette valamelyik város korabeli polgármesterét a Keresztfa tövébe, ahogy éppen bánja a büneit, stb. Egyszerüen üvölt a képröl a "fizetett hirdetés" jelleg. - Az állandó kiállítás ugyancsak tetszett, mindkettönknek lett úgynevezett "kedvenc képe": Andris kedvence egy Degas, Musiciens à l´orchestre; Ágié egy 17. századi hollandus, Pieter Janssens Elinga, töle egy szobaenteriör - viszont az ö festménye nincs feltöltve a Städel Museum honlapjára, azt nem tudjuk megmutatni. De a Degas-t se adják vissza a bitek, nem is magyarázzuk.

Falra mászunk. Vagy mégsem?

Elhatároztuk, hogy beiratkozunk az egyetemen a falmászásra, amire az elsö órán lehetett jelentkezni. Ez tegnap volt, és 18.30-kor kezdödött, s ehhez böven elég, ha a 18:06-os busszal elindulunk otthonról (kb. 8 perc a menetideje).

De a busz nem jött. Nem, nem késett, hanem egyáltalán nem jött, egyszerüen kimaradt egy járat, és csak a "következövel", a 18:26-ossal tudtunk elmenni, ami szintén késett egy kicsit, így háromnegyed után értünk oda. Persze úgy is felfoghatjuk, hogy laza fél órát késett a 06-os.

Mivel az egyetemen az érdekes és ingyenes sportok nagyon népszerüek, óriási tömeg volt itt is, körülbelül háromszoros lehetett a túljelentkezés. Mire mi odaértünk, az emberek tömött sorokban távoztak a helyszínröl, mert már megtörtént a sorsolás (az ottlévök közül random kiválasztották, hogy ki vehet részt a falmászáson), amin mi ugyebár részt sem vehettünk a busz miatt.

Ennyit a német pontosságról.

A falmászás viszont biztos nagyon jó: van egy viszonylag nagyobb terem, ahol még a plafonon is vannak kapaszkodók. Majd legközelebb a délelötti busszal megyünk ki:)

Az egyetemen más sportok is vannak, van például sárkányrepülés, vitorlázás, síelés, búvárkodás (ezek részben külföldön zajlanak) meg kötéltánc, vízalatti, illetve tolókocsis (!) rugby, amihez biztosítanak tolókocsit is. A technikai sportok már pénzbe kerülnek, a sárkányrepülés kifejezetten drága. Aki golfozni szeretne, az inkább Wiesbadenbe iratkozzon be.

Könyvek, a labirintus és a logika (hommage à Calvino)

Keresek egy könyvet. Az itteni könyvtár több részből áll, van a központi könyvtár, ezen felül minden tanszéknek, részlegnek külön kis könyvtára is van. A központi könyvtár nyitvatartása "megfelelő", azaz szinte bármikor be lehet oda menni, sőt, internetezni, nyomtatni, fénymásolni is lehet a helyszínen. Természetesen a bel- és külföldi könyvtárközi kölcsönzést is ismerik, kisebb-nagyobb összeg fejében bármilyen könyvhöz hozzá lehet férni. A tanszéki könyvtárak szanaszét vannak a campuson, külön kis füzetkében fel van tüntetve mindegyik, és ha kéznél van egy kis térkép a campusról, akkor probléma nélkül megtalálható bármelyikük, valamelyik félemeleten lévő sötét folyosó kis zugában. (A térképen az épületek vannak feltüntetve, az egyes emeletek, termek és bejáratok nem.) Csakhogy van egy kis probléma a labirintus sikeres megoldása után: a nyitvatartás meg a kölcsönzés. A kis füzetkében felhívják a figyelmedet arra, hogy vigyázz, mert mindegyik tanszéki könyvtár nyitvatartása más és más. Kölcsönözni pedig nem lehet, kivéve, ha valami oknál fogva privilégiumot kapsz (tanítasz az egyetemen, vagy az adott tanszéknek a hallgatója vagy és épp hétvége van). Egyébként külön könyvtárjegy jár a központi és a tanszéki könyvtárakhoz, de utóbbihoz csak akkor jutsz hozzá, ha a megfelelő szakra vagy beiratkozva. (Nekem a német szakos könyvtárhoz van jegyem.) Ezek az előzmények.

Egy bizonyos nyelvészeti könyvet keresek, tematikája általános, nyelve angol, kiadása alapján pedig "alapkönyv" lehet, bár ez utóbbi nem biztos. Online-keresés: a könyv két nemkölcsönözhető példányban található meg az egyetemen, mindkett kis helyi könyvtárban. Lássuk csak... az els: az Általános és összehasonlító nyelvészet könyvtárában, a második: a Történelem- és kultúratudományoknál, ezen belül az Etnológiai és Afrika-tanulmányok könyvtárában. Bevallom, némi köze lehet a könyvnek a néprajzhoz is, hisz a nyelvészek általában az emberi beszéddel foglalkoznak, az emberek pedig népcsoportokban szoktak élni.
Egyik kis könyvtárhoz sincs jegyem, de talán majd kiadják fénymásolásra a könyvet, hiszen a szabályzat szerint olyan könyvet nem szabad más egyetemekről, könyvtárakról kérni, amelyik a helyszínen is megtalálható.


Próbálkozzunk az első helyszínnel, hisz az logikusabban hangzik: megvan az épület, a félemelet, a folyosó, a terem, de az ajtó zárva. Az általános nyelvészeti könyvtár, ami egyben az angol szakosok könyvtára is, hetente kétszer tart nyitva, elöfordul, hogy csak egy órát. De ez nem az a nap, meg nem is az az óra. Másnap. A könyvtár nyitva, ruhatár nincs, a kis könyvtár kong, de van egy könyvtáros. Elmondom, hogy mit szeretnék, persze, keressem csak meg a könyvet a polcon, és vihetem is fénymásolni. Számítógépes katalógusuk nincs, úgyhogy a hagyományos kartotékában gyorsan meg is találom a könyvet. Két sorszám is van hozzá, de egyik alatt se találom. A könyvtáros segít, együtt se találjuk, és a kölcsönzött könyvek között sincsen. Hát akkor menjek fel a 3. emeletre a jobboldali folyosó végére, Professor B-hez, aki épp az irodájában tartózkodik, hátha nála van. Gyorsan meg is találom a szobáját, ajtaján - általános nyelvész lévén - mindenféle nyelven mindenféle bölcsesség, németül, spanyolul, szanszkritül, meg amit nem tudtam megfejetni. (Itt jön be Calvino a képbe, bár csak halványan.) A faliújságon a tajváni, a tagalog meg mittudoménmilyen nyelv tipológiájával foglalkozó szemináriumokra invitálnak. Kopogok, belépek, elmondom, mit szeretnék. A keresett könyv nincs Prof. B-nél, de volt már a kezében, ismeri. Lehet, hogy a kolléganőjénél, Prof. A-nál lesz. Várok, míg Prof. B., akit mellesleg méternyi magas könyvstószok vesznek körül, kimegy Prof A. irodájába. Sajnos ott sincs meg a könyv, nem tud segíteni. Szóval egy könyvtári könyv eltünt, valahol felszívódott.

Sebaj, van egy másik könyvtár, nézzük az etnológusokat.
De előtte még gyorsan kihaszálom az alkalmat, és a központi könyvtár egyik gépén a nyelvtörténeti szakszemináriumhoz szükséges szakirodalmat megkeresem. Meg is találom a katalógusban, négyből három megvan a német tanszéken, egyikük akár a helyszínen (a központi könyvtárban) is kikölcsönözhető, a negyedik pedig szintén az afrikológusoknál van. Ez aztán a véletlen! Legalább nem csak egy könyvért megyek át a másik épületbe.

Elötte viszont egy könyv a központi könyvtárból: téma szerint van elrendezve a csomó szakkönyv, de a keresett könyvet se a nyelvészet, se a germanisztika alatt nem találom. Gyanús is, mert csak száma van, betüje nincs. Végül megtalálom azt a raktárhelyiséget, ahol a tankönyveket és egyéb könyveket tárolják. Tankönyvek között persze nincs, de a szám alapján megtalálom a második emeleten. A nyelvészeti könyv a kvantumfizika és a molekuláris biológia gazdasági hatásait boncoló szakkönyvek között található. Érdekes.

Keresem a logikát... nem, inkább keresem a legelső könyvet az etnológusoknál. Kis keresés után megtalálom a megfelelő bejáratot az épületbe. De mi van, ha több könyvtár is van itt? A termet ezúttal nem jegyeztem meg... húha... Balra egy könyvtár, Etnológia és afrikatudományok. Zárva, de két óra múlva kinyitnak. Sebaj, sétáljunk el jobbra. Szerencsére van ott még egy könyvtár (még csak a földszinten járok), az nyitva van. Szintén etnológia és afrikatudományok könyvtára. Most aztán teljesen elbizonytalanodtam. Belépek, félve megkérdezem a könyvtárost, hogy vajon jó helyen járok-e, ha ezt és ezt a könyvet keresem. A sorszáma alapján megerősít, hogy igen, ez a könyv itt lesz a pincében, a folyosón hátul. Fénymásolni is kivihetem, ha kimegyek a földszinti folyosón jobbra, akkor van ott egy fénymásoló, amit használhatok. Lemegyek a csigalépcsőn a pincébe, mindenhol különféle afrikai népekkel foglalkozó könyvek. De a folyosó végén van egy irodalmi és egy nyelvészeti szekció is. Elárulom, nem csak az afrikai népek nyelvével foglalkozó könyvek találhatóak itt. A keresett könyv persze hiányzik a polcról. Felmegyek, érdeklődök. Valóban, ki van adva a könyv, de épp ma fogják visszahozni. Visszakérdezek: meddig van ma nyitva a könyvtár, mert akkor késöbb visszajönnék. Délután kettőig. A könyvtáros kicsit bizonytalan, nem értem, miért. Aztán elmagyarázza: tulajdonképpen tovább szoktak nyitvatartani, és ha az illető, akinél a keresett könyv van, kettő után érkezik, akkor nem fogom ma megkapni a könyvet fénymásolásra. Viszont holnap reggeltől délutánig nyitva lesznek (nem úgy, mint az általános nyelvészek és angol szakosok könyvtára). Még egy könyvet keresek, azt a bizonyosat a nyelvtörténeti szemináriumhoz, gyorsan meg is találom, szinte ugyanott, ahol a másikat nem. Hogy mi köze ennek a nyelvészeti könyvnek az afrikatudományokhoz, azon még töröm a fejemet, de elöbb gyorsan kimásolom belőle a szükséges cikket.

Holnap meg talán megkapom azt a könyvet, amit már jó ideje keresek.
Lehet, hogy inkább nem keresem a logikát, csak járom a labirintusokat és követem az utasításokat. Talán egyszerűbb.