Nem szagol, nyel!

Azért meg kell hagyni, vicces nép ez a francia, tudják, hogyan kell előre menekülni. Büdösek voltak, hát feltalálták a parfümöt; amikor pedig berohadt a tejeskanna, hagyták még egy kicsit érni, és kész is volt a finom sajt. Egyedül csak arra nem találtak fel semmit, hogy mi van akkor, amikor a sajt büdös. A sajtparfüm hiányában azt tudjuk ajánlani, hogy ne nagyon szagolgassátok, csak nyeljétek!

A sajttálat a (kétszintes) luxemburgi Osanban vettük, ami ugyanabban tér el a budapestitől, amiben az angol/ír Teszkó az Ostblock szupermarketeitől, tudjátok; mindegy. Az alsó szinten megtaláltuk a sajtos részleget, ahol hatszázezermilliárd sajtféléből választhattunk. Mi inkább a francia sajtokra voltunk kíváncsiak, de becsúszott egy svájci is a kosárba, egy Tête de Moine, ami úgy néz ki, mint egy virág vagy egy vékonyabb karfiol, mert fehér átlátszó szirmai vannak. Ezt még aznap elpusztítottuk, könnyen ehető, továbbá parmezánra emlékeztető íze van, szaga alig. Ajánljuk azoknak, akik a túrórudit analizálva eszik, mert ezt a sajtot is remekül lehet cincálni.

Vettünk azonban egy francia sajttálat, aminek annyira förtelmes szaga volt, hogy a vonatban mindenki sajnálkozva nézett ránk. Kinyitották az ablakot, odébbhúzódtak, satöbbi. Luxemburg-Trier-Mainz útvonalon jöttünk, mintegy 4 órán keresztül hoztuk zavarba utastársainkat.

A sajttálon ezek voltak: Munster lait cru, Le bleuet du chatelard, Saint-Marcellin l´étoile du Vercors, Normanville, Enrobé chèvre, Tomme des Bauges. A képen a „Münszter le krü” van a pirosas csomagolásban, a „Lö blöé dü sátelár” a kék szegfűs, „Szen Márszelen létoál dü Verkor” a facsomagolásos, de rá van írva, a „Normanvill” az a fehér Nor-ral kezdődő, az „onrobé sevr” az csak a sajtfajta, az aszalt gyümölcsös kecskesajt, a „Tom dé Bozs” az a barnás héjú penésztömb Bozs városából, ezen semmilyen cédula nem volt.

A münszter egy híres elzászi sajtfajta, Ági kedvence, és a világon ez a legbüdösebb. Én nem mertem megkóstolni, pedig elszánt voltam; így csak a szagáról tudok beszámolni: harsány, fékeveszett penészbajnokság, intenzív, gátlástalan rothadás és tespedés, pókháló, pince, doh (Ákos szerint: három napja napon rohadó tyúkbelsőségek). De biztos finom, én mindent elhiszek. A kettes (az árulkodó nevű Blöé dü sátelár) számú sajt kemény, íze közepes, a szaga viszont eső utáni baromfiudvarra emlékeztet, és nem olyan merész, mint az előzőé, csak közelről érzed, de hányszor mondtam már, hogy ne szagolgasd. Saint-Marcellin l´ètoile du Vercors – végre egy olyan sajt, ami ízlik. Kenhető ez is, mint az első, és nagyon finom. Édes, zsíros, telt, tiszta kalória, laktat, semmihez sem hasonlítható, inkább ez lehet mérce, tényleg finom, neked is ízlene. Hátránya, hogy rettentően büdös, továbbá gusztustalanul néz ki, fehér és enyhén fodros külseje van. A Normanville-lel szintén megkentem egy kenyeret, ez leginkább olyan camembert-es, csak érettebb és büdösebb azoknál, amikhez mi hozzászokhattunk. Viszont sokkal finomabb annál, amennyivel büdösebb, úgyhogy ideális élvezeti cikk. Az enrobé chèvres az a sajt, ami nagy valószínűséggel mindenkinek ízlik, mert ez egy könnyű, édes kecskesajt, a szélén pedig aszalt sárgabarack volt, ami egyrészt száraz, másrészt pedig átitta a sajt. Ebből olyan is létezik, amire szilvát raknak. A barna penészes sajttömb egyáltalán nem büdös, csak közelről, de nem kínozzuk magunkat, bevesszük és szétrágjuk. Hát ez is finom, de nem különleges annyira, mint a többi. Egyszerű keménysajt. Érdekes, a keménysajtok annyira nem dobtak fel minket, mint ezek a kenhető, többnyire büdös sajtköltemények.