A Jóhegyi Bolti Libahús múzeuma

Megnéztük végre a hétvégén Mainz talán leghíresebb múzeumát, ami természetesen óriási, „németes“ (a sztereotipiák most igazak), és abszolút átfogó. A diák belépöjegy 3 peták, szóval nem is sok.

A Johannes Gutenberg Museum a kézzel írt könyvekkel kezdödik, aztán lassan áttér a nem mozgatható betüs európai nyomtatványokra. Olyan érdekességeket is láthatunk, mint pl. egy félkész könyvoldalt, amelyet még nem füztek be és nem is színeztek ki: merthogy az iniciálék helyét üresen hagyták, és utólag, kézzel festették ki a kívánt színü festékkel. Volt olyan poliglott könyv is, amelynek egyik hasábjában héber, másikban arab, harmadikban latin, negyedikben meg német szöveg volt – ami akkoriban nagy technikai bravúrnak számított.

Aztán jött ez a Gutenberg, akit voltaképpen Henne Gensfleischnak (Tyúk Libahúsnak) hívtak, és saját maga, ügyesen feltalálta a mozgó betüs nyomtatást – miután a koreaiak, japánok és kínaiak is. Gutenberg óriási kölcsönöket vett fel, amelyeket késöbb nem tudott visszafizetni, viszont a találmányát mindenki használta. Egyébként a mozgó betüs nyomtatás „mindössze” egy olyan technikai újítás volt, ami nagyonis kézenfekvö volt, csak Gutenberg elött nem terjedt el – Európában. A Távol-Keleten már több évszázada használták, és könyvtárakat töltöttek meg a nyomtatott írásokkal. Szerencsétlen Gutenberg pedig – globalizáció és a megfelelö ipari kémek hiányában – szegényen halt meg.

Akkoriban drágább volt egy nyomtatott könyv, mint egy kézzel írott. Az is érdekes, hogy sokáig nem is tudták, hogy pontosan ki, mikor és hol nyomtatott elöször az új technikával. Eleinte kizárólag megrendelésre, minimális darabszámra dolgoztak a nyomdák. Gutenberg összesen 180 bibliát nyomtatott, ebböl 49 van meg. Az abszolút elsöség dicsösége persze nem az övé.

A kiállítás kitér erre is, mármint nem az ipari kémek hiányára, hanem a koreai, japán és kínai mozgó betüs nyomtatásra, ami már a 10. Században is ismert volt egyes helyeken. Persze ott sem terjedt el annyira, hogy mindenki azt használta volna, elsösorban a szent könyveket terjesztették ezzel a módszerrel, ami a leghatékonyabb társadalomszervezésnek bizonyult. A második (vagy harmadik?) emeleten összegyüjtöttek egy csomó távol-keleti dokumentumot, ami szintén érdekes, és nemzetközi kontextusba emeli az egészet.

Másképp fogalmazva: véletlen sem Gutenberg-soviniszta a kiállítás, és a tág látókörbe még az is belefér, hogy egy kicsit elagyabugyálják a Gutenberg-mítoszt. Ugyanis senki sem tudja, hogy hogyan nézett ki ez a bizonyos Henne Gensfleisch, az elsö kép csak halála után 100 évvel készült „róla”. Továbbá a Gutenberg-bibliákon nincs semmiféle „logó”: aláírás, mesterjegy, vagy bármi, ami alapján az ösbibliákat azonosítani lehetne: végül is akkoriban, az 1450-es években egyedül ö készített ilyen technikával könyvet Európában (és azt gondolta, hogy ez elég is).

Ennek ellenére a nevéhez füzödö, 1452 és 1454 között Mainzban nyomtatott bibliákat ma nagyon szigorúan számon tartják: nem véletlen, hiszen több millió eurót/dollárt érnek. Természetesen a világ legdrágább bibliáját is Gutenberg nyomtatta, ez 1987 óta tartja a rekordot 5,4 millió dollárral.

És hogy hogyan lett a "Libahús"-ból "Jóhegy"? A Gensfleisch család jó kereskedöként mindig megvásárolt egy-egy házat, az akkori szokás szerint pedig a ház tulajdonosai felvették a ház vagy birtok nevét is, így lett Gensfleischékból eleinte "Gensfleisch zur Laden" (bolti libahús), majd "Gensfleisch zur Laden zum Gutenberg" (jóhegyi bolti libahús).