2007. november 19., hétfő

Hihetetlen folytatódás! Különkiadásos szenzáció az ír lebujokban!!!

Dublin 3


A Temple Bar egyrészt a negyed neve, másrészt a névadó báré; mindkettöt föleg turisták látogatják. Régen ez volt kb. a lebuj-negyed, kétes hírü lokálokkal, most pedig kulturális negyed szeretne lenni. Vannak most is nightclubok, de ezek szerintünk nem olyanok, mint régen lehettek.

A Temple Bar (maga a kocsma) viszont nagyon diszkrét pub, még cigizni se lehet, ahogy semelyik ír kocsmában se lehet. Ide abban a reményben mentünk el, hogy élö ír zene lesz, ahogy hirdették, de kiderült, hogy nem, mindemellett akkora tömeg volt, mint a legszaftosabb Fidesz-nagygyülésen. Tényleg nem lehetett közlekedni, körülbelül 5 perc volt, míg eljutottunk a bejárattól a pultig (Guinness, ír kávé - köszönjük Sanyi!).

Ezután átmentünk egy másik kocsmába (már nem emlékszünk a nevére, de az is a Temple Bar negyedben volt), ahol valóban élö zene volt. Orsi fel is vette videóra, ahogy Ági valami ír dalt énekel. Fél kettö körül hazaindultunk.

Késöbb találkoztam Mainzban egy dublini lánnyal (aki ráadásul írül is tud), és mondtam, hogy voltunk itt. Az a baj, hogy már nem jegyeztem meg pontosan, de a legjobb ír pub a St. Stephens Green környékén van valahol. Aki tud erröl valamit, kérem, ossza meg a közállapotok javulása érdekében.

Nincsenek megjegyzések: